Izrael: az új iráni elnök báránybőrbe bújt farkas!

MTI/Index
2013.10.01. 21:33

Az új iráni elnök a nemzetközi optimizmus ellenére csak egy "báránybőrbe bújt farkas", aki azt hiszi, a gyapjával eltakarhatja a nemzetközi közösség szemét – hívta fel a figyelmet Benjamin Netanjahu az ENSZ közgyűlésén. "Nem túl nehéz bizonyítékot találni Irán nukleáris fegyverkezési programjára", mondta az izraeli miniszterelnök.

Netanjahu azt kérte a világ vezetőitől, ne hagyják, hogy becsapja őket Róháni, akit az iszlám rezsim "hű szolgájának" nevezett. Az izraeli kormányfő úgy véli, Róháni valódi célja, hogy véget vessen az iszlám köztársaságot sújtó nemzetközi szankcióknak, miközben változatlanul folytatja országa atomprogramját. Netanjahu kiemelte, hogy a mézesmázos szavak helyett az iszlám köztársaság tetteire kell összpontosítani.

Izrael szerint a kemény büntető intézkedésekkel párosuló hiteles katonai fenyegetés jelenti az egyetlen békés lehetőséget Irán feltartóztatására. Netanjahu szerint egy nukleáris Irán felérne ötven Észak-Koreával.

A nyugat idáig óvatos optimizmussal viseltetett Irán mérsékeltnek számító új elnökével szemben. Róháni fellépése felcsilantotta a reményt, hogy lehetséges a megegyezés az ország atomprogramjával kapcsolatban.

Az Egyesült Államok és Irán az elmúlt hetekben a napokban látványosan nyitott egymás felé. Obama és Róháni pénteken telefonon egyeztetett, hasonlóra az 1979-es iráni iszlám forradalom óta nem volt példa.

Az amerikai elnök a közeledés gesztusa után ígéretet tett rá, hogy szoros egyeztetést folytat majd az ügyben szövetségeseivel, köztük Izraellel, amely a létét fenyegető veszélyt lát abban a lehetőségben, hogy Irán nukleáris fegyverre tehet szert.

Az Egyesült Államokat, Kínát, Franciaországot, Nagy-Britanniát, Oroszországot és Németországot tömörítő hatok csoportja október 15-én Genfben újrakezdi a tárgyalásokat az iszlám köztársasággal annak atomdossziéjáról.