Porig rombolják a horroriskolát
Húsz kisdiákot és hat felnőtt iskolai alkalmazottat lőtt agyon tavaly decemberben a Sandy Hook általános iskolában egy ámokfutó. A kisváros közössége most úgy döntött, porig rombolják a szörnyű eseményeknek helyszínt adó iskolát, és újat építenek helyette, írja az Npr.org.
Az iskola lerombolásának kérdéséről népszavazást írtak ki a connecticuti Newtownban, mivel a munkálatokhoz majdnem 50 millió dolláros állami támogatásra lesz szükség. A vasárnap megtartott szavazáson 4504-en szavaztak igennel és csupán 558-an nemmel az iskola ledózerolására. A városban a 2008-as elnökválasztás óta nem mentek el annyian szavazni, mint most.
„Arra számítottam, hogy nyolcvan százalék lesz az egyetérő szavaztok aránya, de inkább a 90 felé hajlik. Itt az ideje, hogy otthont teremtsünk a gyerekeinknek” – mondta a népszavazásról a helyi kormányzat egyik képviselője. A brutális támadás óta a Sandy Hook diákjai egy másik, közeli városba jártak iskolába.