New Yorkba vitték az al-Kaida egyik vezetőjét

MTI/Index
2013.10.15. 07:12 Módosítva: 2013.10.15. 08:27
000 Was7975035
Fotó: AFP

New Yorkban várja bírósági tárgyalását Abu Anász al-Líbi, az al-Kadia terrorszervezet tíz napja elfogott egyik vezetője, akit egy héten át a hadiflotta egyik hajóján hallgattak ki – közölték hétfőn amerikai tisztségviselők.

A líbiai állampolgárságú Líbit – eredeti nevén Nazih Abdul-Hamid ar-Rukait – október 5-én a líbiai fővárosból rabolta el az amerikai hadsereg különleges alakulata. Testvére azt mondta az AP-nek, hogy a férfi éppen a háza előtt parkolt az autójával, amikor három kocsi körbevette, az autó ablakait betörték és lefegyverezték. Az akciót a líbiai kormány tájékoztatása mellett hajtották végre.

A líbiai átmeneti kormány ugyanakkor az akció után emberrablásnak minősítette Líbi elfogását, és magyarázatot követelt Washingtontól, szerintük ugyanis nem engedélyezték a rajtaütést. George Little, a Pentagon szóvivője korábban úgy nyilatkozott, hogy jogszerűen jártak el.

Tizenhárom éve körözték

Preet Bharara, manhattani szövetségi ügyész megerősítette, hogy Líbit a hét végén vették át és helyezték vizsgálati fogságba, és a tervek szerint már kedden bíróság elé állítják New Yorkban, ugyanott, ahol 13 éve vádat emeltek ellene az al-Kaida másik húsz tagjával együtt a kenyai és a tanzániai amerikai nagykövetség ellen 1998 augusztusában elkövetett, több mint 220 halálos áldozatot követelő robbantásos merényletekért. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ötmillió dollár vérdíjat tűzött ki a fejére.

Líbit az elmúlt héten a Földközi-tengeren állomásozó San Antonio hadihajón hallgatták ki az amerikai hírszerzés emberei anélkül, hogy ügyvédet biztosítottak volna számára vagy felvilágosították volna jogairól. Az Obama-kormányzat alatt ez az eljárás váltotta fel a CIA által titkos helyszíneken folytatott vallatás gyakorlatát, és a módszer már több, terrorista tevékenységgel gyanúsított személy esetében is bevált.

Líbinek az al-Kaidához fűződő kapcsolatai visszanyúlnak a nemzetközi terrorista hálózat korai éveire, emiatt értékes információkkal szolgálhat a szervezet történetére vonatkozóan. Egyelőre azonban nem tudni, hogy sikerült-e friss információkat kiszedni belőle az azóta meggyengült és több ágra szakadt al-Kaidára vonatkozóan.

Líbiai fegyveresek egy csoportja, amely múlt csütörtökön egy tripoli szállodából rövid időre elhurcolta Ali Zeidán miniszterelnököt, azt állította, hogy akcióját a kormány Abu Anász al-Líbi elfogásában játszott szerepe miatt hajtotta végre. A csoport közölte, hogy folytatja a hajtóvadászatot azok ellen, akiknek közük volt Líbi elrablásához.