Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Egészen biztos, hogy vegyi fegyvert vetettek be Szíriában

2013.12.13. 07:20

Az ENSZ bizonyítékokat talált arra, hogy Szíriában legalább öt alkalommal vetettek be vegyi fegyvereket a polgárháborúban – írta csütörtök késő este a Reuters az ENSZ-re hivatkozva. Az ötből négy esetben a halálos szarint használtak – aGútában elkövetett támadás során igen nagy mennyiségben.

A bizottság vezetője, Ake Sellström által jegyzett jelentés nem ad választ arra a fontos kérdésre, hogy voltaképpen melyik fél a bűnös a gáztámadásokban, úgyhogy a kormányerők és az ellenzék továbbra is nyugodtan vádolhatja egymást a nemzetközi joggal ellentétes eszközök bevetésével.

Szíria vegyifegyver-készletét elvileg a kormányerők felügyelik, azonban a nyugati hírszerző szolgálatok feltételezik, hogy a lázadók simán rátehették a kezüket akár egy jelentősebb készletre is. Affelől senkinek nincs kétsége, hogy a szívevős-lefejezős mudzsaheddineknek nem okozna túl osk álmatlan éjszakát ellenfeleik megmérgezése, azonban valószínűtlen, hogy például Gútában a saját erőikre lőttek volna ki gáztölteteket.

Aszad elnök egyébként az USA fenyegetéseire megígérte, hogy a saját fennhatósága alatt álló tölteteket kész megsemmisíteni. Az ENSZ BT orosz-amerikai megállapodást követően hozott szeptemberi határozata alapján erre 2014 közepéig van lehetősége.