Jacob Zuma dél-afrikai elnök leplezte le a másfél hete elhunyt Nelson Mandela 9 méter magas bronzszobrát Pretoriában. A szobor az elnöki és kormányzati hivataloknak otthont adó történelmi Union Buildings előtt található, írja az MTI.
Az emlékmű leleplezésének napja több szempontból is szimbolikus: a Dél-afrikai Köztársaságban december 16-án ünneplik a megbékélés napját, ezenkívül vasárnap, Mandela temetésével véget ért a halála miatt elrendelt tíznapos nemzeti gyász. A szobor mögött található 275 méter hosszú épületegyüttes ráadásul éppen az idén volt százéves.
A leleplezés a gyász végét és egy olyan időszak kezdetét jelzi, amely Madiba (Mandela törzsi neve) örökségének ünnepléséről és megéléséről szól.
A hatalmas, 4,5 tonnás bronzszobor a dél-afrikai Andre Prinsloo és Ruhan Janse van Vuuren műve, nyolcmillió randba (170 millió forintba) került. Az alkotás Mandelát mosolyogva és szélesre tárt karokkal ábrázolja.
A világ számos részén van már Mandelának szobra, és a hatalmas méret sem véletlen, hiszen Johannesburgban tíz éve áll már egy hatméteres, két és fél tonnás bronzszobor, így ezt a méretet most túl kellett szárnyalni. De van egy szintén óriási, 2,7 méteres Mandela-szobor Washingtonban, a dél-afrikai nagykövetség előtt, valamint egy szintén terebélyes szobor az egykori elnök szülőhelyén. Nem maradhat ki a sorból Fokváros sem, ahol szintén áll egy több mint két méter magas, felemelt öklű Mandela-szobor.
Zuma elnök az avatási ünnepségen hangsúlyozta, hogy a többi Mandela-szobor inkább felemelt ököllel jeleníti meg az első fekete bőrű dél-afrikai államfőt. A most leleplezett szobor viszont „a demokratikus Dél-Afrika szimbóluma”, a karmozdulat „átfogja az egész nemzetet, és összetartásra hív minket, a szivárványnemzetet”.