Ferenc lesz a legjobbfej pápa?

2013.12.24. 12:02 Módosítva: 2013.12.24. 14:47
Együtt eszik a menzán a többiekkel, kerüli a drága autókat, magához szorított már ritka bőrbetegségben szenvedő és arc nélkül élő embert, nyitottabbnak mutatkozott a melegek jogait illetően a márciusban megválasztott új pápa, Ferenc. És még azt is megtudtuk róla, hogy korábban kidobóként is dolgozott éjszakai bárokban.

Vicces és laza, nem kenyere a korrupció – sokak szerint Ferenc lesz a világ legjobbfej pápája. Mivel az őt megelőző 265 pápa többségéről nagyon keveset tudunk, ezért nehezen lehet eldönteni, hogy jobb lesz-e mondjuk II. Szilveszternél. Az biztos, hogy a Time magazinnál már kilenc hónapnyi pápasággal is kiérdemelte az „Év embere" címet, amit II. János Pál pápa csak 16 év után kapott meg – oké, George W. Bush viszont azonnal.

Ferenc energikus reformjai és emberközelisége miatt azonnal népszerűvé vált, a felfokozott figyelem simán lemérhető abból, hogy néhány hónap alatt megsokszorozta Twitter-követői számát. A Global Language Monitor nevű szervezet kutatása alapján pedig az angolul beszélő világban róla beszéltek a legtöbbet a médiában. Az biztos, hogy neki van a legmenőbb accountneve:

@Pontifex

A katolikus egyházfő Jorge Mario Bergoglio néven született Buenos Airesben 1936. december 17-én. Idén március 13-án választották meg, miután XVI. Benedek lemondott. Ő az első olyan pápa, aki latin-amerikai országból érkezik a Vatikánba, bár vannak olasz felmenői is. Itt olvashat róla részleteket>>>

Tesz a külsőségekre

A pápai ruhájában is az egyszerűséget preferáló Ferenc pápa már többször egyértelművé tette, hogy csuklóból utasítja el a formaságokat. Az egyház élén is próbálja a lehető leginkább megőrizni korábbi életmódját, ennek megfelelően nem akart beköltözni a vatikáni pápai lakosztályba, hanem a Szent Márta-házban maradt, ahova még pápaválasztó bíborosként érkezett. Otthonában – a régi kolostori hagyománynak megfelelően – minden gond nélkül együtt étkezik a menzán a ház többi lakójával.

Az autóválasztásban is az eddigieknél sokkal nagyobb szerénységet vár el a papoktól és apácáktól, de ebben is példát mutat, a hivatalos pápamobilokat kizárólag a protokolláris alkalmakkor választja. Egyébként sokkal kevésbé feltűnő autóval jár, 29 éves, 30 lóerős lepattant Renault 4-ese gyorsan a pápa egyszerű életvitelének szimbólumává vált. Ferenc a takarékosság jegyében nyáron azt is bejelentette, hogy nem megy nyaralni, és még a Castel Gandolfó-i nyári rezidencia helyett is inkább a Vatikánban maradt.

Gesztusokból nincs hiány

Ferenc rengeteg gesztusával is mély együttérzésről tett tanúbizonyságot kilenc hónapnyi pápasága alatt. Már rögtön megválasztása után, nagycsütörtökön ellátogatott egy fiatalkorúak számára fenntartott börtönbe, ahol a mise után elítéltek lábát mosta meg. A bűnösök felé tanúsított gesztussal a korábbi pápai gyakorlatot is felforgatta. A pápa ugyanis hagyományosan a római Szent János-bazilikában először idősebb paptársaik lábát mossák meg – utalva az apostolainak lábát megmosó Jézus történetére. De Ferenc nem csak a bűnösöket, de a testi deformációtól szenvedőket is intim közelségébe engedi: magához ölelte, megcsókolta és megáldotta például egy ritka genetikai betegségben, neurofibromatózisban szenvedő férfi csomókkal és tumorokkal teli fejét, majd pedig egy arc nélküli embert szorított magához.

Mulatságos jelenet volt, amikor a pápai trónra engedett egy kisfiút, aki a Szent Péter téren megjelenő családok előtt mondott beszéde közben somfordált oda hozzá. Őrei először el akarták vezetni a fiút, aki azonban ragaszkodott a pápához. Ferenc ezért hagyta, hogy végig mellette maradjon. De Ferenc 77. születésnapja is feledhetetlenre sikerült, a pápa ugyanis december közepén négy hajléktalannal ünnepelt egyikük még a kutyáját is magával vihette a Vatikánba – de az őt kiszolgáló személyzetet is megvendégelte.

Az is hamar kiderült, elődjeivel ellentétben a pápa előszeretettel emeli fel a telefont, hogy így vegye fel a kapcsolatot a hívőkkel. Felhívott például egy tizenkilenc éves fiút, aki korábban levelet írt neki. Ferenc felajánlotta neki, hogy tegeződjenek, mert „Jézus és a tanítványai is tegezték egymást", aztán a fiú elmondása szerint sokat nevettek és viccelődtek a jókedélyű beszélgetés alatt.

Tabudöntésekbe kezdett

A pápa Assisi Szent Ferenc iránti tiszteletétől vezérelve választotta ki egyházfői nevét. A névválasztás a pápák esetében mindig programadó is, Ferenc esetében sem volt ez másként, hiszen a személyes példamutatáson túl erőteljesen fellépett az egyházi korrupció ellen, és kilátásba helyezte a vatikáni bank reformját is. Ferencben erőteljesen dolgozik az igazi latinos antikapitalista hevület:en blocelítélte például a „pénz uralmát". Egy olasz helyettes ügyész szerint a pápa reformtörekvéseivel saját életét is kockára teszi, amikor meg akarja szakítani az egyház sok szálon futó kapcsolatát a befolyásos maffiafőnökökkel.

Míg Ferenc elődje, XVI. Benedek a melegjogok radikális ellenzője volt, az új pápa többször nyitottabbnak mutatkozott a homoszexuálisok ügyében. Brazíliából a Vatikán felé tartva mondta el elhíresült kijelentését a repülőn:

„Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?"

, és később azt is elmondta, hogy bár a melegházasságot ellenzi, de el tudja fogadni a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatát. Gesztusai miatt a legmenőbb meleg életmódmagazin, az Advocate is az év emberének választotta.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Ferenc abszolút a katolikus egyház 1992 óta érvényes katekizmusának szellemében nyilatkozott, mely előírja, hogy bár a homoszexualitás a természeti törvényekkel ellentétes, „rendezetlen" viszony, a katolikusoknak mégis „tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kellőket fogadni”, és kerülni kell az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét.

Ferenc pápa azt is jelezte, szeretné azt mondani, hogy üdvözülhetnek az ateisták is. Viszont nagyon óvatosan fogalmazott arra a keresztény tanításra hivatkozva, miszerint Isten kegyelme végtelen. Így két, egymástól független állítást tett: erkölcsi szempontból lehetnek jó emberek az ateisták is, és Isten akárkiről – még egy ateistáról is – dönthet úgy, hogy üdvözülhet. Nem kell teológusnak lenni ahhoz, hogy lássuk, milyen radikális kijelentések ezek.

A pápa igyekszik megnyugtatóan lezárni a katolikus egyház rákfenéjének számító pedofil-ügyeket is: bizottságot alakított a szexuális visszaélések gyermekáldozatainak védelmében. A bizottság a megelőzéssel és a papok képzésével kapcsolatban is javaslatokat és kezdeményezéseket dolgozhat ki, arra mondjuk kíváncsiak vagyunk, hogy meddig mennek majd el a borzalmas titkok feszegetésében.

És szimplán jófej is volt

Mondanunk se kell, az argentin pápa óriási focirajongó. Vatikánban fogadta is kedvenc futballcsapatát, a San Lorenzo de Almagrót, és a magasba emelete az argentin csapat bajnoki serlegét. A Szent Péter-bazilika lépcsőin megkapta a trófea másolatát, valamint egy Francisco campeon feliratú vörös-kék mezt.

Júniusban szakrális hatalmát egy meglehetősen profán szférára is kiterjesztette: több ezer Harley Davidsont és motorost áldott meg a márka 110 éves évfordulóján. Utána kapott is ajándékba is egy Harley-t, amit aztán egy hajléktalanszervezet javára elajándékozott. De akinek megfekszi a gyomrát az áldott motor, annak csak annyit mondunk: II. János Pál a bréktáncosokat sem zárta ki az Úr kegyéből!

Hol vannak már azok az idők, amikor a pápák királyi vagy hercegi családok sarjai voltak! Ferenc pápa fiatalkorában dolgozott takarítóként, vállalt munkát egy kémiai laborban, tanított irodalmat és pszichológiát, sőt, Buenos Airesben egy éjszakai bárban kidobó is volt! A pápa 77 évesen sem felejti el saját nélkülözéseit, a szegényeknek pénzt oszt, és amikor meghallotta, hogy egy nőnek ellopták a pénztárcáját, akkor azonnal gyorssegélyt küldött neki.