![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Nyolc ember meghalt, többen pedig megsérültek egy villámcsapásban, amely egy templomra sújtott le az afrikai Malawi fővárosában, írja az MTI.
A Hetednapi Adventista Egyház több tagját szállították kórházba a szombati szerencsétlenség után, közölte szemtanúk beszámolóira, valamint rendőrségi és egészségügyi forrásokra hivatkozva a Nyasa Times című helyi lap.
Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy a sérüléseket a villámcsapás vagy a tömegpánik okozta.
Egy szemtanú így nyilatkozott:
A hívek éppen istentiszteleten vettek részt, amikor becsapott a villám. Először egy hangos robbanást hallottam, ami majdnem mindenkit megrémített, majd néhány perccel később tanúja voltam a fejvesztett menekülésnek.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.