Állami intézményre csapott le a cseh korrupció-ellenes rendőrség
A razzia okát egyelőre senki nem kommentálja. Ami biztos: a kereskedelmi bank tavaly előtt több milliárd korona értékben osztott szét hiteleket. Jaroslav Ibehej, a korrupció-ellenes rendőrség szóvivője megerősítette az akció tényét, de az eljárás e szakaszában ő sem kommentálta az ügyet, ennyit mondott: jelenleg büntetőeljárás van folyamatban a prágai ügyészség felügyelete alatt.
A rendőri egységek és a civil ruhás nyomozók jelenleg is az épületben tartózkodnak, és leltárt készítenek a teljes dokumentációról. Az akció megkezdése előtt a rendőrség értesítette a két intézmény vezetőségét, akik együttműködnek a nyomozókkal, a munkába érkező alkalmazottakat nem engedték be az épületbe, otthonról dolgoznak.
Az iDnes információi szerint a nyomozók bizonyítékokat keresnek jogellenesen folyósított hitelek és bankgaranciákra, amelyek cseh cégek oroszországi exportját biztosította. Hana Hikelová a biztosítótársaság szóvivője azt nyilatkozta, hogy a rendőrséget tizenöt korábbi ügy érdekli, többek között egy oroszországi üveggyár felépítésének problematikus támogatása.
2012-ben a cseh Legfelsőbb Számvevőszék figyelmeztetett, hogy a kereskedelmi bank 8,2 milliárd korona értékben - mintegy 85 milliárd forint - osztott szét jogosulatlanul hiteleket. Az összeg nagyobb részét ráadásul csak két nagyobb cég kapta, az összeg nagyobb része később adóparadicsomokba vándorolt.
Az EGAP egy száz százalékban cseh állami tulajdonban lévő vállalat, a részvényesi jogokat négy minisztérium - a pénzügy, az ipari és kereskedelmi, a külügy és a mezőgazdasági - gyakorolja.
Bohuslav Sobotoka miniszterelnök néhány nappal korábban azt nyilatkozta a Hospodářské noviny cseh gazdasági napilapnak, hogy a ČEB és az EGAP épületét ki kell szellőztetni. Meg kell nézni, milyen hatékonyan kezelik a forrásokat, vajon a cégvezetés a támogatások és a garanciák odaítélésénél biztosítja-e a száz százalékos átláthatóságot vagy csupán egy zárt vállalkozói csoportot találunk, akik nem engednek be senkit maguk közé és egymás között osztják szét a pénzeket.