Az Európai Unió (EU) Oroszországgal folytatott politikája, keleti szomszédsági politikája és téves helyzetértékelése nagyban hozzájárult az ukrajnai válsághoz a Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) vezető Oroszország-szakértője szerint. Stefan Meister szerint az EU a kilencvenes évek óta hibát hibára halmoz a Szovjetunió utódállamaival folytatott viszonyában, és tévedései miatt az Ukrajna körüli nemzetközi válság egyik legfőbb felelőse. Az EU a Szovjetunió összeomlása óta szinte egyáltalán nem vett tudomást Moszkva közeledéséről, a szorosabb kapcsolatok kíalakítását célzó próbálkozásokról. Az EU Oroszországot másodosztályú hatalomként tartotta számon, a keleti szomszédsági politikával pedig az volt a célja, hogy az Oroszország és az EU közötti volt szovjet tagköztársaságokat „minél távolabb tartsa, de rátegye a kezét a piacaikra. Az EU számára Ukrajna viszont csak egy fekete lyuk tele korrupcióval – mondta Stefan Meister, hozzátéve, hogy az EU sorozatos tévedései egyenesen vezettek a tavaly novemberi, sikertelen vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozóhoz.(MTI)
Viktor Janukovics oroszbarát ukrán elnök múlt szombati megbuktatása után, minden jel szerint a Krím, Ukrajna egyetlen, többségében orosz ajkú régiója vált az új hatalommal szembeni ellenállás egyik utolsó bástyájává. Az új ukrán vezetők az elmúlt napokban többször is aggodalmukat fejezték ki a krími szakadár törekvések jelei miatt.
Csütörtök hajnalban helyi orosz fegyveresek elfoglalták a Krími Autonóm Köztársasági parlamentjének épületét a dél-ukrajnai Szimferopolban. Az ideiglenes ukrán vezetés válaszul készültségbe helyezte az ukrán rendőrség teljes állományát, beleértve a különleges erőket is. A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió jelentése szerint az épületfoglalók azt állítják: azért vonták ellenőrzés alá a törvényhozás épületét, hogy az előző nap történt összetűzéseket elkerülendő, szavatolják a parlament normális működését.
Az ukrán belügyminiszter Oroszország fegyveres behatolásának és megszállásnak tekinti a Krími Autonóm területen pénteken történteket. Arszen Avakov Facebook-oldalán kijelentette: „az orosz hadiflotta egységei blokád alá vonták" a Belbek szevasztopoli nemzetközi repülőteret.
Másfél tucatnyi katonai teherautó érkezett csütörtök éjszaka Belbek, a szevasztopoli nemzetközi repülőtér közelébe. A rajtuk érkező fegyveresek lezárták a repülőtérre vezető utat. Lezárták annak a vendégháznak a körzetét is, ahol egykoron Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök, illetve más magas beosztású állami vezetők is nyaraltak.