Móric
14 °C
17 °C

Itt futhat magyarabokba Afrikában

2014.03.11. 14:29
Ősapjuknak egy magyar származású harcost tartanak, Almásy gróf is belefutott egyikükbe Szudánban. A magyarabok nyomában járt Lantai-Csont Gergely fotós, aki képsorozatot készített a magukat magyar származásúnak tartó, szudáni magyarabokról.

Délben érkeztünk Egyiptomból Wadi Halfa városába, Szudán legészakibb lakott településére. Tudtam, hogy itt élnek a magyarábok, ezért elkezdtem kérdezősködni. „Magyar? Magyar?” – mentem oda az emberekhez. „Igen, én magyar, vagyis magyarab vagyok!” – jött a válasz arabul, egy tuk-tukot vezető fiútól. Nem telt bele pár perc, máris meghívtak az esti magyarab közösségi gyűlésre a „magyarab klubba”.

Volt még 2007-ben egy hír, miszerint a Kongói Demokratikus Köztársaságban él egy magyar tözs, de aztán kiderült róla, hogy csak médiahekkről volt szó. Pedig az igazságtól nem álltak távol az álhír készítői, ugyanis Szudánban valóban él egy afrikai törzs, ami magyar származásúnak vallja magát. Lassányi Gábor régésszel közösen 2013 őszén e rejtélyes „magyar” törzs nyomában kutattunk Szudán északi részén.

Ahogy kiejtjük: magyarab. Furcsa ezt a szót hallani a sivatag kellős közepén több száz kilométerre mindentől. De nem lehet őket nem meghallani, mert büszkén hangoztatják, hogy őseik Magyarországról érkeztek, és rokonként gondolnak ránk. Vajon igazat mondanak?

Ibrahim al-Magyari legendája

A magyarab törzs eredete egészen a 16. századig nyúlik vissza. Őseik a monda szerint 1517-ben érkeztek Egyiptomba I. Szelim oszmán-török szultán hódító hadseregével (a magyar történelemben még a mohácsi vész, azaz a török hódoltság előtti években járunk), aki meghódította a mamelukok által irányított Egyiptomot. Szelim ekkor egy 20-25 fős lovas sereget küldött Wadi Halfába. Vezérük, Ibrahim al-Magyari, azaz Ábrahám ott maradt és egy helybéli nőt vett feleségül. A frigyből született a Musza nevű fiuk, aki szintén helyi lányt vett nőül, és tőlük származtatják a Wadi Halfa-i magyarab törzs eredetét.

Ezt a történetet alátámasztja, hogy 1516-ban Pécsváradi Gábor ferences szerzetes személyesen beszélt a Jeruzsálemen átvonuló török hadseregben szolgáló magyarokkal, melyet meg is írt Bánffy János királyi főpohárnokmesternek szánt levelében. (A szerzetes 33 hónapot töltött a Szentföldön, élményeit a Jeruzsálemi utazás című könyvben foglalta össze.)

Almásy belefutott egyikükbe?

A szájhagyományokon kívül azonban maradt fent írásos dokumentáció is a magyarab törzs eredetéről. Igaz, csak egy, de azt ma már szinte hiteles forrásként kezelik. Az Afrika-kutató Almásy László – az „angol beteg”– Levegőben, homokon c. könyvében a 8. fejezetnek ezt a címet adta: Magyarok leszármazottjai a Nílus szigetén. Nem véletlenül, hiszen 1934-35-ben a Szaharát járta, és expedíciója során eljutott a szudáni városba, Wadi Halfába is.

Vendéglátója egyszer csak kiejtette Ibrahim al-Magyari nevét, amin Almásy teljesen megrökönyödött. Szóba elegyedett a kísérőjével, aki elárulta neki, hogy a magyarab törzs tagja. „- És honnan származik a te törzsed? – Messziről nagyuram, Ruba-ból (Európa). A Nemza (Osztrák) országból hozott minket ide Szolimán Szultán vagy négyszáz évvel ezelőtt” – írja Almásy visszaemlékezéseiben.

Az Afrika-kutató másnap meg is látogatta a törzset. Ők pedig csak hajtogatták bőszen, hogy nem arabok, Európából telepítette át őket Szolimán Szultán. Aki eddig azt hitte volna, hogy a magyarab kifejezés a magyar és arab szavakat takarja, az tévedett: az ab núbiai nyelvre lefordítva törzset jelent, ezért egybe olvasva a magyar és ab szavakat a „magyar törzs” vagy „magyar klán” jelentéseket kapjuk.

„Az ősi hazáról tudták, hogy a tengeren túl fekszik, és hogy ott is egy nagy folyó mentén laknak magyar testvéreik” – olvasható a Levegőben, homokon c. Almásy-könyvben. Majd a világutazó nem sokkal később egy arab nyelvű levelet is kapott, méghozzá a magyarab törzs sejkjétől – gyakorlatilag ugyanazt a történetet írja le, amit Almásy már a többi falubélitől is hallott a származásukról. Érdekesség, hogy a sejk ebben a levélben magyar falunak nevezi Wadi Halfát.

Közmondások bűvöletében

A következő magyar expedíció 1965-ben jutott el a magyarabok falujába. Fodor István, a kiváló arabista és tolmács az Asszuáni Nagy Gát megépítése előtti duzzasztás idején töltött több hónapot Wadi Halfában. Kutatta a magyarabok történetét, viselkedését, szokásait, kultúráját és egyáltalán a magyarokhoz való viszonyulását.

„A magyarabok haja nem fekete, mint a núbiai embereké, hanem vöröses, és a bőrük színe még mindig valamivel világosabb, mint a szomszédaiké. S ami még ennél is érdekesebb: míg a núbiaiak nagy szeműek, a magyarabok szeme jóval kisebb” – mondta egy vele készült interjúban Fodor.

Ezenkívül összegyűjtött olyan közmondásokat, mint például Ál-Mágyárí lá jiszálli fíl-meszgyid, azaz a magyar nem a mecsetben imádkozik. Ez a mondás feltehetőleg még abból az időből maradt fenn, amikor még a magyarabok keresztények voltak. De itt egy másik közmondás is, ami nagyon ismerős lesz nekünk, magyaroknak: Rá'sz el-mágyár zejj el-hágyár, azaz a magyarok feje olyan kemény, mint a kő.

Ami a szokásokat illeti, Fodor István szerint a magyarab asszonyok a nyers núbiai kenyérbe keresztet karcolnak, mielőtt a kemencébe tennék azt. Ezenkívül keresztet rajzolnak az újszülöttek homlokára is, annak ellenére, hogy már régóta áttértek az iszlám vallásra.

Víz alá kerültek falvak

Miután a Nasszer-tavat feltöltötték, a Núbia egyiptomi részében található magyarabok lakta falvak, Ibrím, Qáttá, Tuská és Ánébá víz alá kerültek. Az evakuált lakosoknak az egyiptomi kormány négy új falut épített ugyanezekkel a helyiségnevekkel. De víz alá került Wadi Halfa, és a vele szemben fekvő Magyar sziget is – az itt élőket Hasm el-Kirbá faluba telepítették át, azonban sok idősebb magyarab nem élte túl a hosszú út megpróbáltatásait.

Fodor István elmondása szerint Szudánban élnek még magyarabok Kartúmban, a fővárosban, Atbarában és Port Szudánban is. Szerinte 10-12 ezer magyarabról beszélhetünk. Bár kisebb kísérletek megindultak már az 1960-as években a magyarabok történetének és hagyományainak összegyűjtésére, az átfogó tudományos kutatás a mai napig várat magára.

„A magyarabok eredetének kérdését megnyugtató módon csak úgy lehetne tisztázni, ha kimenne Núbiába egy szakemberekből álló expedíció, amelyben a többi között kell, hogy legyen arabul és núbiai nyelven jól tudó nyelvész, biológus, néprajzos, antropológus, filmes és fényképész” – mondta ezt Fodor 1997-ben, de végül nem állt össze expedíció.

Fényképek egész tárháza

A magyarabok iránti kíváncsiság azonban nem lankadt. A 2013-as Nagy Afrika Expedíció ugyan csak pár napot töltött a magyarab közösség vizsgálatával, pusztán csak megpedzegette a közösség különleges identitását, mégis az egyik leghangsúlyosabb médiaérdeklődés kísérte az expedíció tucatnyi témája közül. A Budapesti Történeti Múzeumban tekinthető meg egy részletes tárlat, mely a magyarab közösség élete mellett a núbiai falvak, valamint a bedzsa harcosok mindennapjait igyekszik bemutatni kreatív fotókon és részletes képjelírásokon keresztül.

Az érdeklődés ugyanakkor továbbra is adott lenne egy átfogó kutatómunka, expedíció megszervezésére, melynek elsődleges célja az lenne, hogy hitelt érdemlően tudja tisztázni a szudáni magyarab közösség eredetét.

A 2013-as Nagy Afrika Expedíció

2013 augusztusában egy négyhónapos, 11 afrikai országon átívelő terepjárós expedíció indult Budapestről, hogy Egyiptom, Szudán, Etiópia, Dzsibuti, Szomáliföld, Kenya, Uganda, Ruanda, Kelet-Kongó, Burundi és Tanzánia társadalmi értékei, zárt közösségei, vallásai, kultúrái nyomába eredjen. Az expedíció megálmodója és főszervezője Lantai-Csont Gergely, a National Geographic Traveler által díjazott magyar fotográfus, közgazdász. Az Afrikai-Magyar Egyesület valamint az Utazzafrikaba.hu támogatásával indult expedíció 114 nap alatt több, mint 24 ezer kilométert tett meg. Ezen idő alatt 28 ezer felvétel készült, melyből elkészülő válogatás számos nemzetközi és haza magazin hasábjain köszön vissza a következő években. Egy korábbi, Burkina Faso-i útról a Travelón olvashat>>>