Mátyás
-6 °C
1 °C

Életfogytiglanit kaphatnak a 22 éves fotóriporternőt megerőszakoló indiaiak

2014.03.20. 12:08

Bűnösnek találta a mumbai bíróság azt a négy férfit, akik augusztusban megerőszakoltak egy 22 éves fotóriporternőt - írja az MTI. A 18 és 27 év közötti férfiakra pénteken szabják ki az ítéletet, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak.

A nő életmódmagazin fotósaként egy férfi kísérővel fényképezni ment a metropolisz tengerparti részétől nem messze eső Shakti Mills épületegyütteshez, ahol öt férfi megjegyzéseket tett rá és molesztálni kezdte. A lány férfi kísérője megpróbált közbelépni, de megkötözték.

A nőt a romos épület egyik sarkába vitték, ahol legalább hárman megerőszakolták. Az áldozatot súlyos belső sérülésekkel szállították kórházba. Az ügyben annak idején egy ötödik gyanúsítottat is őrizetbe vettek, de ő kiskorú, így ügyében más bíróság jár el.

A csütörtökön bűnösnek kimondott négy vádlott közül hármat egy másik, ugyanazon a környéken egy 18 éves lány ellen elkövetett csoportos nemi erőszak ügyében is bűnösnek talált a bíróság.

A fotóriporter elleni támadás nagy közfelháborodást váltott ki Indiában, mert kísértetiesen hasonlított arra a 2012. decemberi újdelhi tragédiára, amikor egy 23 éves diáklányt egy mozgó buszon erőszakolt meg és bántalmazott bestiálisan öt férfi, miután a barátját megkötözték. A lány két héttel később belehalt sérüléseibe. Négy elkövetőt halálra ítélt a bíróság.