Paulina
16 °C
20 °C

Minden rendőrfőkapitányt leváltanak Szerbiában

2014.06.21. 09:47

Leváltanak minden rendőrfőkapitányt Szerbiában, és a kormány gyökeresen átalakítja a rendőrség vezetését, írja az MTI.

A sajtóbeszámolók szerint Aleksandar Vucic miniszterelnök ezt péntek esti sajtóértekezletén jelentette be:

Szerbia olyan állam lesz, ahol a rendőrség az emberek védelmével foglalkozik, nem pedig a politikával.

A Magyar Szó című napilap közlése szerint Vucic úgy fogalmazott: ő eredményeket követelt a drogkartellek elleni harc terén, a belügyminisztérium munkatársai viszont sokkal inkább saját belharcaikkal és népszerűségük növelésével foglalkoztak.

A leváltott rendőrségi tisztségviselők helyét az új vezetők megválasztásáig eddigi helyetteseik veszik át.

A kormányfő szerint a rendőrök többsége elismerésre méltóan végezte a munkáját, mégis elégedetlen a kábítószer-kereskedők elleni harc intenzitásával. Vucic szerint fennáll a gyanúja annak, hogy a rendőrségen belül egyesek értesítik a kábítószer-kereskedőket az ellenük tervezett akciókról, hogy azok így megmeneküljenek a letartóztatástól.

Emlékeztetett arra, hogy decemberben indította a kormányzat a legnagyobb akciót - Villámcsapás fedőnéven – a kábítószer-kereskedők és -terjesztők ellen, akik közül akkor több százat vettek őrizetbe, de csak a "kishalak" kerültek a hatóságok hálójába. A kormányfő szerint Szerbiában mindenki tudja, hogy kik a legnagyobb kábítószer-kereskedők, de senki sem meri nevükön nevezni őket.

Azt üzenem Szerbia polgárainak, hogy azok, akik bűnözéssel szennyezték be kezeiket, akik könyékig vannak a korrupciós botrányokban, az ő számukra nem lesz szabad levegő Szerbiában.

− idézi a szerb miniszterelnököt a Magyar Szó.