Ferenc, Olívia
-3 °C
2 °C

Négy év börtönt kapott a férfi, aki összevarrta a felesége száját

2014.08.01. 12:40 Módosítva: 2014.08.01. 12:45

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és a hatóság félrevezetésének vétsége miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki brutálisan megverte 45 éves feleségét, és összevarrta a nő száját.

Az elsőfokú ítélet szerint a budapesti férfi 2013. február 23-án feleségével együtt ivott, majd összekötözte a nő kezeit, és súlyosan bántalmazta. Ezután orvosi cérnával két öltéssel bevarrta a nő száját. Felesége súlyos sérüléseket szenvedett, a bordatörés következtében kialakult tüdőzúzódás miatt közvetett életveszélyes állapotba került. A férfi ezután elment otthonról. 

A szomszéd házban lakók a férfi zavart viselkedésére figyeltek fel. Ő azt mondta nekik, hogy baj van, és a lakásába hívta őket. Ott találták meg a nőt. A férfi ezután egyik ismerősének telefonjáról hívta a rendőrséget, de rossz címet és nevet diktált be. Azt állította, őt is megverték és elrabolták, ezzel félrevezette a hatóságot. Néhány perccel később az egyik szomszéd hívta vissza a rendőrséget, hogy elmondja a helyes címet és kérte, hogy küldjenek mentőt is.

A férfi eleinte tagadta a cselekmény elkövetését, később azonban beismerte tettét. Azt állította:  szexuális játékot játszottak, és  felesége kérte, hogy üsse meg és varrja be a száját.

A törvényszék közleményében kitért arra is, hogy a feleség 2000 óta gyógyszerekkel kezelhető, diagnosztizáltan mentális betegségben szenved, ennek következtében "belátási képessége hiányzik". A gyógyszerek elhagyása esetén elméje zavarttá válik, állapota miatt nem fogyaszthat alkoholt.

A férfi a bíróság szerint nem szenved olyan kóros elmeállapotban, amely beszámítási képességét kizárná vagy korlátozná, és feleségének mentális állapotával is tisztában volt.

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, a beismerő vallomást és azt, hogy csak közvetett életveszélyes állapotot okozott. Súlyosító körülményként értékelték viszont, hogy a cselekményt különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, mentálisan beteg hozzátartozójának sérelmére követte el.

Az ügyész súlyosításért és téves minősítés megállapításáért, a vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett. Az ítélet nem jogerős.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport