Arnold, Levente
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Ötéves zsidó gyerekeket terrorizáltak antiszemita fiatalok Sydney-ben

2014.08.07. 10:06

Több tucat zsidó kisgyereknek okoztak lelki traumát egy tinédzser banda tagjai, akik a Gázai övezetben végrehajtott izraeli hadművelet miatti felháborodásukban megrohantak egy sydneyi iskolabuszt, írja az MTI.

A buszra, amely mintegy harminc, 5 és 12 év közötti gyereket szállított három zsidó iskolából, nyolc, 15 és 17 év közötti fiú nyomult fel az egyik megállóban, Sydney jómódú keleti elővárosában, Randwickben. Jackie Blackburn, akinek három lánya utazott az iskolabuszon, a Nine Network televíziónak elmondta, hogy 12 éves, legnagyobb lánya telefonált neki, segítségért könyörögve.

Azzal fenyegetnek bennünket, hogy elvágják a torkunkat. Azt skandálják, hogy Palesztina, és azt üvöltözik, hogy a palesztinok meg kell öljék a zsidókat, meg hogy Heil Hitler

- idézte lánya szavait Blackburn, aki élesen bírálta a buszsofőrt, amiért semmit sem tett, hogy megfékezze a támadókat.

Egy másik anya, Isabelle Stanton, akinek két lánya volt az iskolabuszon, azt mondta a The Daily Telegraph című lapnak, hogy a fiatalok azt üvöltötték, hogy

meg fogunk ölni benneteket

meg azt, hogy Szabad Palesztinát.

A gyerekek tudnak róla, hogy mi zajlik a Közel-Keleten, de azt a konfliktust nem szabadna ide importál, vélte a nő, aki szerint most nagyon fenyegetettnek érzik magukat.

Az új-dél-wales-i rendőrség öt fiatal korút állított elő csütörtökön az előző nap elkövetett antiszemita incidens miatt, kihallgatásuk után vádemelés nélkül szülői felügyelet alá helyezte őket a további vizsgálat lezárulásáig.

Victor Dominello, Új-Dél-Wales helyi közösségekért felelős minisztere szintén élesen elítélte a támadást, megbocsáthatatlannak nevezve minden faji vagy vallási alapú nyilvános sértegetést és megfélemlítést.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!