Durvább az ebolajárvány, mint gondolták

2014.08.15. 08:11 Módosítva: 2014.08.15. 08:21

Jelentősen alábecslik az ebolajárvány betegeinek és haláleseteinek számát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint. A nemzetközi szervezet csütörtök éjjel adott ki közleményt, amely szerint a helyszínen dolgozó munkatársai bizonyítékokat látnak arra, hogy a megbetegedések és halálesetek hivatalosan bejelentett száma jóval elmarad a jávány valódi méreteitől, írja az MTI.

Egyebek mellett a sós víz sem gyógyítja

Eközben Nigériában meghalt két ember, aki egy ásványi sós oldat fogyasztásával próbálta megelőzni, hogy megfertőződjön az Ebola-vírussal. Ishaq Khalid, a BBC tudósítója arról számolt be, hogy az országban sms-en terjedt egy pletyka, amely szerint a sós oldat megivásával, illetve az abben történő fürdéssel megállítható a vírus terjedése. Az egészségügyi miniszter ugyan badarságnak minősítette a szóbeszédet, ám ennek ellenére sokan kipróbálják a kúrát. Közülük többen kórházba kerültek a sós víz fogyasztása miatt, írja a Napi.hu.

A közleményből nem derül ki, milyen bizonyítékról van szó, és az sem, hogy mekkora az eltérés a bejelentett és a tényleges esetek között. A hivatalosan megerősített adatok szerint szerdáig 1975-en betegedtek meg és közülük 1069-en haltak meg a februárban kitört ebolajárványban.

Ez a legsúlyosabb járvány az ebolavírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése Guineában kezdődött, a járvány azóta Sierra Leonéra, Libériára és Nigériára is átterjedt. A betegség vérrel és más testnedvvel terjed, tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés.

A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az ebolavírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.