Háromezer amerikai katona az ebola ellen
A globális biztonságot fenyegető veszélynek nevezte az amerikai elnök a Nyugat-Afrikában kitört ebolajárványt, amely február óta 2461 ember halálát okozta.
Barack Obama szerint a világ most az Egyesült Államokra figyel, bár a járvány legyőzése a világ egyetemes felelőssége.
Az ENSZ jelentése alapján egymilliárd dolláros programra van szükség ahhoz, hogy megakadályozzák a vírus terjedését. A betegség ellen jelenleg nincsen gyógyszer. Vérrel és cseppfertőzés útján terjed, közeli kontaktus révén.
A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték – írta az MTI.
Obama korábban bejelentette, hogy háromezer katonát küld a térségbe, Libériában 17 egészségügyi intézményt építenek fel a betegek kezelésére. A térségben Obama elmondása szerint megteltek a kórházak, az emberek szó szerint az utcán haltak meg a betegségtől. A járvány globális elszabadulása már a fennálló politikai és gazdasági rendet veszélyeztethetné – figyelmeztetett az elnök.
Nigéria már ebolamentes
Sikerült visszaszorítani a vírust, amely nyolc ember halálát okozta Nigériában – közölte Johnatan Goodluck. Afrika legnépesebb országának elnöke szerint a hatóságok jól felkészültek, így az ebola ismételt felbukkanása esetén is ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet.
Goodluck egyúttal felszólította az iskolákat, hogy kezdjék meg a tanítást, amit eddig a vírus miatti biztonsági intézkedések okán elhalasztottak – írta az MTI. Az elnök szavaiból azonban kitűnt, hogy 173 milliós államban az oktatás megkezdéséhez győzködnie kell a szakszervezeteket, amelyek a járvány terjedésétől tartanak. Nigériában összesen 21 ember betegedett meg, ebből vesztette életét nyolc.
A Guineából indult kór elsősorban Libériában, Sierra Leonében, Szenegálban szedte áldozatait.