Vince, Artúr
-5 °C
0 °C

Nem hiányzik az otthoni búskomorság

2014.10.14. 09:14
Emlékeznek még Rékára, Nórira és Gergőre, a három magyar diákra, akik úgy határoztak, Angliába mennek egyetemre, és az első félévük történetét megosztják az Index olvasóival? Szeptember elején ismerhették meg őket, és azt, hogy miért döntöttek a külföldi továbbtanulás mellett, és mit várnak az angol egyetemtől. Azóta kiutaztak, beköltöztek a kollégiumba, beiratkoztak, túl vannak a gólyatábor helyi megfelelőjének számító freshers' weeken, sőt, már az első előadásaik is megvoltak. Most a beilleszkedésről beszélgettünk velük.

Angliáról van szó, így nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, hogy a indításnak azt a témát vessük fel, amiről az angolok folyton beszélni szoktak: az időjárást. És meglepő módon nem azt a választ kaptuk, hogy folyton esik az eső.

„Én harmadik hete vagyok itt Leedsben, de eddig csak háromszor esett. Most is süt a nap és gyönyörű idő van, úgy 16-­18 fok lehet” – kezdi Réka. „Mi a Golf-áramlathoz elég közel vagyunk, így nem vagyunk annyira kitéve az esőnek és a hidegnek, mint Anglia más területei. Mondjuk ma reggel pont 3 fokban és szakadó esőben vártam a buszra” – árnyalja a helyzetet Gergő Newcastle-ből. „Még a rövid ujjút is el lehet hordani, de azért a pulcsi árnyékban már elkél. Este a külföldieken kabát, sál és néha még sapka is van, de az angolok még mindig egy szál pólóban vagy ujjatlan miniruhában mennek bulizni. Nincs is ruhatár a klubokban sehol” – tér ki a praktikus részletekre Nóri.

Gólyatábor helyett

Angliában nem szokás a gólyatábor, ehelyett az egyetem első hete szól a bulizásról és ismerkedésről. Mivel az angol egyetemeken elég sok a külföldi diák, a beilleszkedés nem olyan nehéz. „A gólyahét egy hét bulizás, rengeteg program, borzasztóan sok fiatal. Az idősebbek, ahogy én észrevettem, annyira nem tolerálják ezt a hetet, sokan úgy vannak vele, hogy persze, a gyerekek kiszabadultak otthonról és végre kiélhetik magukat. Amiben azért van egy kis igazság is. Nálunk nincsenek olyan gólyaszívatások, mint Magyarországon, és gólyatábor sem, ahol mint most kiderült, elég durva dolgok történnek” – mondja Réka, egyben felvillantva, hogy azért követi odakintről is, mi történik itthon.

Gergő tapasztalatai kicsit mások: „Itt nincs gólyatábor, ahol szívatni lehet a kisebbeket, helyette a freshers' week két hétig tart. Mi például paintballoztunk, quadoztunk, ingyen ettünk éttermekben, bowlingoztunk, túráztunk a lakótársaimmal. Nem vagyunk nagyon bulizósak, de azért kíváncsiak voltunk, szóval párszor mi is elmentünk megnézni, hogy néz ki itt az éjszakai egyetemi élet. Az volt a furcsa benne, hogy itt az emberek nem maradnak meg egy helyen, szóval elég sokat kellett sétálnunk az éjszaka közepén pubról pubra. Szerintem az egyetem itt nem szól annyira a bulizásról, mint, ahogyan otthon... Bár ez csak saját tapasztalat, minden baráti kör más.”

Gergő
Gergő

Mi az az egy apróság, ami a legjobban hiányzik otthonról?

Nóri: Jó magyar pirospaprikát küldhetnétek postán, mert anélkül nem az igazi a gulyásleves.

Réka: A tejföl. Néha úgy érzem, hogy az életemet adnám egy kis dobozért.

Gergő: Otthon hagytam az edzőcipőmet, pedig nagyon jól jönne sportoláshoz.

Mindhárom diákunk kollégiumban lakik, más külföldi diákokkal. „A beilleszkedéstől tartottam a legjobban, de az ment a legsimábban, rengeteg barátot szereztem. Én az egyetemtől legmesszebb lévő kollégiumban lakom, egy vidékies helyen, szóval minden reggel és délután buszoznom kell egy keveset. Nagyon szép a kollégium, kívülről egy kicsit Harry Potter-es, de belülről jól felszerelt, modern az egész. Van egy sportpark közvetlen mellettünk, aminek nagyon örülök. A koliban az én szárnyamban van a legtöbb nemzetközi diák, van lakótársam az Emirátusokból, Kínából, Brazíliából, Bulgáriából, Szingapúrból, és Magyarországról, de van helyi diák is. A szobám elég nagy, egyedül vagyok benne és van hozzá fürdőszoba is” – kezdi Gergő.

Réka is hasonlóan vegyes társaságba került: „Én az egyik legnagyobb kollégiumban lakom, az egyetemtől pár percre. Öt lakótársam van: olasz, litván, kínai, japán és indiai. Ők nem tipikus gólyák, nem sűrűn hagyják el a szobát, ha igen, akkor is csak filmet néznek, de egyébként jól kijövök velük. A szintünkön a másik lakás is ilyen vegyes nemzetiségű, ők péntekenként főznek: mindenki megmutatja, milyen az ő konyhája otthon. Sokan nem szeretik azokat a külföldi diákokat, akik csak a saját nemzetükön belül keresnek barátokat. Ez egyébként elég jellemző, én is észrevettem már. Engem az bosszant fel, ha valaki a saját nyelvén beszél, miközben látja, hogy más nemzetiségűek is ott vannak.”

Ezzel a problémával Nóri is találkozott: „Rengeteg diák van itt ázsiai országokból, akik nem igazán illeszkednek be. Vannak itt kínaiak, malájok, koreaiak és páran Tajvanról is, de csak egymással beszélnek a saját nyelvükön és nem igazán nyílnak meg. Én elég szociális vagyok, a közös konyhában mindig próbálok velük beszélgetést kezdeményezni, eddig összesen egy kínai lánnyal sikerült, aki cserébe mindig köszön azóta és néha még társalgunk is a folyosón. A többiek vagy nem értik, amit mondok, vagy csak nagyon félénkek és nem mernek nyitni, nem tudom. Na és ott vannak az angolok. Rajtuk elég nehéz kiigazodni, vannak köztük nagyon jó fejek, de a nagy részük alapból nem pajtizik a nemzetközi diákokkal. Rájuk néz az ember, és nem tudja eldönteni, hogy valamelyik kozmetikai terméket jöttek-e promózni a saját arcukon, vagy tényleg egy előadás miatt vannak itt.”

De a nemzetközi diákok általában jól érzik magukat az ázsiaiak és a britek nélkül is. „Az egyetem abszolút multikulti, nagyon jó ilyen inspiráló, változatos környezetben lenni. Ha képes az ember agya pár nap alatt magasabb fokozatba kapcsolni, akkor kifejezetten fejlesztő jellegű a sok különböző akcentus és nyelv. Van pár magyar, de azért nem annyira sokan, nem vagyunk egzotikusak, csak picit meglepőek. Viszont, ha nem mondom, meg honnan jöttem, esélyük nincs kitalálni. Gyakran néznek németnek, hollandnak vagy más skandináv országbelinek, hittek már britnek is, sőt, görögnek, ami azért szőkén, fehér bőrrel, kék szemmel elég vicces. De itt látszik, hogy a könyvet nem a borítója alapján ítélik meg.”

De nehéz az iskolatáska

A freshers' week után elkezdődik az egyetem, beindulnak az előadások. Diákjaink 1-2 héten voltak túl, amikor beszélgettünk, így éppen csak az első benyomásaikról tudtak beszámolni, és arról, hogy mik lesznek majd a követelmények a félév során. Abban mind a hárman nagy egyetértésben lepődtek meg, hogy a magyar egyetemek első félévéhez képest aránylag kevés órájuk van.

„Négyféle órám van, mindegyik úgy épül fel, hogy két előadás van egy héten és egy szeminárium. Az előadásokon vagyunk körülbelül 350-en, a szemináriumon csak 20-an. Az utóbbi lényege, hogy a kötelező olvasmányokat átbeszéljük, mindenki megosztja a véleményét, illetve hogy ő mit szűrt le az adott szövegből. A jegyek úgy épülnek fel, hogy lesz egy vizsga minden tárgyból és egy 3000 szavas beadandó esszé. Ezeket november első hetében kell leadni, a vizsga pedig januárban lesz. Két hét múlva kell majd egy előadást készítenem, amitől kicsit tartok, mert pont én leszek az első, meg amúgy sem szeretek idegenek előtt beszélni, még ha csak 19 emberről is van szó” – vázolja fel az első félév menetét Réka.

Réka
Réka

Nórinál a mesterképzésen hasonlók az első tapasztalatok: „Nekem csak heti két nap vannak óráim, de akkor reggel kilenctől délután ötig. A végére már nagyon lefárad az ember. Rengeteget kell majd könyvtárban ülni és beadandót írni, ugyanis nálunk nincs ZH, nincs tesztes vizsga, hanem egy házidolgozat-szerű iromány van, ami 5000 szó, és leginkább az otthoni ELTE-s nagyműhelymunkához tudnám hasonlítani.” Gergőnek már kedvenc tárgya is van: „Keddtől csütörtökig van napi két-két órám, hétfőn és pénteken egy-egy szeminárium. Januárban lesz három vizsgám, de évközben beadandó dolgozatokat kell csinálni. Elég sokat kell a könyvtárban olvasnom és önállóan feldolgozni témákat, ami azért elég fárasztó tud lenni. A kedvenc órám az európai történelem, egyrészt mert amúgy is ez az irány foglalkoztat, másrészt a tanárom francia, így nem hadar és tisztán értem, amit mond, ráadásul érdekes prezentációkat csinál, szórakoztató a tanítási módszere.”

Amit a legnehezebb megszokni:

Réka: A piros lámpákon még mindig alig merek átmenni, mert nem szoktam meg, hogy ellenkező irányba kell néznem.

Nóri: A barátaim egy része egy másik kollégiumban, 25 percnyire lakik tőlem gyalog, és egy mezőn keresztül vezet az útjuk, ahol gyakorta tehenek legelésznek békésen. És ez még mindig a városon belül van. Egy 300 ezres városban!

Gergő: Az emberek nagy részének csak sejtése van róla, hogy hol van Magyarország. Az angol középiskolai földrajzoktatás elég gyenge lehet, volt egy angol lány, aki azt hitte, hogy Magyarország Prágában van...

A nyelvi nehézségek egyébként nem olyan vészesek, mint amennyire előre tartottak tőle hőseink. Gergő azért bevallja, hogy akadnak olykor gondok az angollal: „Alig vannak problémáim a társalgással angolul, de az órákon még akadnak homályos részek. Az előadásokat 80-90 százalékban megértem, az angol történelemtanár viszont annyira gyorsan beszél és kapkod, hogy képtelenség követni, még az angoloknak is nehézséget okoz megérteni, nem hogy nekem. Elég ha egy-egy szót nem értek, összezavarodom, és jó ha a felét felfogom annak, amit mond. Azért remélem pár hét múlva már jobb lesz a helyzet.”

Rékánál ilyen gond nincs, igaz, ő erős alapokról indult, és már a gimnázium alatt is volt Angliában cserediák. „Lehet, hogy ez a két tannyelvű gimnáziumnak tudható be, de én még nem ütköztem nyelvi nehézségbe. Eleve van néhány tanárom, aki nem is angol, úgyhogy ott nincs probléma az akcentusommal sem.”

Nóri nehezebb fokozaton játszik: „Én abban a különleges helyzetben vagyok, hogy mindennap négy nyelven kommunikálok. Az egyetemen természetesen angolul beszélek, de például Huberttel, a német barátommal németül. Rengeteg görög van az egyetemen és a csoporttársaim között is, velük görögül igyekszem beszélni, hogy kicsit fejlődjön az is. Az otthoniakkal meg magyarul. Ennek a multinyelves életvitelnek a következtében gyakorlatilag agyhalott voltam az első pár nap végére, de most már nem okoz gondot reggel nyolckor akármilyen nyelven felvenni a telefont, egyszerűen rááll az agya az embernek.”

De a sok külföldi diák miatt az egyetem egyébként is a hóna alá nyúl azoknak, akiknek nem megy anyanyelvi szinten az angol. „Az előadások tartalmát egyelőre 98 százalékban értem, az mondjuk problémás, hogy a szakkifejezések gyakran nem tükörfordításúak, hanem más kifejezést használ az angol és mást a magyar szakirodalom akár ugyanannak a kutatónak ugyanarra az elnevezésére. Azt azért érezni, hogy nem viccből kérték a 8.0-s IELTS nyelvvizsgát a felvételihez, de ezzel együtt kötelező volt elmenni itt is egy angol tesztre. Ennek eredménye alapján 3 szintre juthat az ember és a tudásához mérten kap segítséget, természetesen ingyen. Legrosszabb esetben heti két kötelező nyelvi kurzus a büntetés. Én a 3. szintre jutottam, ott nem igazán igényel az ember már segítséget, nem köteleznek rá, de ha bizonytalan vagyok, tudom, hogy bármikor besétálhatok az egyetemi nyelvi centrumba. Elképesztő, hogy mennyi ilyen apró segítséget kap a diák, ha külföldről szakadt ide.”

Kiutazás előtt mindhárom diákunk azt mondta, megpróbál majd munkát vállalni, hogy jobban kijöjjön anyagilag. Rékának már sikerült is, promóterként dolgozik egy rendezvényszervező cégnél. „Nem ezt tervezem csinálni három évig, de úgy vagyok vele, hogy több, mint a semmi, egyébként meg élvezem. Szeretnék emellé találni egy fix munkát is, majd ha sikerült teljesen beilleszkednem. Itt egyébként jellemzően dolgoznak a diákok egyetem mellett, ki hol talál munkát.” Gergő még az előkészületeknél tart: „Már elintéztem a National Insurance számot, szóval vállalhatok munkát Angliában. Most éppen az önéletrajzomat írom, hogy körbeosztogassam a városban. Szerencsére az egyetem is szervez programokat, ahol meg lehet nézni, hogy milyen munkalehetőségek vannak a környéken.”

Bár pár hét után az ember még nem ér rá ilyesmire, azért rákérdeztünk a honvágyra is. „Honvágy nem igazán van még, nem hiányzik az otthoni búskomorság. Pici bűntudat van cserébe, hogy alig érek rá az otthoniakkal beszélni Skype-on vagy máshol, mert folyton program van, de ez ilyen, majd lenyugszanak a kedélyek lassacskán. Az első pár hét kritikus periódus, amikor a csoportok formálódó fázisban vannak, kialakulnak a társaságok és az első hetek végére megszilárdulnak a kapcsolatok. Ha valaki ebből kicsúszik, utána már nehéz kívülállóból a csoport tagjává taggá válni. Na tessék, már elő is bújt belőlem a pszichológus!” – foglalja össze Nóri a helyzetet.

Csajok és pasik

Ha a világ legsablonosabb témájával kezdtük a beszélgetést, ehhez méltóan is zárjuk le, arról érdeklődtem, hogy csajozás-pasizás szempontjából milyen a felhozatal. A közhiedelmet arról, hogy a brit nők nem túl szépek, diplomatikusan ugyan, de mindhárman megerősítették. „A lányokról annyit, hogy túl sok a smink, túl kevés a ruha, és az utóbbival egyenesen arányos a finomság. Olyan cuccban mennek itt bulizni, mintha otthon valaki épp az Illatos útra igyekezne dolgozni este 11 felé. Tegnap éjjel is egy hányásban csücsülő, fehér miniruhás bakfist segítettem fel az utcakőről, mert nehezére esett egyensúlyt találni a tűsarkújában. A fiúk meg... Láttam már életemben helyes angol srácot, de kihalófélben lévő fajnak számít” – adja meg az alaphangot Nóri.

Réka egy árnyalattal derűlátóbb: „Nekem pont az ideáljaim közé tartoznak az angolok, úgyhogy rosszat nem tudok mondani. De annyira nemzetközi az egész egyetem és város, hogy szerintem mindenki megtalálja a típusát. Akad néhány csinos angol lány, de a többség tényleg nem mondható annak, előnytelenül öltöznek, rengeteg barnító sprayt fújnak magukra, a póthaj­ és műszempilla pedig elmaradhatatlan kelléke egy­-egy bulinak.” Gergő pedig olyan diplomatikus, mintha nagykövetnek készülne: „Elég sok igénytelen lány van itt, de azért nem lehet általánosítani, hogy ha valaki angol, akkor szükségszerűen csúnya is. Mindenhol vannak szép lányok és nem olyan szépek is.”.

(A három, Angliában tanuló magyar egyetemistát követő cikksorozatunk legközelebb novemberben jelentkezik, a témánk pedig a tanulás lesz. Hőseink addigra már nyakig lesznek a beadandó dolgozatokban, és valószínűleg azt is látni fogják, mennyire lesz vészes az első vizsgaidőszak.)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!