A svédek valami titokzatosat keresnek a tenger mélyén
A svéd hadsereg nem erősítette meg, de minden jel arra mutat, hogy egy másik országhoz tartozó tengeralattjárót keresnek határvizeiknél.
Csatahajók, aknaszedők, helikopterek és 200 katona indult annak a víz alatti tárgynak a keresésére, amelyet először csütörtökön érzékeltek. A feltételezések szerint egy orosz tengeralattjáró hatolt be a svéd szigetvilágba, és 30-60 kilométerre közelítette meg Stockholmot, írja a The Local.
„Bármi is legyen az, most az a célunk, hogy felszínre hozzuk, ha kell, akkor fegyverekkel kényszerítve" – mondta a hadierő főparancsnoka, Sverker Göranson tábornok. Nagy sikerben nem bíznak, mert eddig mindig nyomát vesztették a határokat megsérőt tengeralattjáróknak.
Mióta a ügy kipattant, már több mint száz tanú jelentkezett, hogy látni vélte azt a valamit a svéd vizeken. A hadsereg komolyan veszi ezeket, és megvizsgálja a bejelentéseket, hátha találnak bennük hasznos információkat. A Svenska Dagbladet úgy tudja, hogy a svéd hírszerzés egy tengeralattjáró vészhívását fogta el, amelyet az orosz enklávé, Kalinyingrád felé küldtek.
Az oroszok tagadták, hogy bármilyen hajójuk a térségben lenne, úgy vélik holland, NATO-gyakorlaton lévő tengeralattjáró jeleit foghatták a svédek. Hollandia is közleményt adott ki, hogy a hajójuk Tallinban volt, tehát nem azt érzékelték. Az amerikai haditengerészet is leszögezte, hogy ők sem jártak arra.