Egy nap én leszek Miss Honduras
További Külföld cikkek
- Meghalt a brit szexguru, aki milliókat világosított fel a nemi együttlétről
- Vörös listára helyezhetik az Interpolnál a Magyarországra menekült lengyel miniszterhelyettest
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
- A volt skót igazságügyi miniszter is megszólalt a Lockerbie-merényletről
Honduras idei szépségkirálynőjét, a 19 éves María José Alvarado Muñozt és testvérét, Sofíát szerdán találták meg holtan. A holttestek egy Santa Barbarához közeli gyógyfürdő mellett kerültek elő, ahol Sofía barátja, Plutarco Ruíz születésnapját ünnepelték. A férfi azóta beismerte, hogy megölte a barátnőjét (valószínűleg azért, mert egy másik férfival táncolt), majd menekülő húgával is végzett. A rendőröket ő maga vezette el az elásott holttestekhez, Ruízt és bűntársát, Aris Maldonadót őrizetbe vették, ahogy a gyógyfürdő tulajdonosait is (a nyomozók kijelentették: egyértelmű, hogy az elkövetőnek segítői voltak). Alvaradót áprilisban választották Honduras legszebb nőjévé, és decemberben részt vett volna a londoni Miss World szépségkirálynő-választáson.
María José Alvarado Muñoz
A meggyilkolt szépségkirálynő 1995. július 19-én született Santa Barbarában. 15 éves korában fedezte fel egy helyi divattervező, az ő bátorítására indult el a Miss Teen Honduras szépségversenyen, ahol második lett. Modellként dolgozott, és az El Show X O da Dineróban tűnt fel, mielőtt a Miss World Honduras koronáját elnyerte volna.
Anyja szerint kiskora óta imádta a szépségversenyeket, mindig azt mondta:
Egy nap én leszek Miss Honduras.
Közeli barátai azt mondják: nem szállt a fejébe a dicsőség, miután álma megvalósult, smink nélkül, farmerban járt-kelt, és közvetlenül viselkedett győzelme után is.
A folyó mellett hamarabb oszlásnak indulnak
Később további részletek is kiderültek: Ruiz az első golyóval homlokon lőtte Sofiát, a 23 éves általános iskolai tanárt, akivel három hónapja jártak. María Josét, a szépségkirálynőt hátulról lőtte le a második golyóval. A holttesteket a közeli folyó partján ásta el, azt remélve, hogy ott hamar oszlásnak indulnak a holttestek.
Jellemző fordulat, hogy a helyiek a szépségkirálynő eltűnésének hírére azért mentek ki tüntetni, hogy szabadon engedését követeljék: azt hitték, elrabolták, ami errefelé nem ritka. „A város és az ország képét örökre bemocskolja ez a rettenetes bűncselekmény″ – mondta Santa Barbara polgármetere, pedig a környék imázsa eddig sem volt makulátlan: ez a vidék a kávétermesztés helyett egyre inkább virágzó drogbizniszéről ismert, a világ legveszélyesebb városa, San Pedro Sula egy órára fekszik. A neve onnan lehet ismerős, hogy
A 19 éves lány célja épp az volt, hogy londoni szereplésével megmutassa: Honduras nem csak a bűnözésről lehet híres.
Banánköztársaság, gyilkosság-világrekord
Nyugaton marad a haszon
Mexikóban több tízezer ember halt meg a kartellek elleni harcban, és az olyan közép-amerikai országokban, mint Honduras vagy Guatemala, a legmagasabbra nőtt a világon az emberölések aránya. A drogkereskedelemből származó haszon nagy részét a nyugati bankok mossák fehérre, és a haszon nagy része is ott marad. Latin-Amerikában pedig marad az erőszak, a korrupció és a nyomor – írta korábban véleménycikkében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) drogpolitikai programvezetője, Sárosi Péter az USA által vezetett drogellenes háború negatív következményeiről.
Az UNODC (az ENSZ drog- és bűnügyi szervezete) szerint
Az országos átlag 2012-ben több mint 90 emberölés volt 100 ezer lakosra vetítve (ezek a legfrissebb elérhető összesített adatok). Mexikóban negyedennyi, Venezuelában feleennyi embert ölnek meg egy évben. Hondurasban 2012-ben 7172 embert gyilkoltak meg (Venezuelában egyébként idén szintén meggyilkoltak egy szépségkirálynőt ír férjével együtt). A legtöbb gyilkosság a drogkereskedelemhez és az azt felügyelő bűnbandákhoz köthető.
A Guatemala, El Salvador és Nicaragua között fekvő közép-amerikai ország arról is ismert, hogy hivatalosan is az első, eredeti banánköztársaság: a szót a XIX. század végén, sikkasztási vádak elől ide menekülő William Sydney Porter alkotta meg. Akkor a fogalom még a gyümölcstermesztő nagyvállalatok játékszerévé váló vezetésre utalt, ma már egyértelműen a drogkereskedelem a legnagyobb üzlet a vidéken. (Arra vonatkozóan egyelőre nincs hiteles információ, hogy Ruiz tagja volt-e egy drogkartellnek, de azt tudjuk, hogy a bátyját februárban San Pedro Sulában gyilkolták meg.)
A Telegraph szerint az USA-ba csempészett kokain nyolcvan százaléka keresztülmegy Hondurason, ahova hajón vagy repülőgépen szállítják a drogot. Miután az Egyesült Államok Mexikóban és Kolumbiában visszaszorította a kartelleket, Honduras felértékelődött a bandák szemében – mivel az USA és az Amazonas-medence között félúton fekszik, ideális helyszín.
Nem számít az emberélet
A legtöbb drogszállítmányt a La Mosquitia nevű, szinte áthatolhatatlan és lakatlan esőerdőn keresztül csempészik a nicaraguai határ mentén. A dollármilliárdos drogbizniszben a mexikói Zeta és Sinaloa kartellek a helyi drogbárókkal szövetkezve szervezik a csempészutakat. Közben az országban az emberi jogok helyzete siralmas: a korrupció mindennapos, ahogy a tanúk megfélemlítése és a szervezett bűnözés is.
A bíróságok tehetetlenek, az átlagember szegénysége miatt is kiszolgáltatott, a nők elleni erőszakban pedig Honduras hatodik a világon: 2005 és 2013 között két és félszeresére nőtt a nők erőszakos halálozási aránya, és
Nem ritka, hogy a nyomornegyedekben és a falvakban fegyveresek ragadják magukhoz az uralmat, van, hogy maguk a rendőrök is bérgyilkosnak állnak. (Az ország rajta van a magyar külügyminisztérium által utazásra nem javasolt helyek listáján is.)
Odaadott nekik mindent, amit kértek, mégis megölték a fiamat
– nyilatkozta a Telegraph riporterének egy 51 éves hondurasi tanár, aki sok helyivel ellentétben vállalta, hogy névvel megjelenjen a világsajtóban. A legkisebb gondja, hogy rendszeresen betörnek hozzá: a bátyját és a fiát is megölték, utóbbit akkor rabolták ki, amikor kiugrott üdítőért és chipsért. „Nem számít nekik az emberélet, borzalmas látni, hogy pár centért megölnek valakit, akit annyira szeretünk” – tette hozzá.
Mérhetők ehhez Budapest legveszélyesebb környékei?
Az egy év alatt elkövetett személy elleni bűncselekmények alapján az Otthontérkép alapján rangsoroltuk a környékeket. A hondurasi arányok közelében sincsenek a számok: a VIII. kerületben például 404 esetet regisztrált a rendőrség. A Hegyvidéken (XII.) és Soroksáron (XXIII.) csak 25-ször támadtak rá valakire, részletek térképen itt.
Az iskolák is fizetnek
A hondurasiak már nem lepődnek meg semmin: a reggeli lapok címlapon hozzák az aktuális mészárlásokat, nem ritkák a vérben úszó holttestek a címlapképen. A bűnbandák van, hogy az üzletek mellett már az iskoláktól is védelmi pénzt szednek (itt úgy hívják: háborús adó). Mindenki fél:
A bandák mindig figyelnek, tudjuk, hogy még akkor is itt lesznek, amikor a rendőrök elmennek.
– vázolta fel egy középkorú nő. Az egyik hondurasi lapban A szépségkirálynő összetört álmai címmel arról számoltak be, hogy a 19 éves María José már összepakolta a bőröndjét, hogy Londonba repülhessen.
Számtalan lány hal meg hasonló körülmények közt, de mivel nem híresek, nem is hallunk róluk, a gyilkosok büntetlenül megússzák.
– nyilatkozta a BBC-nek az áldozat volt főnöke, egyben volt elnökjelölt, Salvador Nasrallah. „Csapdába esett, az erőszak és a fegyverek rendszerének áldozata lett″ – tette hozzá.
Honduras kegyeleti okokra hivatkozva úgy döntött, az áldozat iránti tiszteletből nem küldenek María José helyett mást a londoni versenyre. A Miss World szépségverseny igazgatója bejelentette: a verseny minden résztvevője megemlékezik az áldozatokról egy szertartáson. A brutálisan meggyilkolt testvértpárt csütörtökön temették el.
Örökké hiányozni fogtok, de a szívünkben továbbéltek, miután elmentetek, hogy a mennyországban találkozzatok apánkkal. Vár titeket, ő fog ott vigyázni rátok.
– mondta Corina Alvarado, az áldozatok nővére a szertartáson.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.