Hollande: Franciaország sokkban van
![000 Par8067244](http://kep.index.hu/1/0/748/7482/74829/7482939_0ddb09909e101f80dc031066b5e8734d_wm.jpg)
François Hollande francia elnök szokatlanul gyorsan érkezett a merénylet helyszínére, a támadás után egy órával már a XI. kerületi szerkesztőségnél volt.
Hollande az újságíróknak elmondta: megemelték Párizsban a készültségi szintet. Hozzátette: több terrortámadást sikerült megelőzni az elmúlt hetekben.
Ez egy terrorista merénylet volt, nem kétséges. Franciaország sokkos állapotban van.
– mondta, hozzátéve:
Különleges barbár tettet követtek el az újság ellen.
Hollande azt is mondta, hogy a támadókat addig fogják üldözni, amíg szükséges, és bíróság előtt kell felelniük a tettükért. A franciákat arra figyelmeztette, hogy most megmutathatják, hogy egységes az ország.
A francia elnök a Twitteren is az egységről írt: egyetlen barbár tett sem semmisítheti meg a sajtószabadságot, egységes nemzet vagyunk, amely összezár és reagálni fog.
Az elnök délután kettő órára rendkívüli kormányülésre hívta a minisztereket. A támadás helyszínén Hollande mellett megjelent Bernard Cazeneuve belügy-, illetve Fleur Pellerin kulturális miniszter.
![Egy francia újságíró lefotózta a támadókat az autójukkal, amikor a szerkesztőség épülete előtt tűzharcba keveredtek a rendőrökkel.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/748/7482/74829/7482943_68689f07f5f30d29212b345e55d8d94a_wm.jpg)
Hollande a helyszen tartott sajtótájékoztatóján még 11 halálos áldozatról beszélt, azóta már 12-ről lehet tudni. Hollande kiemelte: "Meg kell mutatnunk, hogy erős ország vagyunk. Harcolni fogunk a fenyegetés ellen, és megbüntetjük a támadókat".