Furcsa, hogy otthon természetes a bukás

A karácsonyi szünet minden elsős egyetemista életében ritka nyomasztó időszak – még nem tudja, mit várjon a vizsgaidőszaktól, tanulni kellene-e, vagy rápihenni a vizsgákra. És egyébként is, itt ér el a legtöbb diák abba a fázisba, amikor elgondolkodik azon, biztos jó egyetemet választott-e, meg úgy egyébként, kell-e neki ez az egész felsőoktatás. Szóval nehéz ügy, na. Hát ehhez vegyük hozzá azt, hogy hőseink életükben először voltak távol a családjuktól ilyen hosszú távon (földrajzilag és időben is), és nemcsak egy másik iskolai környezetbe, hanem egy másik országba kellett beilleszkedniük. Nagy elvárások, nagy stressz, sok bejgli. Ennek ellenére a karácsonyi hazalátogatásból inkább a vicces dolgokat emelték ki.

„Kettős érzésem volt, otthon éreztem magam megint, de hiányzott Anglia is. Szokatlan volt, hogy nem kell időre felkelni, buszozni, magamra főzni, mosni. Folyton a 3-4 hónap alatt berögzült dolgokat csináltam, jobbra néztem, mielőtt átmentem volna az úttesten, elmosogattam, pedig van otthon mosogatógép. Igazából most vettem észre magamon, hogy mennyit önállósodtam, anyukám nagy örömére” – meséli Gergő.

Hasonlókat mond Réka is: „Az első napok nagyon furán teltek, kicsit úgy éreztem, hogy vissza akarok jönni. Persze nagyon jó volt újra a családommal lenni, borzasztóan hiányoztak már, erre igazából csak otthon jöttem rá. Ami nagyon fura volt otthon, az a budapesti tömegközlekedés. Teljesen elszoktam attól a tömegtől, mivel itt mindenhova gyalog megyek – egyrészt mert nincsenek nagy távolságok, másrészt a tömegközlekedés itt elég drága. Leedsben a második keresztnevemet használom, a Rékával nem próbálkozom többet, mert senki sem tudja rendesen kiejteni. Szóval kicsit fura volt, hogy otthon Réka voltam megint, és nem Lili, meg is voltam zavarodva.”

A hazalátogatás persze nem csak a családról szólt, és a barátokkal, volt osztálytársakkal való találkozás óhatatlanul is előhozza azt a témát, hogy miben más az angol egyetem, mint a magyar. Nóri, aki három év ELTE után költözött ki a pszichológia mesterképzésre, elég éles különbségeket lát. „Az egyik volt csoporttársam mesélte, hogy az összes alapozó tárgyat újra kellett tanulniuk, amit már alapképzésen is vettünk. Sok gyakorlati órájuk is van egészségügyi intézményekben, pszichiátrián. Nekünk inkább intervenciótervezés és kórházi gyakorlat teszi ki a szemesztert.” A két, érettségi után Angliát választó diákunk az itthon maradtak túlterheltségére csodálkozott rá. „Az a legfurcsább, hogy otthon egy-két bukás szinte természetes dolognak számít. Ahogy én látom, az otthoniaknak rengeteg tantárgyuk van, és ezért vizsgázni is sokat kell. Azt már tőlük hallom főleg, hogy a tárgyaik egy része teljesen felesleges.”

Réka szintén az itthoniak rengeteg tantárgyát és vizsgáját emelte ki. „A volt osztálytársaim többet vannak bent az egyetemen, több előadásuk, szemináriumuk van, mint nekem, ellenben nekem ugye sokat kell olvasnom, otthon készülnöm. Mivel sokkal több órájuk van, sokkal több a vizsgájuk is. Volt, akivel azért nem tudtam találkozni, mert folyton vizsgákra tanultak, még karácsonykor is. A többiektől is sokszor hallom, hogy ezt miért tanuljuk, azt miért tanuljuk.”

A rettegett vizsgaidőszak

Aki járt egyetemre, annak valószínűleg ma is összerándul a gyomra a vizsgaidőszak szó hallatán. Egész éjszakás, kávé hajtotta tanulási maratonok, utóvizsgacsekkek és -időpontok, félelmetes hírű, mindenkit megbuktató tanárok, városi legendává nemesült sztorik csodával határos kettesekről – nagyjából ezek az általános asszociációk. Na ehhez képest Nórinak egyáltalán nem volt vizsgája, nála minden számonkérés év közben, otthon megírt beadandó feladatokból állt. „Az utolsó beadandóm január 8-án volt a félévre. Az viszont súlyosan stresszes volt, sok éjszakázással a könyvtárban.” Az igazi elsősöknél azért már jobban hasonlít a vizsgaidőszak a hazaira.

Gergő inkább az érettségihez hasonlítja. „Nekem két írásbeli vizsgám és két beadandóm volt, a vizsgák kifejtősek, mint az érettségin. Négy esszét kellett írnom három óra alatt az első szemeszter anyagából feltett kérdésekre. Vicces volt, hogy nem az egyetemen, hanem egy hotel előadótermében írtuk meg a vizsgát, mivel oda befért a több mint 200 ember, és mindenkit szemmel tudtak tartani, miközben írtunk. Az otthon megírható beadandóra sok időt kapunk, általában 1-1,5 hónapot. Még nem kaptam eredményt a vizsgáimról, február közepén fogják közzétenni őket. Annyira nem voltak nehezek a kérdések, olyan volt, mint otthon az érettségiben az esszé rész, csak sokkal nagyobb anyagból”

A három diák közül Rékának volt a legsűrűbb vizsgaidőszaka. „Én három vizsgával megúsztam ezt a vizsgaidőszakot. Volt egy olyanom, hogy hat kérdés volt az éves tananyagból, ebből kettőt kellett választani, és kérdésenként 3-4 oldalas összefoglalót kellett írni belőle. Így elég volt két témából felkészülni, de abból nagyon alaposan. A másik vizsgatárgyamból három filozófust vettünk év közben, mindegyiknek két könyvét, így állt össze a hat kérdés. A harmadik annyiban különbözött, hogy az először két rövidebb kérdést kellett megválaszolni, és utána egy nagyobb esszét írni a hat kérdés közül valamelyikre. Az egyetemi portálon vissza lehet nézni a korábbi évek vizsgáit, így láttam, hogy például tavaly a nemzetközi politika vizsgakérdései nagyon nehezek voltak, féltem is tőle rendesen. Ráadásul a megérkezésem napját követően le is betegedtem, úgyhogy mandulagyulladással súlyosbítva ment le az egész vizsgaidőszakom, de végül elég jól sikerült.”

A vizsgaidőszakhoz hagyományosan hozzátartozik pár bukás is, legalábbis itthon, ahol olyan hatalmas tétje egyébként nincs is, hiszen lehet újra próbálkozni, vagy legrosszabb esetben megint felvenni az adott tárgyat. Az angol egyetemeken ez kicsit másképp működik. „Mi nem igazán tudunk egymás eredményeiről, de úgy hallottam, volt egy lány, aki megbukott az egyik beadandón. Hogy vele mi fog történni, azt nem tudom. Nem hinném hogy felnégyelik” – kezdi Nóri.

Réka szerint a vizsgákhoz való hozzáállásban van a fő különbség, tanár és diák oldaláról egyaránt. „Még nem tudom, milyen a lemorzsolódási arány, mert a vizsgaeredményeket csak egy hónap múlva tudjuk meg. A bukás itt nem standard dolog, elvégre sok vizsgánk sem volt, és az egész nem úgy megy mint otthon, hogy mindent be kell magolni, és az apró betűs részből kérdeznek. Az egyik otthoni barátnőm már úgy ment matekvizsgára, hogy úgyse fog menni, de mindegy is, majd következő félévben is felveszem. Ez nálunk nem megy. Egy vizsgaidőszak van, előtte egy hónap szünet, és akkor tessék felkészülni.”

Gergő egyetemén egyszer próbálkozhat újra az ember, de ez valahogy mégsem növeli a feszültséget a diákokban, éppen ellenkezőleg. „A szakomon a bukás úgy működik, hogy ha valaki nem éri el a minimumszintet év közben, akkor augusztus végén tehet egy pótvizsgát. Úgy látom, Angliában a bukási arány jóval kisebb, mint otthon. Ezért is lehet az, hogy az itteniek kevésbé stresszelik magukat az egyetem miatt.”

Megérte?

Az első félév végével véget az angliai magyar diákokat követő Index-sorozat is. Visszatekintve az egy évvel ezelőtti, a felvételi procedúrával küzdő önmagukra, mindhárman azt mondják, amit az érettségiről szokott mindenki, aki már túl van rajta: felesleges volt annyit izgulni miatta. Az előzetesen a legnagyobb akadálynak gondolt nyelvtudás sem okozott olyan nagy problémákat – vagyis meg lehet itthon tanulni olyan szinten az angolt, hogy az egyetemen fel tudja venni az ember a fonalat. Még ha ehhez a középiskolai angolórákon felül azért mindenképpen sok pluszenergiát kell befektetni, nem lehetetlen feladat, és ez mindenképpen jó hír azoknak, akik most gondolkodnak éppen a külföldi továbbtanulásban.

„A minap az egyik első órán be kellett mutatkozni, és mondtam hogy az alapképzést Budapesten végeztem. A tanár visszakérdezett, hogy laknak-e ott rokonaim – aztán ő volt a legjobban meglepve, amikor mondtam, hogy persze hogy laknak, magyar vagyok, az egész családom ott él” – illusztrálja a fél év hatását a nyelvtudásra meg az akcentusra Nóri. „Azt hittem, a nyelv lesz a legnagyobb problémám az egyetemen, aztán kiderült, hogy a bejárás az, a kollégium borzalmas elhelyezkedése meg a drága buszbérlet miatt. Végül vettem egy biciklit, gyorsabb és egészségesebb” – mondja Gergő, és itt már tényleg értjük, hogy a nyelv meg a skót akcentus mennyire nem gond.

Amikor azt kérdeztük, összességében jó döntés volt-e az angol egyetem, elég egyöntetűek a válaszok.

Gergő:

Abszolút megérte kijönni, sokat változtam, magabiztosabb és pozitívabb vagyok.

Réka:

100%-ig biztos vagyok abban, hogy ez volt a legjobb döntés, amit meghozhattam. Nagyon szeretek itt lenni, szeretem a várost, az egyetemet, az emberek néha furák, de hát mindenhol azok. Persze, volt amikor kiborultam, de akkor is azt akartam, hogy a családom legyen itt velem, és nem azt, hogy én menjek haza hozzájuk.

Nóri:

Volt némi ideg-összeroppanásom a határidők körül, de amikor megkapod az eredményt meg a dicséretet mellé, akkor tudod, hogy igen, megérte.