Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Őrületes fegyverkezési verseny a Közel-Keleten

000 Nic6420053
2015.04.25. 08:21
A Közel-Keleten brutális fegyverkezési verseny indult be, a fegyvervásárlások azt mutatják, már nem az Iszlám Állam, hanem egymás ellen készülnek az országok. Nyugaton is örülnek persze, ha eladhatnak néhány rakétát.

A politikusok soha nem a háborúról, hanem a békéről beszélnek, de azt, hogy erre a Közel-Keleten mekkora esélyt látnak, a nyilatkozatoknál jobban mutatják az arab államok fegyvervásárlási adatai. Az idei összesítések – például a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézeté – pedig azt mutatják, hogy

mindenki elhúzódó harcokra számít, és nem is elsősorban az Iszlám Állam ellen.

Ide jön a világon a legtöbb fegyver

A régió öt legnagyobb fegyverimportőre, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Algéria, Egyiptom és Irak idén ötven százalékkal nagyobb értékben várásolnak majd fegyvereket, mint 2014-ben, a már megkötött üzletek 12 milliárd dollárról 18 milliárd dollárra szöktek fel. A szaúdi fegyverkezés ütemét érzékelteti, hogy az állam a 2010-es 2,6 milliárd dollárhoz képest idén már 9,8 milliárd olajdollárt fog eltapsolni fegyverekre, és már most lehet tudni, hogy 2016-ban is hasonló összeget költ. A 18 milliárd dollárhoz érdemes még hozzászámítani azt a 800 millió dollárt, amennyit Oroszország remél Irántól az Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerért

És hogy miért gondolják úgy az elemzők, hogy az Iszlám Állam legfeljebb csak ürügy a veszett fegyverkezésre? Azért, mert a terrorszervezet elleni koalícióhoz csatlakozók csak részben fordítják a hadikiadásaikat az al-bagdadiékra eltüzelt muníció pótlására. Emellett olyan dolgokra költenek milliárdokat, melyek messze túlmutatnak a dzsipes-humvees-pokolgépes mudzsahidek leküzdésén.

Ennek illusztrálására álljon itt pár tétel ( a Guardian az egészet egy szép infografikában szedte össze):

  • Az Egyesült Arab Emírségeknek – mely a szaúdiak mellett talán a legaktívabb szunnita játékos a térségben – első NATO-n kívüli országként vesz néhány amerikai Predator harci drónot.
  • Szaúd-Arábia Kanadától 2014 elején megrendelt 934 könnyű páncélozott harcjárművet (a LAV III-asok beszerzése önmagában a világ páncéloskereskedelmének 20 százalékát teszi ki), mellé még bespájzol Typhoon vadászbombázókból és Patriot föld-levegő rakétákból.
  • Egyiptom vesz Franciaországtól 24 Rafale vadászbombázót (komolyabb célpontok elleni lézerirányítású bombákkal felszerelve), Kínától néhány drónt, az Egyesült Államoktól pedig 10 kisebb hadihajót.
  • Irakba csak úgy ömlik a fegyver (egy része segélyként), ezek közül tuti nem a légierő nélküli Iszlám Állam ellen akarják bevetni az Oroszországtól 2014 ősze óta beérkező 48 Pantsir-S1-es mobil légvédelmi rakétarendszereket.

Nyugaton is örülnek, ha eladhatnak néhány rakétát

Az elmúlt öt évben a világ egyik vezető fegyverexportőrévé vált Kína egyébként egyelőre nem olyan aktív a piacon, mint a nyugati cégek – akiket erősen támogatnak

És bár én óvakodnék letenni a voksot a fegyverüzlet és a fegyveres konfliktusok között melyik az ok és melyik az okozat, de az tény, hogy miközben a nyugati kormányok nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a nem-konvencionális fegyvereket kiiktassák a közel-keleti konfliktusból – ezt célozta a szíriai vegyifegyver-leszerelés vagy az iráni atommegállapodás – mindenki keményen lobbizik a hazai cégek sikeréért. Kevés az olyan ország, mint Németország vagy Svédország akik elvi okokból kivonulnának erről a szuperjövedelmező piacról.

Az Obama-kormányzatnál például már szinte az összes baráti vagy fél-baráti arab ország kilincselt már hadianyagért, de az amerikai kormányzat már olyan jelzéseket is kapott, hogy többen vennének az - egyébként az elmúlt harminc év legnagyobb bukásának tűnő - F-35-ös vadászgépből. 

Készülnek az új vallásháborúra

Az törvényszerű, hogy ha egy állam veszettül elkezd fegyverkezni, akkor a szomszédai is ugyanezt teszik. Az viszont nem, hogy ez szükségszerűen háborúhoz is vezet. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió például a negyvenes-ötvenes, majd a nyolcvanas években is a statisztikák szintjén keményen egymásnak feszítette haderejét, végül mégsem vetettek be egyetlen darabot sem az irracionálisan nagyra nőtt nukleáris arzenálból sem. Figyelmeztető ellenpélda lehet viszont a XX. század elején folyó német-brit csatahajófejlesztési-verseny, amit azóta az I. világháború egyik kiváltó okaként tartanak számon a történészek.

A Közel-Keletnek azonban nincs túl nagy szüksége fegyverkezési hajszához egy kiadós háborúhoz. Az ugyanis már jelenleg is pusztít, még akkor is, ha oly módon, ahogy a tőzegtűz: pár helyen csapnak fel a lángok, de a felszín alatt az egész terület izzik.

A nyugati közvélemény még mindig leginkább az Iszlám Állam által gyújtott lángokat látja. De nagyon úgy néz ki, hogy mivel tényleg mindenki a pusztulását akarja, ezért az ISIS - ha meg nem is szűnik-, kalifátusból újra csak egy zavarosban halászó terrorszervezetté degenerálódik.

De a térségben soha nem önmagában az Iszlám Állam volt a probléma.

Ahogy arról pár hete mi is írtunk, a Közel-Kelet nagyon úgy néz ki, mint Európa a Harmincéves háborúban. A térség két középhatalma, Irán és Szaúd-Arábia a síita-szunnita vallásháború bisht-je alatt klienseik útján kőkemény hatalmi harcot folytatnak, mely Szíria és Irak után most Jemenben lángolt fel (felkészül Bahrein és Pakisztán). Ehhez járul még hozzá a kurd autonómia kérdése (mely könnyen a jelenleginél nyíltabb hadviselővé teheti Törökországot), illetve az Arab-félsziget államai közti állandó perlekedés. És akkor még nem is beszéltünk az iráni expanziót egyelőre csak figyelmeztető lövésekkel fogadó Izraelről.

Csoda hogy egy ilyen nagyfeszültségű helyzetben már senki nem annyira a gerillák és terroristák, hanem a szomszéd államok ellen készül?

És csoda, hogy egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy nem sokkal azután, hogy a magyar kontingens Erbilbe érkezik, már nem amiatt fáj majd a nyugati szövetségesek feje, hogyan tudnak minél több embert Irakban állomásoztatni, hanem amiatt, hogyan tudják minél gyorsabban kivonni őket? Mondom ezt úgy, hogy tényleg távol áll tőlem minden riogatás, és alapvetően nem tartom rossznak, ha egy ország hadserege néha beleszagol a puskaporba.

(A cikk a Guardian riportjának felhízlalásával készült)