Bassza meg a média!

A világ vezetői aggodalmukat fejezték ki az Egyesült Államokban tomboló erőszak és rasszizmus ellen, különösen a helyi hatóságok etnikai kisebbségeket érő brutalitásával szemben. A faji elnyomás a súlyosan korrupt rendőrség és ügyészség hathatós segítségével valósul meg. Az Egyesült Államok legújabb válsága Baltimore-ban robbant ki, ahol rendőri intézkedés közben, a fogdába menet szétszakadt egy színes bőrű férfi gerince.

A válságállapot bőven túlmutat Baltimore-on, az Egyesült Államokban úgy általában is előszeretettel öldösik az afroamerikai embereket, ami miatt a feketék több államban is fellázadtak az elmúlt hónapokban. Kutatások szerint egy afroamerikai férfinak 21-szer több esélye van arra, hogy lelövi egy rendőr, mint egy fehér férfinak.

Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatón szólította fel az amerikai rezsimet, hogy fékezze meg az állambiztonsági ügynökeit, akik megengedhetetlenül kegyetlenkednek az amerikai kisebbségi csoportokkal. A két európai vezető javaslatot tett arra, hogy az ENSZ sürgősen folytasson arról tárgyalásokat, hogyan lehetne az Egyesült Államokban is érvényesíteni az univerzális emberi jogokat, és hogyan lehetne segíteni az USA-nak, hogy egy demokratikusabb berendezkedés felé mozduljon el.

A fehéreknek nem fontos egy fekete halála

Ilyen és ehhez hasonló tudósításoktól lenne hangos a világsajtó, ha a rendőrség nem az Egyesült Államokban ölt volna meg ismét egy etnikai kisebbséghez tartozó férfit. De a 25 éves Freddie Gray gerince egy amerikai rabszállító furgon hátuljában tört darabokra, ezért a relatíve nagy csend a világsajtóban. A csend különösen azért megdöbbentő, mert Freddie Gray halála távolról sem egyedi eset, hanem az Egyesült Államok egyik súlyos rendszerszintű problémájára mutat rá, csak úgy tűnik, erről egyelőre senki sem akart tudomást venni.

A konkrét problémához tartozik, ahogyan az Egyesült Államok mainstream médiumai, elsősorban tévétársaságai foglalkoztak a baltimore-i esettel és Freddie Gray halálával. Vagyis ahogyan nem foglalkoztak. Egészen addig nem volt érdekes Baltimore, amíg a városban nem vonult utcára több ezer ember, nem kezdődtek fosztogatások, és nem vezettek be szükségállapotot. Mióta válsághelyzet van Baltimore-ban, már egymást érik a nagy médiumok tudósításai, de azok középpontjában nem a helyzetet kiváltó ok, hanem a következmény, az emberek lázadása, elégedetlensége áll. Erre mondta azt röviden és tömören Morgan Freeman, hogy

bassza meg a média!

Az Oscar-díjas amerikai színész kritikája nemcsak arról szól, hogy miért nem voltak ott a nagy tévétársaságok a gyilkosság után közvetlenül, hanem arról is, ahogy azóta kezelik az esetet: "Kapcsolgassatok a Fox News, az MSNBC és a CNN között. Mindenhol csak azt mutatják, ami történik, és kommentálják a látottakat." Ez már a helyszínen is feszültségeket szült, amikor a Fox News riportere vandáloknak nevezte a boltokat fosztogató helyieket, akik még egyszer hangsúlyozva, azért mentek utcára és gyújtottak fel például rendőrautókat, mert a rendőrök megöltek egy ártatlan fekete férfit.

A baltimore-i történések egysíkú médiareprezentációjához hozzátartozik, hogy az említett nagy tévétársaságok, és a mainstream amerikai média általában a fehér amerikai középosztály szemüvegén keresztül foglalkozik a fehér amerikai középosztályt érintő problémákkal. Így a kisebbségeket érő erőszak és negatív diszkrimináció jellemzően kisebb súllyal jelenik meg a hírekben, ha egyáltalán bekerül.

A rasszizmus nem tűnt el, csak átalakult

Hat évvel Barack Obama elnökké választása után tavaly nyáron ismét diskurzus indult az Egyesült Államokban rassz alapú megkülönböztetésről és egyenlőségről, mert két államban is fegyvertelen fekete férfiakat lőttek agyon a rendőrök. Érdekes csavart ad a vitának, hogy Obama 2008-as megválasztásától sokan azt várták, hogy onnantól az USA társadalma átlép egy posztrasszista állapotba, ahol nem kell ilyen alapvető emberi jogi témákról beszélni, mert ha az elnök színes bőrű, fel sem merülhet, hogy valakit a származása miatt érjen negatív megkülönböztetés az államokban.

Pedig az Egyesült Államokban a rasszizmus nem tűnt el, csak átalakult. A kutatások ugyan arról számolnak be, hogy személyes attitűdök szintjén a rasszizmus valóban visszaszorulóban van, azonban a társadalmi gyakorlatokban, gondolkodásban tovább élnek például a színesbőrű emberekkel kapcsolatos előítéletek. Még azok körében is, akik úgy gondolnak magukra, mint akiket távolról sem érhet a rasszizmus vádja.

Attitűdvizsgálatokból kiderül, hogy sokakat például egyáltalán nem zavar, hogy színesbőrű az elnök, még akkor sem, ha nem értenek egyet a politikájával. Sok embert az sem zavarna, ha feketék lennének a szomszédaik, csak a legtöbb esetben mégsem lesznek fekete szomszédaik, mert nem akarnak feketék között lakni, vagy mert így alakult. Mindez nem jelenti azt, hogy ezek az emberek rasszisták lennének, hanem arról szól, hogy az amerikai etnikai egyenlőtlenségek problémája távolról sem megoldott. Ha az Egyesült Államokban valaki nem fehér középosztálybeli családban nő fel, akkor nagy hátrányból indul az életben: jó eséllyel rosszabb iskolába fog járni - mint a fehér középosztálybeliek gyereke -, részben ebből következően rosszabbul jövedelmező állása lesz, alacsonyabb lesz a társadalmi elismertsége.

De a helyzet az USA sok helyén már nem a faji előítéletekről szól, hanem a széles körű gazdasági egyenlőtlenségekről, amelyek etnikai alapon oszlanak el: a fehérek jellemzően jól járnak, a többiek nem. Ezt pedig nem orvosolja az állam és az iskolarendszer, a problémákat pedig tetézi, ha az állam úgy viselkedik a szegényebb környékeken élő színesbőrű emberekkel, mint ahogy az USA huszadik legnépesebb városában, Baltimore-ban történik bő másfél évtizede.

Rendőri kínzások politikai megrendelésre

Baltimore-ban a rendőri brutalitás 1999-ben szabadult el, ekkora választották a város polgármesterévé Martin O'Malley-t, aki 2007-ig volt hivatalban. Ebben az időszakban a rendőrök válogatás nélkül vitték be az embereket az utcáról, akiket sokszor alaposan meg is vertek. David Simon, a The Wire című sorozat írója szerint erre egyszerű a magyarázat: a kérdéses nyolc évben O'Malley szeme előtt Maryland állam kormányzói széke lebegett, ő pedig a rendcsinálás hamis képével akarta elnyerni a pozíciót. Ennek érdekében a brutális rendőri fellépést választotta, mondván, ha félnek az embereket a hatóságoktól, majd biztosan szebbek lesznek a rendőrségi statisztikák, amivel kiválóan tud majd kampányolni. O'Malley gondolata bejött, 2007-ben kormányzóvá választották, 2015-ben hagyta el hivatalát. O'Malley személyes sikere azonban több tízezer baltimore-i életét nyomorította meg.

A polgármestersége alatt tömegesen vitték be az embereket az utcáról, egy este alatt több száz embert, ami egy 600 ezeres lakosú városban nem kis teljesítmény. A rendőrőrsön sokakat megvertek, majd mintha mi sem történt volna, elengedtek. Közben azért annyi történt, hogy az őrsön alkut ajánlottak nekik: ha aláírnak egy papírt, hogy nem tesznek feljelentést az indokolatlan őrizetbe vétel és bántalmazás miatt, akkor már este hazamehetnek. Ha nem írják alá, akkor addig bent maradnak, amíg ki nem rendel melléjük valakit a bíróság. Simon szerint ebben az időszakban több tízezer emberrel kötötte meg a rendőrség a törvénytelen egyezséget.

Hogy mindez nemcsak az egykori baltimore-i rendőrségi tudósító kitalációja, arra bizonyíték az Amerikai Emberi Jogi Egyesült (ACLU) 2006-os vizsgálata. A civil szervezet által megszerzett dokumentumok szerint 2005-ben 76497 embert vittek be a baltimore-i rendőrök az utcáról. Az esetek 30 százalékáról a város ügyészei kapásból kimondták, hogy nem volt elég alap az őrizetbe vételhez, tehát már

Az ACLU vizsgálatának hatására Baltimore-ban kénytelenek voltak reformokat indítani, amelyek többé kevésbé teljesültek is, állapította meg 2010-ben ugyanez a szervezet. A javuló tendencia ellenére elkeserítő a kapcsolat a város rendőrsége és a lakosság között. Nem szűnt meg az a gyakorlat, hogy a rendőrök ok nélkül bántalmazzanak állítólagos gyanúsítottakat. 2011 és 2015 között 5,7 millió dollárt (körülbelül 1,1 milliárd forintot) fizetett ki a város kárpótlásul azért, mert a rendőrök indokolatlanul vertek meg embereket.

A több mint száz bíróságra is eljutott eset között van 15 éves fiú, akit azért ütöttek, mert nem tetszett nekik, ahogy biciklizik, van olyan terhes nő, akit azért vertek meg, mert szemtanúja volt egy másik brutális rendőri fellépésnek, illetve olyan 65 éves diakónus (a katolikus egyházban áldozópap), aki elkövette azt a bűnt, hogy sodort magának egy cigarettát. Az áldozatok a legtöbb esetben afroamerikaiak voltak, ennek költsége pedig felbecsülhetetlen. Mert még ha a kár nem is helyrehozhatatlan, a baltimore-i afroamerikai lakosság még jó ideig nem fog bízni a helyi rendőrségben. Simon erre azt mondta, hogy hiába indultak reformok

a baltimore-i feketék akkor is tudni fogják, hogy a rendőrség hazudik és tisztességtelen.

És ami szintén a hatóságok, egész pontosan az államhatalom kudarcát mutatja, hogy Nyugat-Baltimore-ban (ahol a lázongások kezdődtek) az emberek szinte egytől egyig félnek a rendőrségtől.

Ezt már Ta-Nehisi Coates, a The Atlantic publicistája állítja, aki azon a környéken született és nőtt fel, ahol Freddie Gray lakott és meghalt.

Az állam továbbra sem értette meg a problémát

Gray halálával kapcsolatban a legújabb fejlemény, hogy Maryland államügyésze kimondta, hogy Gray-t megölték, és az sem titok, hogy kik. A rabszállító furgon vezetője ellen a legsúlyosabb a vád, őt szándékos emberöléssel gyanúsítják, a többieket gondatlanságból elkövetett emberöléssel, testi sértéssel és törvénytelen letartóztatással. A helyi rendőrség már meg is találta a vád gyenge pontját: a Gray-család ügyvédje az államügyész tavaly nyári kampányának egyik legjelentősebb támogatója volt, a megválasztása óta pedig tagja az átmeneti kabinetjének.

Az amerikai igazságügyi minisztérium az eset hatására bejelentette, hogy 20 millió dollárral támogatja, hogy alaposan be legyenek kamerázva a rendőrparancsnokságok. A kongresszus három évre összesen 75 millió dollárt hagyott jóvá erre a célra. Azaz a jövőben még nagyobb eséllyel még nagyobb pontossággal lehet majd megbizonyosodni arról, ha valakit a rendőrségen, vagy a rabszállító furgonban bántalmaznak. Fontos lépés ez az áldozatok védelméért, de arra is rámutat, hogy az állam továbbra sem rendszerszinten kezeli a problémát: az átfogó, de nem gyors megoldás helyett a tűzoltásra törekszik, ami ideig-óráig célt érhet, de hosszútávon nem fog.