Az Iszlám Állam elfoglalta Palmürát
További Külföld cikkek
-
Amerikai nehézbombákkal gazdagodott Izrael
- Nemzetbiztonsági rémálomra figyelmeztetnek Elon Musk ügynöksége miatt
- Szamarakat festettek át zebrára egy kínai állatkertben, hogy odacsalogassák a látogatókat
- Meggyilkolták a világ első nyíltan meleg imámját Dél-Afrikában
- Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy tenerifei járatnak, de az utas mégis meghalt
Az OSDH csütörtök reggeli jelentése szerint egész Tadmur (a romváros mellett található település) az ISIS ellenőrzése alá került, beleértve a katonai légitámaszpontot, a börtönt és a hírszerzés helyi központját, amelynek illetékessége az egész szíriai sivatagra (Badíja) kiterjed. A várostól délnyugatra nagy területen elhelyezkedő romvárost nem sokkal éjfél után rohanták le - közölte Rámi Abdurrahmán, az OSDH vezetője.
A szíriai állami tévé szerda este beszámolt arról, hogy a kormánypárti erők kimenekítették a városból a lakosság legnagyobb részét, majd kivonultak onnan.
Az Iszlám Állam Twitter-profilján megerősítette, hogy a kormánypárti erők összeomlása után teljesen elfoglalta Tadmurt. "A visszavonuló erők számos halottjukat hátrahagyták" - írták. Tadmur ostromában annak május 13-i kezdete óta legalább 462 ember halt meg az OSDH szerint, közöttük 71 civil, a kormányerők 241 katonája és 150 dzsihadista. A civilek közül sokakat az IÁ emberei gyilkoltak meg.
Féltik a múzeumot és a nagy építményeket
A szíriai örökségvédelmi hivatal vezetője, Maamún Abdul-Karím arról számolt be, hogy Palmürából több száz értékes szobrot biztonságos helyre szállítottak, nehogy az Iszlám Állam martalékává váljanak. Egyelőre nem érkezett hír arról, hogy elkezdték volna a műenlékek lerombolását.
A szíriai tisztségviselő azzal a kéréssel fordult az ország hadseregéhez, a fegyveres ellenzékhez és a nemzetközi közösséghez egyaránt, hogy védjék meg a 2000 éves pazar római oszlopsorairól híres világörökségi helyszínt a szélsőségesektől.
![A szíriai hadsereg katonái lövik az Iszlám Állam egységeit Palmüra mellett](https://kep.cdn.index.hu/1/0/847/8474/84747/8474775_3a45d68b75f53acd9f0f2177631637d3_wm.jpg)
"Féltjük a múzeumot és a nagy építményeket, amiket nem tudunk elvinni (Palmürából). Ez az egész világ csatája" - közölte.
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) főigazgatója közölte, nagyon aggódik a romvárosért. A főigazgató a harcok azonnali beszüntetésére szólította fel a feleket, és arra figyelmeztetett, hogy az összecsapások veszélybe sodorják a Közel-Kelet egyik legfontosabb műemlékét.
Kitelepítették a lakosságot
A kormánypárti hadsereg kitelepítette Tadmur lakosságát, a város központjában pedig heves összecsapások folytak.
![Ramadi lakói menekülnek a harcok elől](https://kep.cdn.index.hu/1/0/847/8474/84747/8474747_59ba6b49f73aab35ec2a558eecd81d17_wm.jpg)
Az Iszlám Állam múlt héten vette ostrom alá a Szíria középső területén fekvő Tadmur városát, a hét végén pedig a térségben két fontos földgázmezőt is elfoglalt. A település a fővárost, Damaszkuszt az Iszlám Állam egyik fellegvárának számító Deir-ez-Zórral összekötő úton fekszik, ezért stratégiai fontossággal bír a dzsihadisták számára.
Az 50 ezer lakosú Tadmurtól fél kilométerre délnyugatra elterülő, romjaiban is impozáns látványt nyújtó Palmüra az ókori Szíria fontos városa volt. A mediterrán térség és az ókori Kelet közötti kereskedelem központjaként szolgált, a karavánok hosszú évszázadokon keresztül ott haladtak át.
Pusztítják a kultúrát
![Ókori romok Palmürában](https://kep.cdn.index.hu/1/0/847/8474/84747/8474769_5d1da7b9ee9b88ced99f2534bed9cf5e_wm.jpg)
Az Iszlám Állam szervezet a közelmúltban több olyan videofelvételt is közzétett az interneten, amin harcosai történelmi emlékhelyeket dúlnak szét. Az iraki Moszul, Nimrúd és Hatra városokban az UNESCO világörökségi listáján is szereplő műemlékeket pusztítottak el, a szintén iraki Horszábád körzetében pedig asszír építészeti maradványokat semmisítettek meg. Emiatt sokan attól tartanak, hogy Palmürában is súlyos rombolást végeznek.