Túl sokat dohányoztak a szülők, ezért elvették a gyereket
Elvette a brit gyámhatóság a szülőktől azt a kétéves gyereket, aki az állandó dohányfüst miatt légzési gondokkal küszködik, írja az Independent. A kisgyereknek új szülőket keresnek, miután a bíró úgy ítélte meg, hogy a saját családja túl nagy egészségügyi veszélyt jelent rá.
Egy egészségügyi szakértő jelentette, hogy tíz éve nem látott olyan állapotokat, mint a kisfiú családjának házában. Akkora volt a füst, hogy levegőt nem tudott venni, a gyereknek pedig egy hónappal előtte írattak fel asztmapipát a légzési problémáira.
Azóta több szakértő is jelezte, hogy a család alkalmatlan a gyereknevelésre, a ruhák bűzlenek a cigitől, a földön szemét, üres dobozok és csikkek hevernek, az egyik egészségügyi munkás pedig arról beszélt, hogy konkrét füstfelhő vette körbe a kanapén alvó kétévest.
A nyomozás során kiderült, hogy a szülők valószínűleg droghasználók, az édesapa szervezetében kokaint is találtak. Ők a helyi ügyészségen fellebezhetnek.