A Földközi-tenger partján jöhet létre a második Iszlám Állam

A Nyugat ezerszámra látja viszont határainál saját elbaltázott próbálkozásainak kísérteteit: az elhagyott gyarmatbirodalmak és az elvirágzott arab tavasz árváit. A Földközi-tengeren átevickélő líbiai és a szíriai menekültek ráadásul nemcsak a múlt hibáira emlékeztetik az európaiakat, hanem arra is, hogy

És ez így is van. Az uniós vezetők eltökéltnek tűnnek, hogy a menekültproblémát a kibocsátó országokban oldják meg. Például Szíriában, ahonnan eddig már négymillióan menekültek el (többségük a szomszédos országokba, ahol sokkal kevésbé panaszkodnak miattuk, mint az európaiak), de 7,5 millió belső emigráns is van, akik otthon, de otthontalanul tengődnek.

A Nyugatnak 2011-ben, az arab tavasz idején még lett volna esélye érdekei érvényesítésére, de az azóta eltelt négy évben pozíciói nagyon meggyengültek, és jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy tartósan fennmarad az országban az államtöredékek, kvázi-kormányzatok, szekták, bandák és milíciák százainak (nem túlzás, 1200-ra becsülik a fegyveres szervezetek számát) káosza, és ezek állandó háborúzása újabb és újabb menekülthullámokat indít majd el.

Még rekonstruálni is nehéz a szíriai helyzetet, hát még megoldani. Talán úgy lehetne megközelíteni, hogy az országban jelenleg öt hatalmi pólus van:

• Az ezreket halálra kínzó, a vegyi fegyverektől sem visszariadó Aszad-rezsim. Ez szinte kizárólag a síita felekezethez tartozó alavita kisebbségre támaszkodik, és Irán a Hezbollah terrorszervezeten keresztül támogatja.
• Az Iszlám Állam terroristái, akiket nem kell bemutatni, és akik a kapcsot jelentik a szíriai és az iraki polgárháború között
• Az ország északi részén lényegében maguknak autonómiát kivívó kurdok, akik szép lassan elkezdik egyesíteni ezeket a területeket az iraki Kurdisztánnal.
• Az USA és szövetségesei által felfegyverzett-kiképzett Szabad Szíriai Hadsereg (FSA), ami annyira nem is egységes pólus, mivel 72 szervezet tevékenységét próbálja összehangolni.
• És az a pólus, amiről ebben a cikkben szó lesz: a független szélsőséges iszlamista csoportok, amelyek sokszor a mérleg nyelvét jelentik a harcokban, és melyek segítségét a mérsékelt erők sem nélkülözhetik. 

Iszlamisták az Iszlám Állam árnyékában

Kezdjük egy alapkérdéssel: miért van ennyi iszlamista Szíriában? Mindenhol sok az iszlamista. A Közel-Keleten jelenleg a világi nacionalizmus visszaszorulóban van – nem függetlenül a nacionalista diktátorok, Huszein, Kadhafi és Aszad rémtetteitől, illetve bukásától.

Az ideológiai űrbe pedig egy rövid demokratikus fellángolást követően mindenhol az iszlám nyomult be – a szunnita területeken sokszor az iszlám keményvonalas szalafista vonulata. Szíriában is nagyon komoly iszlamista csoportok harcolnak, melyek európai szemmel ideológiailag nem sokban különböznek az Iszlám Államtól, de mégis a kalifátustól teljesen függetlenül, néha a kalifátus ellen tevékenykednek.

Itt van például a Dzsabhat an-Núszra, az al-Kaida helyi leányvállalata, melyet az Egyesült Államok terrorszervezetként tart nyilván, néha bombázza is, ennek ellenére sokszor az USA által támogatott koalícióval összefogva harcol Aszad ellen. Sőt, bár papíron nem ez a legerősebb iszlamista szervezet (én az Iszlám Frontra tippelnék), nagyon úgy tűnik, 2015-re a rezsim elleni harc egyik motorjává vált, miután meghatározó szerepe volt május végén Idlib tartomány elfoglalásában.

De miközben stratégiai szinten az an-Núszra a szövetségesek szekerét tolja, közben nyugati szakértők szerint

Csak éppen egy másik terroristamodellt képvisel, ami talán életképesebb is, mint a roham-dzsihád.

Ismerkedjen meg az an-Núszra-modellel!

Úgy tűnik, a globális terrorizmus korábbi főmumusa, az al-Kaida minden területen háttérbe szorult az Iszlám Állammal szemben. Al-Bagdadiék ugyanis képesek voltak arra, amire az-Zavahiriék húsz éve nem: kihasítani maguknak egy államot, méghozzá nem a távoli Hindukus hegyei között, hanem az iszlám kultúra szívében, Bagdadtól és Damaszkusztól órányi autóútra.

Nem is csoda, hogy az ISIS el is szipkázta az erőforrások jelentős részét:

• a külföldi önkénteseket
• az anyagi támogatást
• a nyugati médiafigyelmet (ami a PR-ból élő szélsőséges szervezetek éltető eleme)

Ezenkívül az Iszlám Államnak sikerült megvalósítania azt a modern időkben már nem nagyon működő rendszert, hogy zsákmányból, orgazdaságból és sarcból fedezni tudja a hadviselés költségeinek jelentős részét.

Az Iszlám Állam azonban minden oldalról ostromnak van kitéve, ezért ezeket az erőforrásokat gyorsan fel is perzseli, és nagyjából olyan helyzetben van, mint a náci Németország 1943-ban: mindenki a vesztét akarja, még azok az államok is, melyek politikájának bizonyos elemeit amúgy támogathatónak találják.

És ennek a buktatóit akarja kiküszöbölni az al-Kaida Szíriában. Ide 2011-ben érkezett a később Iszlám Állammá avanzsált iraki al-Kaidából Mohamed al-Golani (róla egyébként nagyon keveset tudunk, neve és akcentusa alapján a Golán-fennsík térségéből származhat) több szír származású iraki veteránnal, és megalapította a Dzsabhat an-Núszrát (ami megközelítőleg azt jelenti, hogy Szíria Népeinek Támogató Frontja).

A szervezet névjegyét 2012 elején több öngyilkos merénylettel tette le, majd gerillái is belekapcsolódtak a szíriai polgárháborúba. Eleinte még saját identitását is igyekezett titkolni: nem hozta nyilvánosságra az al-Kaidával való kapcsolatát, identitását egy Aszad-ellenes „nemzeti” erő mimikrije mögé rejtette. Ezzel persze nem tévesztette meg a Golániékat nyomon követő amerikaiakat, de szimpátiát keltett a többi szíriai harcoló szervezetben. És amikor az USA, majd nyomában számos más állam és az ENSZ 2012 decemberében feltette az an-Núszra Frontot a terrorszervezetek listájára, akkor az Egyesült Államok által szponzorált szíriai ellenzék petícióban tiltakozott, és nagy egységben nyilvánította ki, hogy

mi mindannyian az an-Núszra vagyunk!

Mélyebbre nyúlnak a társadalomba

Az an-Núszra az al-Kaida gyakorlatának megfelelően elsősorban a társadalmi és kulturális beágyazottságának elmélyítésén keresztül törekszik a végcélja felé, és

Csak éppen az általuk vágyott kalifátus elhelyezkedése némileg más: Kilikiától a Sínai-félszigetig, illetve a Földközi-tengertől az Eufráteszig terjedne ki (ennek a „Nagy-Szíriának” az arab neve Sham). Ebből egyedül a szír–libanoni–török hármas határnál fekvő Idlib tartományban sikerült 2015 második felére kiharcolni az uralmat, de nemrég derült ki, hogy az an-Núszrába tagozódnak azok a szunnita milíciák is, melyek Libanonba exportálták az Jementől Irakig mindenhol fellángoló síita–szunnita vallásháborút.

Ugyancsak megtartották azt az iszlamista szokást, hogy a stabilan a kezükben tartott területeken bevezetik az iszlám törvénykönyvet a nők zárt öltözetétől a nyilvános korbácsolásokig. De közben az an-Núszra igyekszik mindenben kicsit kevésbé radikálisat nyújtani, mint az Iszlám Állam. Erre a legjobb példa, hogy 2013 decemberében 13 apácát hurcoltak el Maula kolostorából, de az apácáknak egy hajuk szála sem görbült meg. Megtarthatták feszületeiket, sőt, nemsokára szabadon engedték őket.

Egyébként is igyekeznek mindenhol mérsékelt – jó, mérsékeltebb – erőként beállítani magukat, akik odafigyelnek az emberek mindennapi problémáira. Az an-Núszra sejtjei szociális feladatok felvállalásával próbálják erősíteni elfogadottságukat, még egy külön online tévécsatornát is létrehoztak, hogy mindenki megnézhesse élelemosztásaikat, valamint azt, hogyan oltanak be kisgyerekeket gyerekbénulás ellen. De a szociális feladatok nem korlátozódnak egyszerű humanitárius akciókra, az an-Núszra biztosítja az ivóvízellátást, és garantálja az áramellátást, azaz árnyékállamként működik.

Nehéz egy légkondicionált közép-európai szerkesztőségből eldönteni, hogy a szociális feladatok felvállalása mögött mennyi az őszinte közösségi tenni akarás és mennyi a kiszámított propaganda, ezért itt most csak annyit jegyeznék meg, hogy ez a modell már a Hamásznál is fényesen bevált.

Mindenki ellenség és mindenki szövetséges

Az an-Núszrának szunnitaként egyetlen állandó ellensége van, a síita Aszad-rezsim, az összes többi frakcióval igen képlékeny a viszonya: mindenki volt már az ellensége, de a partnere is.

• Az Iszlám Állammal 2014 nyarán több száz halálos áldozattal járó véres harcot vívott a Kelet-Szíriában található Deir el-Zour városért, de miután az ISIS csúnyán megverte az an-Núszrát, fegyverszünet kötöttek. Volt szó egy szélesebb iszlamista összefogásról is, de ez végül nem valósult meg. Ha a stratégiai érdek úgy kívánja, akkor minden sérelmet félretéve kooperálnak.
• Idlib tartományból 2014 őszén kegyetlenül kifüstöltek két, az USA által támogatott mérsékeltebb szervezetet – itt is érezhető volt az a törekvés, hogy létrehozzanak egy egységes és teljes mértékben ellenőrzött bázisterületet.
• És alkalomadtán persze harcolnak a többi független iszlamista csoport ellen is, de ezek a belharcok annyira szövevényesek, hogy simán megérne egy külön cikket.

A Deir el-Zour-i vereség jelentős változásokat eredményezett az an-Núszra vezérkarában, és még ennél is jelentősebb változásokat idézett elő az amerikai légierő, mely 2014 őszén légitámadásaival megtizedelte a terrorszervezetet. Levegő-föld rakéták végeztek az an-Núszra külföldi kontingensének, a Farkasok Szakaszának egész vezérkarával. Ez az egység valószínűleg azonos az al-Kaida központjából küldött Horaszán Csoporttal, mely Afganisztánban és Pakisztánban edződött mesterlövészeivel a vérveszteség ellenére is a szíriai hadszíntér egyik legütőképesebb alakulatának számít. Feltételezések szerint a külföldi veteránok Aleppó közelében képzik ki a gyakran 15-17 éves gyerekkatonákból a jövő elit harcosait.

Egyébként az an-Núszra hadra fogható létszámáról igen eltérő becsléseket olvastam, valahol 5 és 10 ezer között lehet a számuk. Azonban alakulatait az amerikai profilalkotók a hadszíntér legjobban képzett egységei között említik. A szervezet harci erejét az is növeli, hogy koordinált, taktikailag kiválóan megkomponált akciókkal bizonyította rátermettségét; és emiatt a nem önállóan végrehajtott hadmozdulatokat sokszor az an-Núszra emberei hangolják össze. Az FSA vezetői is többször elmondták, hogy „persze, persze, szélsőségesek, de szükségünk van rájuk”.

Az an-Núszra Front emellett fegyverjavító üzemeket és egy hatékony mérnöki-utászegységet is fenntart. Ők készítik a Mad Maxbe is beillő autóbombákat – amúgy a harctéren nem egy átlagos kocsi, hanem egy buldózer vagy egy Humvee juttatja el a robbanószerkezetet a nagy tűzerővel védett célpontokhoz. És persze egy az al-Kaida-szervezet kelléktárából sohasem hiányozhat az öngyilkos merénylet; sőt, az an-Núszra megjelenésekor pont azzal szerzett hírnevet, hogy a legjobban őrzött kormányzati épületekbe is képes besétáltatni egy robbanó ügynököt.

Le akarta őket igazolni a focivébé rendezője

Az an-Núszra pragmatikus egyensúly-politikája miatt igen kapósnak számít. A térségben igen aktívan politizáló, és az ISIS-ellenes szövetségben harcoló Katar például 2015 elején megpróbálta rávenni Golánit, hogy szakítson az al-Kaidával, és több másik iszlamista szervezettel összefogva alapítson egy új frakciót, amit aztán ő ellát majd pénzzel meg fegyverekkel – melyek egyébként a legmodernebb nyugati technikát képviselik. Ezt az opciót végül 2015 márciusára némi belharcot követően ejtették.

Az al-Kaida központja egyébként olyan szoros figyelemmel kíséri tevékenységét, hogy Al-Zavahiri idén tavasszal átfogó stratégiai utasításokkal látta el Dzsolánit, hogyan integrálódjanak még jobban az ellenzékbe. Erről maga az an-Núszra vezetője beszélt az al-Dzsazirában egy baráti hangvételű interjúban (a híres arab hírcsatorna ugye a katari emír tulajdonában van), elárulva, hogy az al-Kaida nagyfőnöke levélben jelölte ki számukra a prioritásokat:

• Első a Hezbollah legyőzése és Aszad hatalmának megdöntése, ennek érdekében mindenkivel együtt kell működni.
• Az emír megtiltotta, hogy Szíriát a Nyugat elleni terrorakciók bázisául használják, sőt úgy általában megtiltotta a Nyugat elleni terrortámadásokat.
• Arra intette az iszlamistákat, hogy ne bántsák a keresztény és drúz kisebbségieket.
• És az Egyesült Államok ellen is csak önvédelmi harcot lehet folytatni.

Gondolom, nem kell hangsúlyozni, mennyire felülírja ez a hiperpragmatizmus az iszlamistákról a nyugati közvéleményben élő – amúgy is sablonos és hibás – „elborult fanatikus”-képet. De pont ez az egészséges pragmatizmus az, ami a nyugati elemzőket aggasztja, hiszen ezzel a stratégiával katonai és igazgatási szinten is beszivároghatnak az ellenzék soraiba, és hozzáférhetnek (bocsánat, már hozzá is férnek) ahhoz a hadianyaghoz, amit az Egyesült Államok mérsékeltebb szövetségeseinek szánt.

Ezenkívül ha sikerül összeboronálni az egyformán erős és egyformán ádáz iszlamista frakciókat, és sikeresen végződik a síita Latakia tartomány elleni küszöbön álló offenzíva, akkor a Földközi-tenger partján valóban létrejöhet a második Iszlám Állam.