PR-akciót akart a kínai milliomos az óriásrobbanás helyszínén, de rosszul sült el

2015.08.17. 12:55 Módosítva: 2015.08.17. 12:55

Rosszul sült el egy kínai nagyvállalkozó önreklámja, aki a tiencsini óriásrobbanás után munkagépeivel azonnal a katasztrófa helyszínére sietett, írja a Quartz.com.

A hulladékkezeléssel foglalkozó milliárdos, Csen Kuang-piao már 2008-ban is azzal hívta fel magára és vállalatára a figyelmet, hogy egy Szecsuán tartományban történt földrengés után magát és a munkagépeit fotóztatta, ahogy segítenek felszámolni a károkat a katasztrófa után.

Csen Kuang-piao  a mostanra már több mint száz halálos áldozatot követeli tiencsini robbanás helyszínén is valami hasonlóval kísérletezett. A vegyianyagokat tároló raktárakban történt hatalmas robbanás után a kínai média szerint olyan erőkkel vonult fel, amilyet a kormányzat kezdetben nem is tudott volna biztosítani. 

A PR-akció ismét sikerült: elkészült a fotó a maszkban romokat takarító Csenről és embereiről. Csen mindössze 30 órát töltött a városban, ezután azonban kórházba kellett szállítani súlyos mellkasi fájdalmakkal. A kórházban enyhe mérgezést állapítottak meg nála.

A milliomost már korábban is bírálták azért, hogy katasztrófákból próbál hasznot húzni. A kritikusok szerint az ilyen PR-akciókat egyenesen büntetni kellene. Mások viszont azzal védik a vállalkozót, hogy ő legalább segít, ha baj van, és amúgy is rendszeresen támogatja adományokkal a természeti katasztrófák áldozatait. 

Csen esete jól mutatja a múlt hét szerdán történt robbanás veszélyességét és a katasztrófa utáni káoszt. A kormányzat egyrészt nem tudott azonnal munkagépeket küldeni a helyszínre, csak egy extravagáns milliomos, másrészt látható, milyen károsak lehetnek a kiszabadult vegyi anyagok.

Múlt hét szerdán tűz ütött ki egy tiencsini raktárépületben. Amikor a tűzoltók nekiálltak oltani, akkor robbant fel több vegyszerraktár.

A raktárak ráadásul szabályellenesen közel épültek a lakóházakhoz. Szombaton újabb robbanások voltak a kikötőnegyedben, ami után a városban többen rosszullétre panaszkodtak.

A hatóságok a levegőbe került nátrium cianid miatt egy három kilométeres zónát kiürítettek, rendőri és katonai ellenőrző pontokat létesítettek az övezet határán. 

A halálos áldozatok száma hétfőn 114-re emelkedett. Egyelőre eltűntként kezelnek 70 embert. A halottak közül 39 tűzoltó és öt rendőr. Továbbra is mintegy 700 ember van kórházban, 57-nek súlyos vagy válságos az állapota. A robbanások központjában vett víz- és talajmintákban a mérgező anyagoknak a megengedettnél 27-szer magasabb értékét mérték.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport