Három év után újra választ Egyiptom

2015.08.31. 09:52

A három évig törvényhozás nélkül működő Egyiptomban ősszel parlamenti választásokat tartanak. A kétfordulós választást október 18–19-én és november 22–23-án rendezik meg – írja az MTI. 

Ezt Ajman Abbász, az egyiptomi választási főbizottság vezetője jelentette be vasárnap. Abbász azt mondta, a választásokon indulni kívánó jelöltek regisztrációja szeptember elsején kezdődik majd, és 12 napig tart. A szavazás eredményét decemberben hozzák nyilvánosságra, és az év végéig létrejön az új egyiptomi törvényhozó szerv – közölte a választási főbizottság. 

A legnépesebb arab országban azóta nincs működő parlament, hogy az alkotmánybíróság 2012-ben feloszlatta az alsóházat. A 2011-es, Mubarak elnök diktatúráját elsöprő felkelés után tartott parlamenti választáson az azóta betiltott Muszlim Testvériség került többségbe az  alsóházban. Az alkotmánybíróság 2012-ben illegitimnek minősítette és feloszlatta az alsóházat, 2013-ban pedig Abdel Fattah esz-Szíszí, korábbi katonai vezető puccsal átvette a hatalmat az első demokratikusan választott elnöktől, Mohamed Murszitóla Muszlim Testvériség politikusától, aki ellen több tömegtüntetést is tartottak. A Muszlim Testvériség, amely korábban a legnagyobb párt volt, betiltása óta földalatti mozgalomként működik, vezetői pedig hosszú börtönre vagy akár halálbüntetésre számíthatnak, ha elkapják őket. A párt támogatói valószínűleg bojkottálni fogják az őszi választásokat.    

Az egyiptomi kormány szerint a most következő választás bizonyíték arra, hogy Egyiptom elkötelezett a demokrácia mellett, washingtoni Közel-Kelet-szakértők ugyanakkor nem látnak rá garanciát, hogy az újonnan létrejövő parlament ténylegesen tudja majd kontrollálni a végrehajtó hatalmat.