Svájcban unatkoznak, nem jönnek a menekültek
A svájci határőrség, rendőrség és a média már teljes fegyverzetben várja a menekültek rohamát, csakhogy azok egyelőre nem jönnek, írja a Neue Zürcher Zeitung. A buchsi határállomás Svájc és Liechtenstein határán fekszik, de itt érkeznek az alpesi országba az Ausztria felől érkező vonatok.
A peronon egy emléktábla a magyar menekültek 1956-os érkezésére emlékeztet. 59 évvel ezelőtt 7 ezer magyar menekült szállt le itt a vonatról. A magyar származású svájciak által 2006-ban felavatott emléktábla a lelkes svájci fogadtatásra és a menekültek új hazájára emlékeztet. Nagy tumultus volt Buchsban a második világháború idején is, amikor a náci Németországból menekülő több ezer zsidó érkezett ide.
A buchsi vasútállomáson kedden reggel rendőrök, határőrök és újságírók várták a Budapestről érkező szír és afgán menekültek rohamát.
Amikor reggel befutott a Budapestről érkező vonat, arról mindössze három menekült szállt le. A rendőrök és a határőrök fogadták őket, majd elvitték a rendőrőrsre, onnan pedig az altstätteni befogadóállomásra.
A délelőtt tízkor Budapestről érkező vonaton hat ember ül. Ők arra panaszkodnak, hogy négy órát kellett várniuk Salzburgban, mert Voralbergben vágányfelújítást végeztek és változott a menetrend.
Kedd délutánig végül összesen 26 menekült érkezett Buchsba: tizennyolcan Szíriából, heten Afganisztánból, hárman Bangladesből. A svájci rendőrök két algériait is elkaptak, akik illegálisan próbáltak beutazni az országba.
Ez a szám megfelel az előző napok statisztikáinak. Svájcba júliusban hetente átlagosan száz menekült érkezett, most heti 150-nél tartanak (Magyarországra most már egy nap 1500-3000 menekült érkezik).
A Neue Zürcher Zeitung szomorúan jegyzi meg, hogy Buchsban végül több volt az újságíró mint a menekült.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek
A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.
március 2., 20:53
- Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban
Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.
március 2., 21:11
- Külföld
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
59 perce
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
2 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
4 órája
- Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek
„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”
március 2., 19:09
- Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
március 2., 20:00
- Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék
Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.
március 2., 19:30
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
2 órája
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít
A környező városok lakosságát evakuálták.
március 2., 21:38
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
6 órája
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből
A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.
március 2., 13:00
- Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába
A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.
március 2., 11:29
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
8 órája
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet
Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.
március 2., 09:22
- Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.
március 2., 13:22
- Címlapon
Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését
Az amerikai elnök óriási nyomás alá helyezte északi szomszédját.
1 órája
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás
Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.
március 2., 12:33
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben
A rendőrség elmagyarázta mi történt.
március 2., 21:09
- Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére
Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.
március 2., 15:31