Putyin egyelőre nem akar harcoló alakulatokat küldeni Szíriába

2015.09.28. 06:51

Oroszország egyelőre nem tervezi harcoló alakulatok küldését Szíriába, reagált Vlagyimir Putyin vasárnap az orosz katonai erők szíriai megjelenésével kapcsolatos amerikai aggodalmakra. Putyin hétfőn találkozik Barack Obama amerikai elnökkel New York-ban. Az MTI szerint Putyin két nagy tévécsatornának adott interjújában azt mondta: a szíriai orosz katonai jelenlét célja Bassár el-Aszad elnök rendszerének támogatása a terrorista szervezetekkel szemben.

Oroszország nem fog részt venni semmilyen harctéri műveletben Szíria vagy más államok területén, legalábbis ezt egyelőre nem tervezzük.

- mondta a CBS és PBS televízióknak a Kreml által közzétett leirat szerint.

Putyin hétfőn beszédet mond az ENSZ Közgyűlésében, majd ezután találkozik Obamával. A tárgyalás lehetséges témáiról eltérően nyilatkozott a Fehér Ház és a Kreml.

Moszkva az elmúlt hetekben fokozta Szíriai beavatkozását, amerikai illetékesek szerint harci repülőgépeket, harckocsikat és más katonai felszereléseket küldött a szíriai hadseregnek.

Az orosz lépés a közel-keleti térségből Európát érő menekültválsággal együtt sürgőssé tette a szíriai konfliktus rendezésére irányuló erőfeszítéseket. Az amerikai-orosz kapcsolatok a hidegháború vége óta a legmélyebbre süllyedtek, mindenekelőtt az ukrajnai válság miatt, miközben a két fél osztja az Iszlám Állam jelentette veszéllyel kapcsolatos aggodalmakat.

Moszkva állásfoglalása szerint Damaszkuszt be kell vonni az Irak és Szíria jelentős részét elfoglaló dzsihadista szervezet elleni katonai erőfeszítésekbe, az Egyesült Államok és más nyugati hatalmak azonban ezt mindeddig elutasították.

Putyin a vasárnap ismertetett interjúban leszögezte: a szíriai konfliktus rendezésére nincs más lehetőség, mint a fennálló törvényes kormány megerősítése. Az orosz elnök hozzátette, hogy jelenleg több mint kétezer, a szovjet utódállamok területéről érkezett szélsőséges tartózkodik Szíriában. "Ahelyett, hogy a hazatérésükre várnánk, inkább segítenünk kell Aszad elnököt abban, hogy ott, Szíriában győzze le őket" - mondta. Az orosz vezető egyúttal törvénytelennek és kevéssé hatékonynak nevezte az Aszad elnök ellen harcoló lázadó erők amerikai támogatását. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Európai védelmi miniszterek: Donald Trump Vlagyimir Putyin céljait erősítheti

Európai védelmi miniszterek: Donald Trump Vlagyimir Putyin céljait erősítheti

Szerintük jobban be kéne vonni Európát a tárgyalásokba.

3 perce

  • Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.

február 6., 12:23

  • Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.

február 6., 13:36

  • Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

A nyomozók vizsgálják az esetet.

február 6., 12:09

  • Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.

február 6., 13:42

  • Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Kémkedési aggályok merültek fel.

február 6., 12:04

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.

február 6., 16:32

  • Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.

február 6., 15:23

  • Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.

február 6., 16:57

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

1 órája

  • Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

A hatóságok vizsgálják az esetet.

február 6., 06:41

  • Külföld
Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.

február 6., 06:03

  • Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Még bratwurst is jár a voks mellé.

február 6., 17:03

  • Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.

február 6., 09:28

  • Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Adatokat követelnek a platformtól.

február 6., 09:37

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

1 órája

  • Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.

február 6., 07:26

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

4 órája

  • Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.

2 órája

  • Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.

február 6., 07:34

  • Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.

február 6., 08:45

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

7 órája

  • Címlapon
Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak

Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak

A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.

43 perce

  • Külföld
Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

A nőt is megsebesítette.

február 6., 10:37

  • Külföld
Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak

Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak

Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket.

február 6., 10:54