Putyin kész felvenni az új Sztálin szerepét

Ahogy sejteni lehetett, áttörést nem hozott Barack Obama és Vlagyimir Putyin New York-i találkozója, amit az ENSZ közgyűlés idejére szerveztek. Egyelőre nem is nyilatkozott Obama, ami viszont azt is jelenti, hogy Putyin megfontolandó javaslatot tett az egy órásra tervezett, de másfél órásra nyúlt találkozón.

Putyin még nem az új Sztálin...

Putyin eddig 2000-ben, még szinte ismeretlen friss orosz elnökként, majd öt évvel később szólalt fel az ENSZ-ben. Mindhárom beszédében a terrorizmust nevezte meg a legfőbb rossznak, amely nem csak Oroszországot, de az egész világot fenyegeti. E tekintetben tehát jóval következetesebb volt idén is, mint Obama, aki tavalyi beszédében a világot fenyegető három legnagyobb veszélynek az ebolát, az orosz agressziót és az Iszlám Államot nevezte, ebben a sorrendben. Idén viszont Obama nem említett hasonlót – jegyezte meg cikkében Alekszandr Baunov.

A Moszkvai Carnegie Intézet munkatársa szerint e tekintetben sikert könyvelhet el magának Moszkva, de ez még nem jelenti, hogy a Nyugat alig várja az együttműködést Oroszországgal és Putyinnal, aki a II. világháborút hozta fel példaként a koalícióra, amely különböző erőket vonultatott fel Hitlerrel szemben.

Putyin akár kész lenne magára venni a leghálátlanabb szerepet, az új Sztálinét, akit a világ csak a közös ellenség okán fogad el. De egyelőre a Nyugat ettől a szereposztástól is ódzkodik.

 – írta Baunov, aki szerint orosz szemszögből lehetetlen megérteni, miért is olyan nehéz ezt a koalíciót Oroszországgal összehozni, elvégre az ellenség közös.

Ám az orosz felajánlkozást nehéz elfogadni, miközben Ukrajnában háború van, Putyin az Iszlám Állam vezetőjéhez hasonlítja Obamát, a parlament elnöke szánalmas bohócoknak nevezi az amerikaiakat, akik a felsőház elnöke szerint középkori barbarizmust hoztak a világra.

„Mi azt követeljük a világtól, hogy vegyenek le a gonoszok toplistájáról, miközben igényt tartunk rá – politikusaink, propagandistáink révén –, hogy a Nyugatot, Amerikát legfőbb fenyegetésnek nevezhessük.” Persze lehet, hogy ezt az oroszok csak belső használatra szánják, de akkor viszont nem kellene nyilvánosan megsértődni a nyugati kritikák hallatán, amelyek szintén lehet, hogy saját belső használatra szólnak – mondta az elemző.

...és Oroszország nem a Szovjetunió

De a triviálisnak tűnő együttműködés akadálya az is, hogy – ellentétben a II. világháborúval – korántsem egyértelmű Oroszország megkerülhetetlen szerepe a közel-keleti kérdésben.

Az 1945-ös győzelem mellett ott van az afganisztáni fiaskó emléke. Ráadásul Oroszország katonai jelenléte  korántsem olyan meggyőző Szíriában, mint amilyennek néhány hírből látszik. Ha már van megkerülhetetlen szereplő, akkor az inkább Törökország. Moszkva ezért nem is annyira saját megkerülhetetlenségét, mint a szíriai elnökét hangsúlyozza, tudva, hogy Bassar Aszad számára viszont Moszkva nélkülözhetetlen.

És itt elértünk a legfőbb akadályhoz: Moszkva nagyon mást akar, mint a többi szereplő.

• Törökország le szeretné győzni az IS-t, az ellene harcoló kurdokat és a mindenki ellen küzdő Aszadot.
• Szaúd-Arábia és Katar szunnita irányítású, vallási államot akar Szíriában – és Irakban –, eltávolítani a síitákat és értelemszerűen Aszadot.
• Az Egyesült Államok le akarja győzni az IS-t és Aszadot, de mindenképp megőrizné a kurdokat és a síitákat, akiknek nagy szerepük van az IS elleni harcban.
• Európa le akarja győzni az IS-t, leállítani a menekültáradatot, és a gyakorlatban mellékes, hogy Aszad marad-e vagy sem, bár hivatalosan Európa is távozását követeli.

A kevés közös pontok egyike tehát az IS likvidálása mellett Aszad eltávolítása.

Moszkva viszont épp Aszadot őrizné meg, és korántsem biztos, hogy Moszkva felajánlkozása – miközben Putyin jelezte, hogy szó sincs orosz szárazföldi erők bevetéséről – valóban őszinte. Fennáll a gyanú, hogy miután a Kreml elfogadtatta a világgal, hogy Aszadra szükség van, ki is vonja magát a küzdelemből, legfeljebb haditechnikai segítséget nyújtva a szíriai elnöknek, de a feladat nehezét a Nyugatnak hagyva.

Akkor miért hallgat Obama?

Hogy Oroszország nem nélkülözhetetlen, az nem jelenti, hogy semmi szükség nem lehet rá Szíriában és persze az ukrajnai rendezésben. Az is kétségtelen, hogy katonailag Aszad hasznos partner lehetne az IS elleni harcban – elvégre az IS Irakból indult, nem Aszad miatt bukkant fel és erősödött meg Szíriában. Putyin beszéde ugyan nem lesz a Nyugat cselevési programja, de nyilván tud olyat mondani, amit érdemes megfontolni. Ebből adódhat, hogy Obama a hétfői találkozó után egyelőre személyesen nem nyilatkozott arról, miben állapodott meg Putyinnal.

Az amerikai külügyminiszter viszont homályosan utalt valamilyen egyezségre. A Reutersszel John Kerry közölte, hogy ha Moszkva közbenjár annak érdekében, hogy Aszad erői ne alkalmazzák a hordóbombát, akkor cserébe az Egyesült Államok is tehet valamit.

A megegyezési szándék nem meglepő Obama ENSZ-ben elmondott beszédének ismeretében, ahol nem csak, hogy nem nevezte a világ legfőbb fenyegetésének Oroszországot, de elismerte, hogy nemzetközi együttműködés kell a szíriai válság rendezésére, beleértve Iránt és Oroszországot is.

Mit akarhat Putyin?

Az ENSZ-ben elmondott beszéd alapján az orosz elnök szeretne kitörni abból az elszigeteltségből, amibe az ukrán válság kezdetén, de igazán a Donyeck felett megsemmisült malajziai utasszállító után került. A szankciókból ugyan igyekszik előnyt kovácsolni Putyin – a termelés bizonyos szegmenseinek fellendülését várva az importcsatornák kiapadásától –, de azért többet árt Oroszországnak, mint használ, más kérdés, hogy így van ezzel Európa is. (Beszédében ki is tért a "gazdasági önzésre", amely kiváltotta az egyoldalú nemzetközi szankciókat országával szemben, az ENSZ megkerülésével.)

A következő lépés az volna, hogy a Nyugat elfogadja a Krím Oroszországhoz való visszacsatolását. Vagy legalábbis ne legyen akadálya az együttműködésnek, ahogyan ma már a Grúziától elszakított – két évtizede már amúgy is orosz befolyás alatt működő – Dél-Oszétia és Abházia függetlenségének elismerését sem kérik számon.

A kiegyezés és az együttműködés érdekében valójában Moszkva sem ragaszkodik feltétlenül Aszadhoz, bár mostani állásfoglalása rövid távon a szíriai elnök támogatását jelenti. Putyin azonban beszédében az intézmények fenntartásáról beszélt, az államapparátus működéséről, amelynek szétrombolását csak káosz követné, ahogyan Líbiában is történt.

Sokkal valószínűbb, hogy átmeneti figuraként tekint Aszadra, aki segítséget kapva hatékony eszköze lehet az IS elleni harcnak – vélte az NBC elemző cikke. Utána azonban, ha már az IS meggyengült, Moszkva kész lenne nyomást gyakorolni Aszadra, hogy rendezett körülmények között mondjon le. Ehhez persze ki kell dolgozni a garanciákat is, hogy ne tartson Aszad a felelősségre vonástól – és ezt el kell fogadtatni a nemzetközi közvéleménnyel is –, a végeredmény azonban mégis az lehet, hogy Oroszország nemzetközi megítélése javul és úgy járul hozzá Aszad távozásához, hogy eközben presztízsveszteség sem éri.

Egyelőre nincs napirenden Putyin utódlása – 2018-ban lesznek az újabb választások, az akkor 66 éves elnök az alkotmány szerint ismét indulhatna a választásokon a hat évre szóló mandátumért –, de egyszer minden bizonnyal úgy szeretne távozni a hatalomból, hogy Oroszország sokkal jobb kapcsolatokat ápol a Nyugattal, mint most.

Igaz, Oroszországban nincs túl nagy hagyománya a vezetők nyugdíjas éveinek: a Szovjetunióban a pártfőtitkárok halálukig viselték a pozíciót, a kivétel Hruscsov volt, de ő is kegyvesztetten élt leváltása után. Ugyanakkor Gorbacsov és az első orosz elnök, Jelcin nyugalomban távozhatott a hatalomból, nem kizárt, hogy végül Putyin is ezt tervezi.