Nagyon előretört a szélsőjobb, de Bécs vörös marad
További Külföld cikkek
-
Újabb ország csatlakozott a magyar soros elnökség elleni bojkotthoz
- Csaknem kétmillió forintot kell fizetnie egy újságírónak, aki Giorgia Melonin gúnyolódott
- Megérkezett a Fidesz–KDNP reakciója Ursula von der Leyen újraválasztására
- Gyújtogatás gyanúsítottjaira vadászik a francia rendőrség Nizzában
- Donald Trump merénylőjét már egy órával a lövések előtt jelentették a rendőrségnek
A közvélemény-kutatások már jelezték, hogy a Bécsben évtizedek óta legyőzhetetlen és megközelíthetetlen baloldalnak a mostani választáson nehéz dolga lesz. Az első eredmények igazolták is dolgot: a kormányzó, kancellárt is adó Szociáldemokrata Párt (SPÖ) alaposan meggyengült, a bevándorlásellenes kampányt folytató szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) pedig megerősödött és felzárkózott a szocdemek mellé.
A SORA közvélemény-kutató intézet a választásokat megelőzően készült felméréseken, valamint a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló becslése még nagyon szoros eredményt jósolt (az SPÖ 34,5 és 37,5 százalék közötti eredményre számíthat, míg az FPÖ 33-36 százalékra).
![Heinz-Christian Strache az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője a sajtó képviselőinek nyilatkozik szavazata leadása után.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1012/10124/101240/10124099_2a2885123913cf340796d509ebd2498e_wm.jpg)
Győzött a baloldal magabiztosan
Ám a Die Presse tudósítása szerint az első beérkezett szavazatok alapján nagyobb a különbség a szociáldemokraták és a szabadságpártiak között (SPÖ 39,4 - FPÖ 32,3), ráadásul a liberális NEOS is bejuthat a parlamentbe (6 százalék). A Zöldek 11,1, a néppárt (ÖVP) pedig 8,7 százalékot kaphat.
A pártok a bécsi tartományi parlament száz képviselői helyéért küzdöttek. A helyek a parlamentben eddig így oszlottak meg: SPÖ 49, FPÖ 27, ÖVP 13, Zöldek 11. A szociáldemokraták a Zöldekkel együtt vezették a várost.
A mostani első mandátumbecslések szerint a következőképp fog kinézni a bécsi tartományi parlament: SPÖ 44 (-5), FPÖ 34 (+7), ÖVP 7 (-6), Grüne 10 (-1), Neos 5.
Emellett Bécs 23 kerületének vezetőiről is döntöttek a szavazók. A kerületek többségében a baloldal nyert, de a szélsőjobb 2-3 kerületet elvihet az eddig feldolgozott adatok szerint.
A világháború óta legyőzhetetlen a baloldal
Bécset 1945 óta irányítják a szociáldemokraták. Az SPÖ 2010-ben 44,3 százalékos eredményt ért el, öt százalékpontot veszítve az előző választásokon elért támogatottságához képest. Az FPÖ 2010-ben több mint tíz százalékpontot javítva 25,7 százalékot szerzett, így Bécs tartomány második legerősebb pártja lett. Az elmúlt öt évben pedig elsősorban a menekültellenes kampányok és szólamok miatt minden tartományi választás választáson előretört.
![Michael Häupl Bécs szociáldemokrata polgármestere](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1012/10124/101240/10124075_ffdc1e1f6ec9a71b7370f53873b4e841_wm.jpg)
Michael Häupl, Bécs jelenlegi szociáldemokrata polgármestere 1994 óta vezeti Bécs tartományt, ez idő alatt pártja eddigi legrosszabb eredménye 39,2 százalék volt 1996-ban. Legnagyobb kihívója most a Szabadságpárt elnöke, Heinz-Christian Strache volt.
Bécs csaknem 1,8 millió lakosa közül több mint 1,1 millióan szavazhattak most, és a voksolásra további 185 ezer bécsi lakhelyű európai uniós állampolgár volt jogosult. A választásokon nyolc párt indult: a szociáldemokraták (SPÖ), a szabadságpárt (FPÖ), a Zöldek, és a néppárt (ÖVP) mellett ringbe száll a liberális NEOS, a Bécs Másképpen, a kalózpárt és az igazi zöldek által létrehozott Együtt Bécsért, és a szabad választójogért küzdő, de radikálisok által támogatott WWW (Wir wollen wahlfreihet - Szabad Választást Akarunk).
A vasárnap este közölt választási adatok a levélben leadott szavazatok nélküli számokat tükrözik, a végleges eredmények hétfőn este várhatók.