Nixon 43 éve megjósolta, hogy ő lesz Kanada miniszterelnöke

Szeretném köszönteni Kanada leendő miniszterelnökét: Justin Pierre Trudeau-ra

– ezek nem most, a kanadai liberálisok miniszterelnök-jelöltjének hétfői óriási győzelme után hangoztak el, hanem még 43 évvel ezelőtt, amikor a politikus mindössze négy hónapos volt. Az 1972-es gálavacsorán pedig nem más jósolta meg köszöntőjében felívelő politikai karrierjét, mint Richard Nixon, az Egyesült Államok akkori elnöke.

A modern Kanada atyjának tartott Pierre Elliott Trudeau egykori miniszterelnök legidősebb fia először nagyon másfelé indult el, de végül mégis a politikánál kötött ki, hétfőn pedig az ország történetének második legfiatalabb miniszterelnöke lett, miután pártja az eddigi 36 képviselői helyét megötszörözve, 184 képviselővel megnyerte a parlamenti választásokat, az eddig közel tíz éve kormányzó Stephen Harper konzervatívjai pedig 159-ről 99-re estek vissza.

Justin Pierre Trudeau-t hasonlították már Barack Obamához, ami annyiban sem meglepő, hogy az amerikai elnök első kampányában hangoztatott szlogenre hajazva a „valódi változás" ígéretével kampányolt, de a legtöbb elemző szerint az apjára is jellemző karizmát csak a véghajrában húzta elő.

Lelkesedve fogadták az apját

Trudeau legnagyobb példaképe éppen apja lehet, aki egészen új színt vitt a kanadai politikába 1968-as megválasztásakor. A lendületesen kampányoló, az utcán is gond nélkül táncra perdülő, karizmatikus politikusból olyan jelenség lett, hogy a Kanadában előtte nagyon nem jellemző lelkesedés körülírására megszületett a Trudeaumánia fogalma. Trudeau egy rövid megszakítással majdnem 16 évig vezette Kanadát, közben pedig olyan történelmi változásokat hozott, mint amikor az angol mellett a franciát is hivatalos nyelvvé tették.

Az akkor 51 éves politikus már három éve miniszterelnök volt, amikor feleségül vette egyik minisztere majdnem harminc évvel fiatalabb lányát, Margaretet, és 1971 karácsonyán meg is született három fiuk közül az első, a Nixont megihlető Justin Pierre Trudeau. Száz éve apja volt az első kanadai miniszterelnök, akinek hivatali ideje alatt született gyereke, így nem volt meglepő, hogy a fiút már az elejétől hatalmas figyelem vette körül.

Hazament az iskolából ebédelni a királynővel

Justin testvéreivel együtt lényegében a nyilvánosság előtt élte meg gyerekkorát, egy kis utánaolvasással szinte hétre pontosan össze lehet rakni, hogyan nőttek fel. A gyerekek szívesen bújócskáztak a parlamentben, amikor elkísérték apjukat a munkába, de Pierre Trudeau-nak az is fontos volt, hogy bokszolni tanítsa a fiúkat, akikről úgy tartották, hogy a nyári rezidencián előbb tanultak meg kenuban evezni is, mint rendesen járni. Szüleik 1977-es válása után is rengeteg időt töltöttek apjuknál, akit külföldi útjaira is gyakran elkísértek.

A legnagyobb hatást azonban a sok külföldi vezető és főméltóság gyakorolta a most miniszterelnökké választott Trudeau-ra. Gyerekként találkozott Margaret Thatcherrel, Helmut Schmidttel, Diana hercegnővel és Ronald Reagannel is, de az is előfordult, hogy az iskolában azért nem tudott együtt ebédelni a többiekkel, mert haza kellett sietnie, hogy aztán a kisiskolások helyett II. Erzsébet királynővel ülhessen egy asztalhoz. „Apám rengeteg csodálatos embernek bemutatott. Meg kellett értenem, hogy függetlenül attól, milyen tisztsége lehet valakinek, ők is csak emberek" – emlékezett vissza később, a Star szerint felidézve, hogy apja mindig azt magyarázta, ők sem különbek, mint bárki más, legfeljebb szerencsésebbek.

Apja visszavonult, a párt bukott

Nixonnal azért a BBC szerint az idősebb Trudeau is belefutott abba, hogy azt válaszolta a köszöntőre, ha egyszer majd miniszterelnök lesz a fiából, reméli, hogy olyan méltóságteljes és tehetséges lesz, mint a csecsemőt üdvözlő amerikai elnök. Aki nem sokkal később nem éppen a legméltóságteljesebb módon távozott az amerikai politikából, és a Watergate-botrány miatt kénytelen volt lemondani. Pierre Trudeau viszont még egészen a 80-as évek közepéig dominálta a kanadai politikát – 1979-ben elbuktak egy választást, de 10 hónappal később megint nyertek –, de közben az első évek lelkesedése után sokak szemében egyre megosztóbb személyiség lett.

Az 1980-as években az olajár magasba szökése is visszacsapódott a kormányára, Québec-ben pedig azért lett népszerűtlen a neve, mert keményen ellenezte az 1980-as népszavazásnál az autonómiatörekvéseket. Még harmadik ciklusának vége előtt fél évvel, 1984-ben végül visszavonult a politikától, pártja pedig nagyot bukott, képviselői helyei több mint kétharmadát elvesztette a következő választáson.

A Trudeau-fiúk utána sem kerültek ki teljesen a politikából, Justin szerint ugyanis apja a visszavonulása után is rendszeresen adott olyan vacsorákat, ahova híres, ismert vendégeket is meghívott, ez pedig továbbra is kötelességeket rótt rájuk. Rendszeresen kaptak egy listát a vendégekről, hogy megfelelően fel tudjanak készülni, és tizenévesen ugyanolyan gördülékenyen el tudjanak beszélgetni egy ismert építésszel, zenésszel, mint egy politikussal.

Snowboardoktató és tanár is volt

A fiatal Justin Trudeau-ra apja mellett anyai ági nagyapja, egy korábbi kormányban szintén miniszter James Sinclair is hatással volt, de a nixoni jóslattal ellentétben a politikával terhelt gyerekkor és környezet sokkal inkább a másik irányba terelte el. A New York Times szerint egy ideig dolgozott snowboardoktatóként, és még egy klubban kidobóként is, mielőtt tanárként helyezkedett el, és franciát, matematikát kezdett tanítani Vancouverben.

Végül egy családi tragédia sarkallta arra, hogy újra kiálljon 1998-ban a nyilvánosság elé. Öccse, Michel meghalt egy lavinabalesetben, ezért Justin civil szervezeteknél a lavinabiztonsági intézkedések felülvizsgálatának szószólója lett. Két évvel később, 80 éves korában apja is meghalt, a temetésen mondott búcsúztatóját pedig a tévé is közvetítette. A beszéd sokakat megérintett, innentől egyre többen kezdték találgatni, hogy vajon mikor próbál meg apja örökébe lépni.

37 évesen lett politikus

Többször is elmondta, hogy az apja örökségét és a nevét egyszerre tartotta áldásnak és átoknak, ami sokáig inkább elriasztotta a politikától, semmint beszippantotta volna. Egészen 2007-ig kellett várni, amíg elszánta magát arra, hogy politikus legyen, és akkor sem arra törekedett, hogy a könnyű utat válassza.

Egy évvel később egy olyan választókörzetben sikerült nyernie Montréalban, ahol nem volt hagyománya a liberálisok győzelmének, emellett pedig kifejezetten magas volt a szeparatizmust támogatók, és emiatt az apjával nem nagyon szimpatizálók aránya.

Ezzel akartam megmutatni, hogy semmit nem veszek biztosra, és kész vagyok megdolgozni mindenért

– mondta. Különösen fontosnak tartotta, hogy Québec-ben új alapokra helyezze a Trudeau név megítélését.

Támogatói közül többen azt várták, hogy huszáros rohammal megcélozza a pártelnöki tisztséget is, de ő évekig elhessegette az erre irányuló találgatásokat, és kivárta 2011-es újraválasztását, onnantól viszont már gyorsan ívelt felfelé a pályája. A kilenc év alatt hét pártelnököt elfogyasztó liberálisok ezen a ponton sehogy sem tudtak kimászni a gödörből, amibe kerültek, és mindössze 34 képviselőjük jutott be a parlamentbe. A kanadai politikában közben az elmúlt választásokon az önmagát részben éppen Pierre Trudeau örökségével szemben meghatározó Stephen Harper konzervatívjai erősödtek meg.

Trudeau a CBC szerint 2012 végén szállt be a pártelnöki versengésbe, és az rögtön látszott, hogy viszonylag nagy tömegeket tud megmozgatni a kampánygyűléseire, aktivizálódásával pedig rögtön nagyobb országos figyelem is irányult a szebb napokat is látott liberálisokra, akik új támogatókat szereztek. A párton belül ellenfelei nagyjából azokat az érveket vonultatták fel ellene, mint amik a mostani választási kampányban is előkerültek: tapasztalatlannak állították be, aki nem konkrét politikai tervekkel, inkább csak irányvonalakkal próbálja eladni magát. Trudeau viszont azzal érvelt, hogy azt akarja, alulról építkezve határozzák meg a következő választás előtt a legfontosabb prioritásokat. Ez pedig bejött neki, végül földcsuszamlás-szerű győzelmet aratott, a szavazatok 77,8 százalékával átvette a párt vezetését 2013 elején, írja a Globe and Mail.

Nem vártak ekkora sikert

Jean Chretien, a 90-es évek liberális miniszterelnöke akkor azt mondta, „ez a vég kezdete a konzervatívoknak". Harperék már másnap el is kezdték ostorozni Trudeau-t, akitől azonban azért senki sem várta, hogy két éven belül ekkora meglepetést tud majd okozni. Egyszerre alábecsülik és túlértékelik, nem áll készen és a legjobb választás, a nosztalgia és a jövő megtestesítője is egyben, írta körül az őt körüllengő kettős érzéseket egy elemző pártelnökké választása után.

Trudeau nem hagyatkozott a korábbi liberális vezetők és a párt nagy öregjeinek támogatására, hanem egy fiatal, modern, új mozgalmat akart kiépíteni, amibe sok önkéntest, és a politikában korábban kevésbé otthonosan mozgó embert is megpróbált bevonni. Elnöksége alatt a korábbinál több pénzügyi támogatót tudtak megmozgatni a liberálisok, és a választásra készülve több ígéretes jelöltet is sikerült megnyernie.

Ennek ellenére a kanadai mértékkel különösen hosszú, több hónapos kampányidőszak elején még a konzervatívok és legnagyobb riválisaik, az új demokraták álltak fej fej mellett az élen a felmérésekben, a liberálisok pedig lemaradva követték őket. A főként az ellenfeleiket érintő botrányok után szeptember végére kezdett megfordulni az állás, az új demokraták visszaestek, így pedig a Harperrel szembeni protestszavazók is az egyre reálisabb választásnak tűnő Trudeau mellé álltak.

Ebben nagy szerepe volt annak, hogy nagyon jó személyes kapcsolatot tudott kialakítani a választókkal, és a kampányban egyre többen látták benne apja karizmáját is, amit korábban sokan hiányoltak. Az először még össztüzet kiváltó ötletei kezdték meggyőzni a bizonytalanokat arról, hogy kész kiállni az elvei mellett. Például bevállalná, hogy rövid távon növelje a hiányt, hogy így biztosítson plusz forrásokat az infrastrukturális beruházásokra, a gazdaság fellendítésére és a szociális ellátás fejlesztésére. Egy másik esetben annak ellenére is élesen szembehelyezkedett a nikáb viselését bíráló Harperrel, hogy a felmérések azt mutatták, a kanadaiak többsége is inkább egyetértett a miniszterelnökkel.

Már vissza is vonta az IS elleni repülőket

Trudeau végül több képviselői helyet szerzett a liberálisokkal, mint apja bármelyik választáson, többen azonban még mindig csak találgatják, mit várhatnak tőle. Elképzeléseiről még azt tudni, hogy megadóztatná a gazdagokat, csökkentené a károsanyag-kibocsátást, szabályozott keretek között legalizálná a marihuánát, valamint helyreállítaná a Keystone XL olajvezeték ügyében Barack Obamával megromlott viszonyt. Más kérdés, hogy már megválasztása másnapján bejelentette, hogy visszarendeli az Iszlám Állam ellen küldött kanadai repülőket, aminek az amerikai elnök annyira nem fog örülni. Igaz, a Kanadából érkezett iraki kiképzők maradhatnak.

Emellett pedig azt is tervezi, hogy heti egyszer, vagy kétszer továbbra is bokszolni fog, ahogy arra apja a parlamenten kívül és belül is felkészítette.