A korrupt hatóságokat okolják a bukaresti diszkótűz miatt

2015.11.02. 16:20
Már a budapesti Operaház építésekor is odafigyeltek azokra a tűzvédelmi előírásokra, amelyek most életet mentettek volna. A péntek éjjel leégett bukaresti klubban csak egy vészkijárat volt. Ezen egyszerre négyszáz ember próbált meg kijutni. Csak azért lehetett működési engedélyük, mert lefizették a hatóságokat.

Harmincegyen meghaltak és legalább ennyien szenvedtek életveszélyes sérüléseket, amikor kigyulladt a bukaresti a Colectiv klub péntek éjjel. A szórakozóhelyen a a Goodbye to Gravity román rockzenekar mutatta be legújabb albumát, a Mantras of Wart. A tűz pillanatok alatt lángba borította a termet, emiatt az egyetlen használható kijáraton keresztül, egymást taposva próbáltak kimenekülni az emberek.

A román legfőbb ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított bűnvádi eljárást az ügyben. Hétfőn a rendőrök őrizetbe vették a klub három főrészvényesét. 

A tűzeset körülményeit egyelőre vizsgálják, de román sajtóértesülések szerint a zenekar által használt színpadi pirotechnika miatt gyulladt ki a szórakozóhely. Egyes beszámolók szerint az innen kipattanó szikrák a díszletet, mások szerint a mennyezetet gyújtották fel. Sokan azt hitték, hogy a tűz csak látványelem, emiatt nem indultak el azonnal a kijárat felé. Néhány perc után viszont pánik tört ki, és a tömeg összezsúfolódott az egyetlen kivezető ajtónál.

A zenekar a koncert Facebook-eseményében is hirdette a pirotechnikai bemutatót. A közösségi oldalon 638 ember jelezte, hogy részt vesz a fellépésen.

Semmilyen előírást nem tartottak be

Az előzetes vizsgálatok szerint a tűzvédelmi hatóság és a szervezők több ponton is hibáztak. A Colectiv üzemeltetői az engedélyezettnél több embert engedtek be a koncertre, mint amennyit biztonságosan lehetett volna. A becslések szerint több mint 450 buliztak a helyen, a megengedett 300 helyett.

Az sem világos, hogyan kaphattak működési engedélyt, mert egy ilyen szórakozóhelyen több vészkijáratnak is kell lennie. A Colectivben viszont csak egy volt, az sem kivilágítva. Az új építési szabályozások előírják az automata füstjelző és mennyezetbe épített tűzoltórendszereket is.

A hatóságok vizsgálatai alapján könnyen lehet, hogy a működési engedélyt kiadó hivatalok és hatóságok hanyagsága miatt történhetett meg a tragédia. Romániában egyáltalán nem ritka, hogy átalakítások és áttervezések helyett egyszerűen lefizetik az ellenőröket az üzemeltetők.

Erre utalt Klaus Johannis román államfő is vasárnapi gyászbeszédében:

Nem szabad többé eltűrnünk intézményeink hatékonyságának hiányát, nem hagyhatjuk a korrupciót addig terjeszkedni, amíg öl.

A legtöbb román nagyvárosban megemlékezéseket tartottak. Ezeken gyakran kerültek elő a „Korrupció öl” feliratú transzparensek. Az elnök háromnapos nemzeti gyászt rendelt el az áldozatokra emlékezve.

Sokan az egészségügyet is bírálják a helyzet kezelése miatt: a közel 160 áldozatot tíz kórházban kellett elosztani. De csak három bukaresti kórházban voltak felkészülve a súlyos égési sérültek fogadására. Emiatt civilek petíciót indítottak: úgy vélik, hogy az állam túl sok ortodox templom építésére ad pénzt, miközben a kórházakra nem költ.

A 2008-as Megasztár győztes is az áldozatok között van

A legfrissebb hírek szerint a halálos áldozatok között van a banda két gitárosa, de az énekes, a basszusgitáros és a dobos is kórházban van. Egy másik zenekar dobosa, Adrian Rugina is életét vesztette a tűzben. Rugina az elsők között menekült ki a klubból, de amikor látta, hogy baj van, visszament segíteni és mások életét menteni. Ezt viszont már nem élte túl.

A Goodbye to Gravity az egyik legismertebb román metál zenekar. Hírnevüket nagyban köszönhetik annak, hogy énekesük az az Andrei Galut, aki 2008-ban megnyerte a romániai Megasztár tehetségkutatót.

A banda október 15-én mutatta be legújabb videóklipjét az Atonement című számhoz. A videót keddig 118 ezer ember látta a Youtube-on.

A Goodbye to Gravity 2012-ben alakult, ekkor jelent meg első albumuk is. Ezt az év legjobb román metállemezének választották a kritikusok

Rugina korábban több metál- és rockzenekarban dobolt, de az elmúlt időszakban koncert- és programszervezőként dolgozott. Közreműködött a Rock’N'Iasi 2015 fesztivál előkészítésében is, de a tragédia miatt a november 1-jén induló programot törölték.

Kétszáz év alatt nem sokat léptünk előrébb

242 éve, szinte napra pontosan ugyanakkor, mint a bukaresti tűzeset, leégett a párizsi Opéra le Peletier. A tűzben több százan haltak meg. A tragédia miatt vezették be az első igazi tűzvédelmi rendelkezéseit a világ zenei intézményeiben.

A Peletier-ben a legtöbben azért haltak meg, mert az ajtók befelé, a nézőtér felé nyíltak, emiatt a pánikba esett tömeg az ajtóknak préselődött, és a tumultus miatt nem tudtak elmenekülni a lángok elől. Ybl Miklós 1874-ben már eleve kifelé nyíló ajtókat tervezett a budapesti Operaházba.

Azóta több intézkedés is született. Mostanra már a világ szinte minden országában előírás, hogy a koncerthelyszíneken automata füstjelző berendezések legyenek, és a vészkijáratokat világító lámpák is jelezzék. Mégis, a bukarestivel együtt az elmúlt tíz évben 13 szórakozóhely gyulladt ki a világon.

Budapesten a West Balkán szórakozóhelyen volt hasonló eset 2011 januárjában. A menekülő tömeg agyontaposott három lányt, miután a szórakozóhelyen tömegpánik tört ki.

A hely üzemeltetői a megengedett 400 fő helyett 3000 embert engedtek be. Sokan nem kaptak levegőt, emiatt pánikszerűen mentek a kijáratokhoz. Az eset miatt szigorították a szórakozóhelyekre vonatkozó biztonsági előírásokat, köztük a tűzvédelmi szabályokat is. 

Klaus Iohannis román államfő post mortem adományozta oda a nemzeti érdemrend lovagi fokozatát a tűzvész két áldozatának, Claudiu Petrének és Adrian Ruginának, akik mások életét próbálták menteni a sajátjuk feláldozásával. Petre a koncerten fotózott, Rugina pedig a Bucium nevű együttes dobosa volt.

A szemtanúk szerint mindketten épségben megúszták a tragédiát, azonban később visszafutottak a lángok közé, hogy segítsenek a többi emberen. Rugina a földön összetaposott embereket próbáltak kivonszolni az épületből, de később annyira összeégett, hogy felesége csak a tetoválásai alapján tudta azonosítani a holttestet.

A fotós két alkalommal is visszarohant az épületbe, hogy barátjait kimenekítse, de eszméletét vesztette a füstben. A tűzoltók hozták ki a helyről és hiába próbálta 45 percen keresztül újraéleszteni a szomszédban működő szülészet ügyeletes orvosa, már nem tudták megmenteni az életét.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes

A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes

A demonstrációk mögött nyugati titkosszolgálatokat sejtenek.

március 22., 17:54

  • Külföld
Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

A szentatya egyúttal először lép majd a nyilvánosság elé.

március 22., 16:46

  • Külföld
Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett

Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett

A rendőrök ellehetetlenítik a gyülekezést, az ellenzék pedig állítja, hogy államcsíny történt.

március 22., 14:30

  • Külföld
Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

A szlovák köztársasági elnök támadja Ficót.

március 22., 18:18

  • Külföld
Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Sokan vannak a listán, köztük Kamala Harris és Hillary Clinton is.

március 22., 16:17

  • Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.

25 perce

  • Címlapon
Bordélyházat üzemeltetett a kecskeméti ügyésznő, a vád képviselőjéből lett vádlott

Bordélyházat üzemeltetett a kecskeméti ügyésznő, a vád képviselőjéből lett vádlott

A jogi képviselő prostituáltakat foglalkoztató panziót működtetett a városban.

6 órája

  • Külföld
Visszatértek Romániába az emberkereskedelemmel vádolt Tate fivérek

Visszatértek Romániába az emberkereskedelemmel vádolt Tate fivérek

Továbbra is tagadják az ellenük felhozott vádakat.

március 22., 12:26

  • Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Szóba került a „náci karlendítés” is.

március 22., 06:13

  • Külföld
Meghalt Oleg Gordijevszkij, a hidegháború egyik legjelentősebb kémje

Meghalt Oleg Gordijevszkij, a hidegháború egyik legjelentősebb kémje

Az egykori KGB-ügynöknek nagy szerepe volt abban, hogy ne törjön ki atomháború.

március 22., 19:50

  • Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.

2 órája

  • Címlapon
Elon Musk eladta az X-et

Elon Musk eladta az X-et

45 milliárd dollárt fizettek a platformért.

8 órája

  • Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.

március 22., 06:50

  • Külföld
Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

A ragadós száj- és körömfájás Szlovákiában is megjelent.

március 22., 20:15

  • Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.

március 22., 06:51

  • Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.

március 22., 09:19

  • Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.

március 22., 08:59

  • Külföld
Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából

Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából

Az országban tartózkodását nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették a román hatóságok.

március 22., 10:04

  • Külföld
Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

A férfi bizalmas információk birtokában volt, amelyeket egy elektronikus készüléken tárolt.

március 22., 10:57

  • Külföld
Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Így Magyarország 110 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapna.

március 22., 10:17

  • Külföld
Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

Az afrikai ország egy külön városba vinné őket.

március 22., 12:19

  • Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.

március 22., 09:01

  • Címlapon
Keményen beleszállt Dániába J. D. Vance, megérkezett a reakció

Keményen beleszállt Dániába J. D. Vance, megérkezett a reakció

A dán külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte az alelnök hangnemét.

59 perce

  • Címlapon
Mészárlásra készült egy magyar gimnazista, politikusokkal és diáktársaival számolt volna le

Mészárlásra készült egy magyar gimnazista, politikusokkal és diáktársaival számolt volna le

Célja az volt, hogy annyi embert végezzen ki, amennyit csak lehetséges.

6 órája

  • Címlapon
Ismerősei ma is értetlenül állnak az egykori jegybankelnök rejtélyes halála előtt

Ismerősei ma is értetlenül állnak az egykori jegybankelnök rejtélyes halála előtt

A rendőrség szerint öngyilkosság történt, de volt, aki szerint nem önkezével vetett véget az életének.

4 órája

Neked ajánlott