Kölni tömeges erőszak: a rendőrök attól féltek, valaki meghal

2016.01.07. 15:15

A német rendőrség nem volt ura a helyzetnek szilveszter éjjelén Kölnben – derül ki a Spiegel birtokába jutott rendőrségi belső jelentésből. A dokumentum január 4-én készült, egy vezető rendőrtiszt írta, aki a kölni pályaudvarnál kialakult helyzetet kaotikusnak és szégyenteljesnek írta le.

„A nők kísérővel vagy anélkül a szó szoros értelmében vesszőfutást éltek át az erősen ittas tömeg közepén, ami leírhatatlan volt” – írja a jelentés, mely szerint a rendőrök számos megtört, síró és megfélemlített járókelővel találkoztak: nőkkel és fiatal lányokkal, akik verésről, lopásról és szexuális molesztálásról tettek bejelentést a rendőröknek. Arról már korábban is beszámoltunk, hogy a rendőrség és a német igazságügyi miniszter hivatalos kommunikációjukban is a bűnözés egészen új dimenziójáról beszéltek. Több tucat nőt molesztáltak Hamburgban, Düsseldorfban és Berlinben is.

Kölnben a jelentés szerint a sértettek tettesként minden esetben a téren gyülekező migráns férfiakat jelölték meg. A tettesek azonosítása azonban nem volt lehetséges.

A bevetési egységek nem tudtak minden bűncselekményt kontrollálni, ehhez ugyanis túl sok történt egy időben.

– írják. A rendőröket is frusztrálta, hogy nem tudtak minden segítséget kérő nőn segíteni.

A helyszínen nem volt lehetőség arra sem, hogy őrizetbe vegyék az elkövetőket.

A jelentés még a következő konkrét eseményekről számol be:

  • A tömeg megakadályozta, hogy a segítséget kérőkhöz a rendőrök eljussanak.
  • Egy arab férfi azt kiabálta a rendőröknek: „Én szír vagyok, barátságosan kell velem bánnotok, engem Merkel asszony hívott meg!”
  • Arab férfiakat szemtanúkat fenyegettek meg, ha rá akartak mutatni valamelyik tettesre.
  • Az intézkedés alá vont férfiak a rendőrök orra előtt tépték szét a ideiglenes tartózkodási engedélyüket, röhögtek és azt mondták: „Semmit sem tudtok tenni, hozzatok nekem holnap egy újat!” (Nem derül ki a jelentésből, hogy valódi dokumentumokról volt-e szó.)
  • A pályaudvaron levő hatalmas tömeg miatt hiába zárták le a pályaudvart, az emberek a vágányokon keresztül újra a lezárt területre mentek.
  • A helyzet ellenőrzése annyira kicsúszott a rendőrök kezéből, hogy attól tartottak: súlyos sérültek és akár halálos áldozatok is lehetnek, ezért még éjfél előtt a tér kiürítése mellett döntöttek.
  • A rendőröket is dobálták petárdákkal, és a tér lezárása után is több verekedés tört ki a környéken.
  • Egy rendőr azt mondta: soha nem tapasztalt ilyen tiszteletlenséget a hatósági intézkedések ellen a 29 szolgálati éve alatt.