Obama: Washington járta ki, hogy ne legyen szobra Hómannak
További Külföld cikkek
Barack Obama Izrael washingtoni nagykövetségén szólalt fel tegnap este a nemzetközi holokauszt-emléknap alkalmából. Beszéde középpontjában a világszerte erősödő antiszemitizmus állt. Ezzel kapcsolatban tért ki Magyarországra is.
Az ügy előzménye, hogy 2015-ben szülővárosában, Székesfehérváron szobrot akartak állítani Hóman Bálintnak, amihez még kormányzati támogatást is kilátásba helyeztek. Hóman híres történész és hírhedt antiszemita politikus volt a múlt század első felében, akit nemrég rehabilitált a bíróság, itt olvashat róla bővebben. A kezdeményezés papíron egy helyi civil szervezettől származott, de utóbb kiderült, hogy a szálak a kormányhoz, L. Simon László kulturális államtitkárhoz vezettek.
Obama most azt közölte, hogy a globális antiszemitizmus elleni harcot prioritásként kezeli, és példaként Magyarországra hivatkozott, ahol az USA egyértelművé tette, hogy ha nem foglalkoznak a zsidóellenességgel, az árt az erős kétoldalú kapcsolatoknak. Az amerikai elnök beszéde 1:32:45-nél kezdődik:
Ezért történt, hogy amikor egy II. világháborús antiszemita vezetőnek Magyarországon szobrot akartak állítani, élen jártunk a kormány meggyőzésében, hogy változtassanak ezen. Ez nem egy mellékes epizód az amerikai–magyar kapcsolatokban, ez számunkra a jó kapcsolat fenntartásának központi kérdése, és ezt közöltük is.
Más szóval Washington a kormánynál közbenjárt a Hóman-szobor építése ellen, és legalább részben ennek, nem pedig a helyi civilek autonóm döntésének köszönhető, hogy a szoborállítás terve végül meghiúsult.
Az ügy érdekessége, hogy az MTI hírt adott Obama beszédéről, ám a Magyarországra vonatkozó rész kimaradt a tudósításból: ezt a Nol.hu vette észre. UPDATE 15.10: Az MTI pótolta a mulasztást.
Az Obama által elmondottakról megkérdeztük Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtószóvivőjét is. Arra voltunk kíváncsiak, hogy
- milyen szintű hivatalos és informális megkereséseket kapott a kormány az amerikai kormányzattól, hogy állítsák le a szoborállítást;
- ennek a nyomásgyakorlásnak köszönhetően alakította-e ki a szobrot elutasító álláspontját a kormány;
- ennek hatására változtatta-e meg Orbán Viktor a korábbi, a Hóman-szobrot támogató véleményét, melynek még tavaly májusban hangot is adott.
A miniszterelnöki sajtóiroda vezetőjétől a következő választ kaptuk: „Valóban volt ilyen amerikai kormányzati nyomásgyakorlás, amit Orbán Viktor a leghatározottabban visszautasított. Általánosságban bármilyen külföldi nyomásgyakorlás csak hátráltatja az ügyek elintézését, és pontosan ez történt a Hóman-szobor ügyében is.
A magyar miniszterelnök álláspontja szerint az amerikai kormány jobban tette volna, ha ezzel nem kísérletezik.