Újabb robbantás történt Törökországban
További Külföld cikkek
- Vádat emeltek a magdeburgi támadás elkövetője ellen
- Irán mostanra már teljesen letérdelt a nyugati szankciók miatt
- Halálos baleset történt Ausztriában egy magyar autós
- Egy kisteherautó sofőrje behajtott egy texasi plázába, öt embert elütött
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
Hét ember meghalt egy délkelet-törökországi robbantásban, írja Twitter-oldalán a Politicturk. A lap szerint a távirányítású bomba egy katonai konvoj mellett robbant Lice városában.
A konvoj Diyarbakirba tartott, ami a kelet-törökországi kurdok legnagyobb városa.
A térségben 2015 decembere óta a török hatóságok részleges kijárási tilalmat rendeltek el. Törökország legnagyobb ellenfelének nem az Iszlám Államot, hanem az autonómiáért harcoló Kurd Munkáspártot (PKK) tartja.
Óvatosságra int a külügy
Az ankarai merényletet követően a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata csütörtöki figyelmeztetésében azt kéri a kiutazó magyar állampolgároktól, hogy legyenek az általánosnál körültekintőbbek. A konzuli szolgálat ezúttal is javasolja a Törökországban tartózkodó vagy odautazni kívánó magyar állampolgároknak, hogy a konzuli szolgálat honlapján regisztrálják utazásukat. Javasolják továbbá, hogy a kiutazók kerüljék a nagy tömegeket vonzó rendezvényeket, és az általánosnál körültekintőbben járjanak el mind az utazás, mind pedig az ott tartózkodásuk ideje alatt. (MTI)
Ahmet Davutoglu török miniszterelnök közben azt mondta, hogy a szerda esti ankarai robbantást a szíriai YPG kurd milícia hajtotta végre, a merénylőt Salih Necarként nevezte meg. A 28 áldozatból 27 katona volt, egy civil halt meg a támadásban. Davutoglu felszólította az amerikai koalíció országait, hogy ne támogassák tovább a kurd milíciákat Szíriában.
A szíriai kurdok azonban tagadták, hogy ők állnának a támadás mögött.
Davutoglu szerint a támadásban a PKK is logisztikai segítséget nyújtott. Törökország az ankarai robbantásra válaszul légi csapásokat hajtott végre a PKK erői ellen Irak északi részén. Davutoglu szerint a PKK magas rangú harcosai is az áldozatok között voltak, írja a BBC.
Azonban ennél is tovább ment, és Bassár el-Aszad rezsimét is azzal vádolta, hogy a szíriai kurdokat támogatja, és ezért felelős az ankarai támadásért, írja az AP.
Isztambulban is készültség
Csütörtökön Isztambulban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget az ankarai támadás miatt.
Közben az Anadolu török hírügynökség arról számolt be, hogy a török külügyminisztériumba bekérették az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagországa - az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Kína és Oroszország -, valamint Hollandia és Németország nagykövetét, továbbá az Európai Unió törökországi képviseletének vezetőjét, hogy tájékoztassák őket az ankarai merénylet ügyében.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.