Az al-Káida és a jemeni káosz

Az Arab-félsziget déli része évezredeken keresztül mesés kincseiről volt nevezetes. Az ókorban a tömjénért, a középkorban a tengeren India felől behozott fűszerekért és elefántcsontért, az újkorban pedig a világ legtradicionálisabb kávéjáért őrült meg az eurázsiai elit. De a XX. század nagy kincséből, a kőolajból már nem jutott túl sok a jemenieknek.

Az alig két évtizedig csordogáló olaj helyett maradt a katlevél, ami össznépi szenvedélybetegséget és gazdasági katasztrófát idézett elő.  A férfilakosság nagy része lajhár-üzemmódban tölti napjait, és a kereslet miatt a katültetvények minden értelmesebb haszonnövényt kiszorítottak az amúgy sem sok öntözött területről.

Nincs vége a frontoknak

25 millió jemeni tehát értékes természeti és emberi erőforrások helyett egy rakás konfliktus tetején csücsül, melyeket még szétszálazni is nehéz:

• Kezdjük egy olyan tényezővel, ami szinte az egész Közel-Keletre igaz, de az európai szem hajlamos átsiklani felette: a társadalmi-politikai viszonyokat a mai napig elsősorban a törzsi identitás határozza meg, egyedül a zaidi felekezethez tartozók (róluk még lesz szó) 400 törzsre tagolódnak.
• A mai napig meghatározó a tengerpart és a hegyvidék ellentéte, a két régió ugyanis teljesen ellentétes fejlődési utat járt be. A partvidék kikötővárosain keresztül – ilyen Áden vagy a mokkának nevet adó Mocha – az egész indiai-óceáni régióval összeköttetésben állt, ráadásul a brit gyarmatosítók tudatosan telepítettek be a mai India és Malajzia területéről munkásokat. A zord hegyvidéken ezzel szemben a zaidita imamátus ezer évig független maradt, hiába próbálkoztak elfoglalásával olyan hódítók, mint Nagy Szulejmán. De a régiók közé nem csak a távoli múlt ver éket: a Jemen déli részén élőkben még manapság is dolgozik a szovjet támogatással 23 évig fennálló Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság utáni nosztalgia.
• Jemen egy mély vallási törésvonalon egyensúlyoz, a lakosság 40 százaléka ugyanis a zaidi felekezethez tartozik, melyet – számos eltérés ellenére – az iszlám síita ágához sorolnak, míg a lakosság fennmaradó 60 százaléka szunnita. A síita-szunnita különbség nem mindig esett egybe a politikai ellentétekkel, a vezető szunnita hatalomnak, Szaúd-Arábiának például a hatvanas évek polgárháborújában még nem okozott erkölcsi meghasonlást a zaidik támogatása. A nyolcvanas években megindult szunnita kulturkampf – mely során a szaúdiak dollármilliárdokat fektettek be Malajziától Csecsenföldig mindenhol a radikális vahabita irányzat mecsetjeibe és iskoláiba – ellenhatásaként azonban a zaidik is összezártak. Egy bizonyos Husszein Badreddin al-Húszi nevű aktivista szervezte őket mozgalommá, akivel 2004-ben hiába végzett a hadsereg, a mártír neve egy egész mozgalom jelzőjévé vált.
• A síita-szunnita vallási ellentét napjainkra középhatalmi hidegháborúvá alakult át, ezért Szíria után Jemen is a szaúdi–iráni rivalizálás harcmezejévé vált. A szaúdiak vezette Öböl Menti Együttműködési Tanács fegyverekkel, repülőkkel, végül már direkt katonai intervencióval is támogatta Száleh, majd Hádi elnököt; Irán pedig a Hezbollah kiképzőivel és fegyverszállítmányokkal segíti a húszi gerillákat.

• A térség országaihoz hasonlóan Jemennek is megvolt a maga örökös elnöke az 1978-től 2012-ig kormányzó Ali Abdullah al-Száleh személyében. Száleh elképesztően ügyes egyensúlyozással mindig ki tudott kaparni magának annyi belföldi és külföldi támogatást, amennyivel hatalmon tudott maradni, de arra nem volt képes, hogy valóban rendbe szedje az országot. 2000 óta a fő balekjai az amerikaiak voltak, akik a „terrorizmus elleni küzdelemre” hivatkozva feltétel nélkül támogatták őt. Ennek eredményeként elemi érdeke volt, hogy minél több dzsihadistát tudjon felmutatni, akik ellen még több támogatásért tudott lobbizni. Ahogy egy amerikai szakértő megállapította:

Száleh felismerte, hogy az Egyesült Államok egy fejőstehén, melyből nemcsak anyagilag, de politikailag is képes hasznot húzni.

• A nyersanyagok, a stabilitás és a modernizáció hiánya mára azt eredményezte, hogy Jemen lakosságának több mint fele a szegénységi küszöb alatt él, ezért az alapvető jóléti szolgáltatások – Jemenben a benzin árát is annak tekintik – megkurtítása legitim polgárháborús indoknak számít.

A kormányzat 2014 őszére a szétesés közelébe került, miközben északon a húszi függetlenségi mozgalom addig izmosodott, hogy ugyanolyan könnyedén söpörhette le a megkésett föderalizációs ajánlatot, mint ahogy 1918-ban a román nemzeti komité félrepöccintette Jászi Oszkár „Keleti Svájc” tervét. A húszik azonban a főváros Szanaa, majd Áden elfoglalásával túlnyerték magukat, mivel kiprovokálták a szunnita öbölországok katonai beavatkozását az emigráns Hádi-kormány oldalán.

Főleg a középhatalmi karmait megvillantani akaró Szaúd-Arábia iparkodott, ami azonban 2015 tavaszán a gyors rendteremtés helyett a civil lakosság további szenvedéseihez, sőt, az olajmonarchia belső válságához vezetett. Bár a kormány vs. húszik konfliktust nem lehet morális skatulyákba belegyömöszölni, a nyugati kormányok mégis mind beálltak a szaúdiak mögé – emberi jogi aggályaikat nyilván enyhítette az öbölországok hadiipari megrendeléseiből származó óriási profit.

Itt nem rúg labdába az Iszlám Állam

Az Egyesült Államok legszívesebben bottal sem piszkálná ezt a törzsi-vallási-politikai-társadalmi válsággócot – amire azért sem aggatnám a népszerű bukott állam jelzőt, mivel ott soha nem létezett nyugati értelemben vett bürokratikus hatalom. Csakhogy a helyzet nem ilyen egyszerű, mert

A jemeni polgárháborúban is ez történt, ugyanis a húszik elleni harc sokkal jobban érdekelte az öbölországokat, mint az al-Kaida szélsőségeseinek hajkurászása, hogy a terrorszervezet szép csendben elfoglalta az ország középső sávját, és 2015 áprilisára különösebb ellenállás nélkül bevette a 300 ezres Mukalla kikötővárosát.

A jemeni káoszra már 2014 őszén felfigyelt a Sínai-félszigeten és Nigériában akkor már megkapaszkodó Iszlám Állam is. A manapság legerősebbnek tartott terrorszervezet azonban néhány látványos merénylet és több fontos helyi dzsihadista (például az amerikai dróntámadásban megölt Dzsalal Balidi) hűségesküje ellenére Jemenben nyomába sem ér a helyi al-Kaidának, mely

A jemeni dzsihád már három évtizedes múlttal büszkélkedhet. Az afganisztáni háborúban ugyanis több ezer jemeni harcolt a tálibok oldalán, és a hazatérő mudzsáhideket az opportunista Száleh elnök is szerette volna munkába fogni, méghozzá a szovjet vazallus Dél-Jemen ellen. De a kilencvenes évek végére már egy ugyancsak jemeni származású szaúdi milliomos, Oszama bin Laden karolta fel a dzsihád veteránjait. Ő hozta létre a Jemeni al-Kaidát, ami 2009-ben aztán összeolvadt az szervezet szaúdi szárnyával, és az Arab-félsziget al-Kaidája (elterjedt angol mozaikszóval: AQAP) néven működött tovább.

Az AQAP nevéhez számos kreatív terrortámadás köthető a USS Cole amerikai romboló elleni robbantástól a Charlie Hebdo-mészárlásig. A jemeniek meghatározó szerepéről sokat elmond az az adat, hogy az elmúlt tizenegynéhány évben Guantanámón őrzött foglyok 15 százaléka közülük került ki.

Az Egyesült Államok a jemeni terroristák ellen a szokásos módszerrel küzd: próbálja felkészíteni és felfegyverezni a helyi rendvédelmi erőket, és drónokkal próbálja meg kivégezni az al-Kaida vezetőit. Ezek a támadások első blikkre mindig sikeresek tűnnek, hiszen egymást érik a hírek, hogy épp melyik fontos emír vagy parancsnok dzsipjét sikerült kilőni. Csakhogy miközben az al-Kaida vezérkarát már többször is sikerült lefejezni, a szervezet minden sebből képes volt felépülni. A lernéi hüdrát is szégyenben hagyó regenerációs képesség egyszerű, de hatásos elveknek köszönhető:

Horizontális tagoltság. A szervezetet Oszama bin Laden egykori személyi titkára, Naszir al-Vuhajisi úgy tagolta sejtekre, hogy azok a vezetőség pusztulásával is működőképesek maradjanak.

Globális toborzás. A jemeni al-Kaida jelentetett meg elsőként – két amerikai tagja szerkesztésében – angol nyelvű propagandamagazint, az Inspire-t, ezt másolta az Iszlám Állam Forbes-ának számító Dabiq. Ezzel sikerült megalapozni a külföldről érkező utánpótlást.

Népfrontos politika. Az al-Kaidában arra is rájöttek, hogy még a legharciasabb szunnita törzseknél sem cseng túl jól a terrorizmus szinonimájává vált név, ezért létrehoztak egy ernyőszervezetet, az Anszár as-Sáriá-t, ami inkább a húszikkal és a kormány elnyomásával szembeni szunnita önvédelemre helyezi a retorikai hangsúlyt. Ezzel katonai bázisát sokkal jobban ki tudta szélesíteni, mint a dzsihadista toborzásokkal (egyébként az AQAP fegyvereseinek száma így is alig éri el a 2-3000 főt).

Polgári kormányzás. Az al-Kaida arra is rájött, hogy a terroruralom hosszú távon nem kifizetődő, ezért több elfoglalt területen is inkább hagyományos politikai eszközökkel – főleg jóléti intézkedésekkel – igyekeztek megnyerni a helyieket. Kedvencem az a magyar önkormányzati kampányokat idéző húzás, hogy Abjan tartomány fővárosát, Zindzsibárt egy „civil” szervezeten, az Abjan fiain, a szomszédos Hadramut fővárosát, a már említett Mukallát pedig – nem fogják kitalálni! – a Hadramut fiain keresztül kormányozták.

Zsoldosok verték ki a dzsihadistákat

Azonban egy évnyi, a dróntámadásoktól eltekintve háborítatlan ténykedést követően az al-Kaidával is elkezdtek behatóan foglalkozni a kormánycsapatok, és gyorsan kiderült, hogy a reguláris hadviselésben az AQAP még messze nem tart ott, ahol testvérszervezete, az an-Núszra Front.

Áprilisban, a Kuvaitban tető alá hozott fegyverszüneti megállapodást kihasználva az Egyesült Arab Emírségek katonái – akik egyébként a hírhedt Blackwater volt tulajdonosa, Erik Prince által kiképzett kolumbiai zsoldosok – alapos légi előkészítést követően behatoltak Mukallába, és pár napos utcai harcot követően teljesen megtisztították a kikötővárost. A hivatalos győzelmi jelentések 800 halott dzsihadistáról adtak hírt, de ez helyi beszámolók szerint valójában pár tucat harcost jelenthet, a többieket sikerült háborítatlanul visszavonni a sivatagba.

Hétfőn a város repülőterére megérkezett a Vörös Félhold első 20 tonnás segélyszállítmánya, amire annál is nagyobb szükség volt, mivel Mukallát az al-Kaida szinte teljesen kifosztotta; napi kétmillió dollárt szedett be az olajra és élelmiszerekre kivetett vámokon keresztül.

Megjelentek a mártírium lovagjai

A város körül a helyzet azonban továbbra is zavaros: csütörtökön az Iszlám Állam is úgy gondolta, hogy neki is le kell tennie a névjegyét, ezért egy öngyilkos merénylet erejéig  csatlakozott a jemeni kormánycsapatok elleni rajtaütésekhez. Érdemes az ezt hírül adó bejelentés szövegét szó szerint idézni:

A mártírium lovagjainak lovagjának, Hamza al-Muhadzsir testvérünknek sikerült felrobbantania robbanószerekkel teli autóját Hádi hitehagyottjainak őrposztjánál.

Egy másik öngyilkos merénylő - az ő hovatartozását még nem sikerült kideríteni - pedig szerdán súlyosan megsebesítette a térség jemeni katonai parancsnokát, Abdul-Rahman al-Halilit. 

Az al-Kaida kifüstölését elsősorban az Egyesült Államok forszírozza. Áprilisban a mukallai hadműveletet támogatandó, szinte napi rendszerességgel likvidáltak a Pentagon drónjai al-Kaida-tagokat, április végén pedig a Pentagon egy hírszerzőkből és katonai tanácsadókból álló kontingenst küldött Hadramut tartományba az antiterrorista offenzíva elősegítésére. Az amerikai haditengerészet pedig a jemeni partok közelében tartja a USS Boxer hadihajót és két kísérőrombolót - a Boxer specialitása az, hogy tengerről vagy levegőből is egyaránt villámgyorsan le tud tenni csaknem egy teljes tengerészgyalogos expedíciós különítményt, 2000 katonával, tüzérséggel és páncélosokkal.

Május első hétvégéjére azonban két hét után a sokat szenvedett Taíz városában összeomlott a húszik és a kormánycsapatok közti fegyverszünet, ami előrevetíti annak rémét, hogy kiújulnak a harcok. Egyébként a fogolycserék és a humanitárius segélyek (egészen elképesztő: a lakosság 82 százaléka szorul élelmiszer-szállítmányokra) ellenére a háború folytatása szinte garantált, ugyanis Szíriához hasonlóan itt sem sikerült a fegyvernyugvás alatt hozzákezdeni a kiváltó okokat megszüntetéséhez, a harcoló felek nagy levegőt vesznek, mielőtt kezdődik a következő menet.

(Borítókép: Romok Mukalla kikötővárosban az al-Kaida elleni, szaúdi légi csapásokat követően, 2016. április 24-én.

Címlapkép:  A 2009. február 17-én közzétett képen a szaúdi Mohammed al-AUFI - más néven Abu HARETH - al-Kaida parancsnok látható. Ezen a napon a szaúdi hatóságoknak Jemen átadta az egykori guantánamói foglyot aki szabadulása után - egy internetes video szerint - a terrrorszervezet jemeni szárnyának lett vezetője. Fotó: MTI/EPA)