Kocsmázni kívánt az apa, bezárta a kislányát az autóba

2016.06.09. 22:19
Letartóztattak Spanyolországban egy apát, aki bezárta a kocsijába a hétéves kislányát, amíg inni ment.

A dél-spanyolországi Aracenában azután hívták ki a rendőröket az autóban hagyott gyerekhez, hogy a rémült kislány már órák óta várt bezárva. Amikor a kocsmába induló apja este 11 körül magára hagyta, még aludt a gyerek, és úgy tűnik, az apja ezután egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy mi lehet vele. A szomszédok hajnali háromkor hívták a rendőrséget az egyedül lévő, bezárt gyerekhez, aki ekkor már láthatóan meg volt ijedve.

Nagyon félt, sírt, és a papáját hívta

– áll a rendőrségi közleményben. Az apát végül  fél ötkor találták meg, meglehetősen „ittas állapotban”. Több kocsmát is végigjárt és végigfelesezett közben.

(Local)