Friderika
3 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Kínzást jelent az Amnesty Törökországból

2016.07.24. 18:12

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogvédő szervezet azt állítja: hitelt érdemlő bizonyítékok vannak arra, hogy megkínoztak Törökországban a puccskísérlet miatt őrizetbe vett embereket, jelentette az AFP hírügynökség.

Az Amnesty vasárnapi közleményében az áll: az általuk gyűjtött bizonyítékok szerint Ankarában és Isztambulban is voltak példák arra, hogy a foglyoknak nem adtak enni, nem kaptak vizet és gyógyszert, fenyegették őket, de ennél sokkal súlyosabb bántalmazások is előfordultak, verés, kínzás és nemi erőszak is történt. A szervezet szerint nagy szükség van arra, hogy független megfigyelők léphessenek kapcsolatba az őrizetbe vettekkel, akik összesen több mint 10 ezren vannak.

A puccskísérlet után elfogott emberek egy részét nem a szokásos fogdákban őrzik, hanem például sportcsarnokokban, vagy bírósági épületekben. Az Amnesty a fogvatartási körülményekről orvosoktól, ügyvédektől és egy szolgálatot teljesítő őrtől szerzett információkat. Két Ankarában dolgozó ügyvéd is egybehangzóan állította: látták, amint magas rangú katonatiszteket erőszakoltak meg gumibottal rendőrök.

Egy másik forrásuk arról számolt be, hogy hallotta, amint a rendőrségi orvos egy ellátatlan sérültről azt mondja: "hagyjátok meghalni, majd azt mondjuk, holtan hozták ide". Ugyanez az ember azt állította: az egyik ankarai helyszínen fogvatartott 650-800 katona közül legalább 300-on volt nyoma verésnek, zúzódások, vágások látszottak rajtuk, vagy el voltak törve a csontjaik, és legalább 40-en olyan rossz állapotban voltak, hogy járni sem tudtak. A forrás állítása szerint fültanúja volt, ahogy rendőrök arról beszéltek, azért verték meg a katonákat, hogy szóra bírják őket.

Az Amnesty szerint úgy tűnik: a legrosszabb bánásmód a legmagasabb rangú katonáknak jutott. 

Többeket arra kényszerítettek, hogy órákon át térdepeljenek túl szorosan hátrakötözött kézzel. Néhányuknak a szemét is bekötötték. Ügyvédek elmondása szerint a kihallgatásra többeket úgy hoztak, hogy csurom vér volt az ingük. Az ételt akár három, a vizet akár két napig megtagadták egyes őrizetbe vettektől.

Egy Isztambulban dolgozó ügyvéd arról számolt be, hogy az átéltek miatt több fogvatartott rettenetes pszichés állapotban van, látott valakit, aki megpróbált kiugrani a hatodikról, egy másik férfi pedig folyamatosan a falba verte a fejét.