A francia muszlimoknak is elege lett az iszlám radikalizmusból
További Külföld cikkek
- Megvan a terv: így kell újjáépíteni az emberi civilizációt egy világkatasztrófa után
- Újabb bevándorlási törvény jöhet Franciaországban
- Egy eladott lakás fagyasztójában találtak rá egy 16 éves lány testrészeire
- Kamala Harris ismeretlen számról kínálta fel az alelnöki jelölést, Tim Walz először nem vette fel a telefont
- Egymásra mutogat az ENSZ és Izrael, közben Magyarország is elítélte az akciót
A francia kormány és a 41 legbefolyásosabb franciaországi muszlim vezető szerint is közös erőfeszítésekre van szükség annak érdekében, hogy népszerűsítsék az iszlám mérsékeltebb irányzatait, illetve megakadályozzák a muszlim fiatalok radikalizációját.
Ez az egyetértés, két, a Journal du Dimanche nevű lapban megjelent nyílt levélből válik világossá. Az egyik Manuel Valls miniszterelnöké, melyben a politikus leszögezi, hogy el kell kerülni mindenféle "paternalizmust" az iszlámmal kapcsolatban, de meg kell szabadulni azoktól, akik belülről akarják aláaknázni". Ennek érdekében újjá kell alakítani a hasonló célra megalkotott, de 2005-ben érdeklődés hiányában tetszhalott állapotba merevedett Iszlám Alapítványt.
kötelességünk, hogy egy valódi megállapodást kössünk a franciaországi iszlámmal, és központi szerepet biztosítsunk az Alapítványnak.
A szocialista politikus azonban kemény figyelmeztetést is megfogalmazott:
ha az iszlám, nem segít a Köztársaságnak a szabadság ellenségei ellen, egyre nehezebb lesz a Köztársaság számára, hogy biztosítsa az iszlám vallás szabad gyakorlását.
41 muszlim vezető - köztük egyetemi oktatók, kormányzati szakemberek - is megjelentett egy közös állásfoglalást ugyanabban a lapban, min Valls. Szerintük "vállalhatatlan", ami az elmúlt hónapokban történt,
mi, muszlimok eddig csöndben maradtunk, mert tiszteletben tartottuk, hogy a vallás Franciaországban szigorúan magánügy.
Viszont most úgy érzik, az állammal összefogva lépni kell, és meg kell indítani
a fiatalok radikalizációja elleni kultúrharcot.
Ennek a kultúrharcnak az eszköze lenne az újjáélesztett Iszlám Alapítvány, melybe a 41 muszlim vezető szerint be kell csatornázni a támogatásokat, a képzéseket és az imámok fizetését, illetve a teológiai munka ellenőrzését. És mindezt az átláthatóság érdekében.
Mind a baloldali kormányt, mind a muszlim értelmiségieket, vezetőket a francia szélsőjobboldal hozta lépéskényszerbe, ami legutóbb amiatt tiltakozott hevesen, hogy a kormány nem akadályozta meg egy szaúdi pénzből épített mecset megnyitóját Nizzában. Eric Ciotti és Christian Estrosi azt állították, hogy az ilyen mecsetek a dzsihadizmus melegágyai - és ebben bizony meglehetősen sok igazság van.
Szaúd-Arábia ugyanis a szunnita iszlám legradikálisabb jogi iskolájának, a vahabita irányzatnak a legfontosabb képviselője - ezt vallja egyébként az al-Kaida és az Iszlám Állam is. Ezért amikor az olajmonarchia a nyolcvanas évektől kezdve elkezdte támogatni mecsetekkel és oktatási programokkal Koszovótól Indonéziáig a szunnita muszlim közösségeket, akkor értelemszerűen a vahabita irányzatot igyekezett propagálni. A visszautasíthatatlanul sok szaúdi pénzzel együtt jelentkező vahabita dominanciát sokan a globális dzsihád egyik fontos okának tartják, és tény, hogy több szaúdi alapítású mecset vált iszlamista toborzóhellyé - a folyamatot Koszovó példáján keresztül kiválóan bemutatja a New York Times esettanulmánya.