Putyin és Erdogan újra barátok

Putyin és Erdogan újra barátok

Élő
2016-08-09T144032Z 1598671681 S1BETULRBKAA RTRMADP 3 RUSSIA-TURK
Nyilas Gergely
2016.08.09. 17:00

Összefoglaló

8 hónappal az orosz vadászbombázó lelövése óta először találkozott az orosz és a török elnök.
A szentpétervári találkozón újra egymásra talált Putyin és Erdogan, amihez a török elnök bocsánatkérő levele is kellett.
Felújítják a befagyasztott projekteket, az akkuyui atomerőmű és a Török Áramlat gázvezeték megépítését. Várhatóan jövőre ismét ömlenek az orosz turisták a török riviérára.
A lényegről azonban nem esett szó: a kettejük közötti vitát kiváltó szíriai helyzetről később fognak tárgyalni.
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A lényegről tehát nem esett szó: nem tudni, hogy a konfliktust okozó szíriai kérdést, amelyben súlyos nézeteltérésben van Moszkva és Ankara, hogyan rendezzék.

    Erről külön fognak tárgyalni.

    Most lényegében annyi történt, hogy átnézték, mi az ami közös érdek. Ez az energetika és a turizmus, ezek fellendítéséért kész tenni az orosz és a török vezetés. Putyin a vízummentesség visszaállítását sem zárta ki.

    Kétségtelen, hogy ez sem kis dolog, elvégre néhány hónapja még ellenségként kezelte egymást az egy éve még barátnak tartott két vezető, akik most ismét barátok. Igaz, a barátság szót inkább Erdogan hangoztatta, Putyin nem.

  • Az Egyesült Államok valóban kérte, hogy segítsünk egy Szíriában fogságba esett amerikai fogoly kiszabadításán. Moszkva ebben közreműködött, mondta Putyin újságírói kérdésre. Ezt nem pénzért tette, hanem humanitárius okokból. "Reméljük, hogy hasonló helyzetben mások is így tennének a mi polgáraink érdekében" - mondta Putyin.

    Nem különleges akció volt a fogoly kiszabadítása, hanem a szíriai kapcsolatok útján érték el.

  • Erdogan megmelítette, hogy az egykor 35 milliárd dolláros évi áruforgalmat vissza kell állítani, sőt. Felidézte, hogy Putyin korábban maga említette meg célként a 100 milliárd dolláros áruforgalmat.

  • Konkrétumokat nem mondott Putyin, de jelezte, hogy a vízummentességet idővel visszaállíthatják a törökök számára. Ezt idén január 1-jével törölték el, büntetőintézkedésként Törökországgal szemben.

  • A 20 milliárd dolláros projekt Putyin szerint a keddi tárgyalások alapján valóban megépíthető. Erdogan megerősítette, hogy az orosz kérésnek megfelelően kiemelt stratégiai projektté tették a beruházást. Ennek megfelelően minden kedvezményt megkap, ami ezzel a státusszal jár. 

    Erdogan a Török Áramlatra is kitért: Törökország 28 milliárd köbméter földgázt vásárol Oroszországból, ezt stabilizálja a Török Áramlat, amely azonban azért is fontos, mert újabb szállítási útvonalat jelenthet az EU-nak. Erdogan nem mondta, de ennek megvalósulása valóban növeli Törökország stratégiai súlyát a kontinensen energetikai területen is.

  • Sosem politizálunk a gazdasági együttműködésben - mondta Putyin. A Déli Ármalat nem valósult meg, mert "először az EU parlamentje lépett fel ellene, utána az Európai Bizottság kérte, hogy Bulgária ne járuljon hozzá a projekthez, amit végül Bulgária meg is tett" - mondta a kútba esett a Déli Áramlatról, amelyet Bulgária most mégis megépíttetne.

    Putyin szerint ez komoly garanciák híján lehetetlen, így a Török Áramlat lesz az elsődleges projekt. És ez a jelek szerint nem fog változni, már csak azért sem, mert a Török Áramlat nem egyszerűen eljuttatja az orosz gázt az EU-ba, de Törökországnak is újabb forrást jelent.

  • Jogos kérdés, hogy áll a rendezés közös terve, elvégre ez a két ország közötti ellentétek oka. Hát, kiderült hogy a lényegről nem beszéltek. 

    "Erről a sajtótájékoztató után fogunk tárgyalni, ezért most erről nem tudok még mondani semmit." - közölte Erdogan.

    Putyin itt bekapcsolódott, közölve, hogy valóban, úgy döntöttek, erről külön fognak tárgyalni, a külügyminiszterek és a titkosszolgálatok bevonásával.

    "De a cél közös: rendezni a szíriai kérdést. Erről a közös platformról kiindulva megtaláljuk a közös megoldást is."

  • Mindössze kettőt-kettőt az orosz és a török sajtótól

  • Ismét a barátságot említi Erdogan, ezt Putyin kevésbé hangsúlyozta a maga beszédében. A török elnök már érkezése előtt adott interjújában barátjaként emlegette Vlagyimirt

  • Erdogan az török építőipari cégek oroszországi működésének erősítéséről beszél. A török cégek látványosan jelen voltak az országban, mecsetépítéstől szállodákon át a hidakig. Épp egy Szentpéterváron is épül,  kedden teszik be az utolsó elemet.

    A török elnök szerint az együttműködéshez újra létre kell hozni a barátság tengelyét Ankara és Moszkva között.

  • Putyin a közös sjatótjákéoztatón a tárgyalások összegzését a két alapvető témával kezdte, ami összekötötte a két ország gazdaságát a kapcsolatok megromlása előtt. Ez az energetika, és a turizmus.

    Putyin szerint rendezik az akkuyui atomerőmű építését és a Török Áramlat gázvezeték megvalósítását. A két projekt a kapcsolatok megromlásakor került várólistára.

    Putyin szerint hamarosan újabb charter járatok indulhatnak, így akár több turista is lehet, mint korábban volt.

  • Nagy a békülés, de a legérzékenyebb témát nem kerülhették meg. Putyin a tárgyalás kezdetekor a nyilvános rész alatt elmondta, a kapcsolatok az orosz vadászbombázó tragikus lelövése után romlottak meg, amikor két katonájuk is meghalt. Erdogan kevésbé konkrétan tért ki a kapcsolatuk megromlását jelentő mérföldkőre, egyszerűen „történtekként” emlegette a gép lelövését.

  • Először szűk körben folytak a tárgyalások a két elnök és külügyminisztereik jelenlétében, két órával később csatlakoztak a gazdasági, energetikai, közlekedési miniszterek.