Ferenc
11 °C
30 °C

Terrorgyanú: meglőttek és elfogtak egy nőt Párizsban

2016.09.08. 22:16 Módosítva: 2016.09.08. 23:57

A francia rendőrök meglőttek és elfogtak egy terrorgyanús ügyben keresett nőt. Az illetőt azért körözték, mert köze van egy autóhoz, amit a gázpalackokkal telepakolva találtak a párizsi Notre Dame székesegyház közelében. A francia belügyminiszter szerint a jelek arra mutatnak, hogy terrorakcióra készültek az autóval.

A nő elfogásakor összetűzésbe keveredett a rendőrökkel, egyiküket egy késsel megsebezte, ekkor lőtték meg – számolt be az AFP hírügynökség. Az akció Párizs egyik déli elővárosában, Boussy-Saint-Antoine-ban volt. A hírek szerint az illető a Notre Dame-nál megtalált autó tulajdonosának egyik lánya.

A sajtóértesülések szerint a rendőrök összesen három nőt tartóztattak le az ügyben. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter szerint a 19, 23 és 39 éves gyanúsítottak "radikálisok, fanatikusok, akik minden valószínűség szerint egy erőszakos cselekményre készültek".

Az üggyel kapcsolatban szerdán már őrizetbe vettek két férfit, akiknek az egyikét a hatóságok terrorgyanús személyként tartották számon, és a másikuk is a látókörükben volt. Az AFP szerint a három őrizetben lévő nő közül ketten a letartóztatott férfiak barátnői.

A rendszám nélküli kocsiban összesen hat gázpalack volt, a Peugeot 607-es a Notre Dame közvetlen közelében, a székesegyháztól néhány méterre parkolt a Szajna partján. A gázpalackok közül az egyik üres volt, és az autóban nem találtak detonációra alkalmas eszközt, bár három üvegnyi benzint igen.

A szerdán fellelt kocsi átkutatásakor a rendőrség arab nyelvű dokumentumokat talált, de azt nem közölték, hogy ezek pontosan mit tartalmaztak.