Jenő
-3 °C
6 °C

A kvóta a kukában, a közös uniós hadsereg csak egy blöff

2016.09.19. 14:45
A Visegrádi országoknak az EU összetett válságra adott, a mainstreamtől markánsan eltérő válaszaik azt igazolják, hogy az erős öntudatra ébredt, 12 éve csatlakozott országcsoport valóban alakítani kívánja az unió jövőjét. Továbbra sem a V4-ek fújják azonban az integráció irányait alapvetően meghatározó passzátszelet, és a csoporton belüli egyetértés sem mindig egyértelmű.

Szimbolikus jelentősége volt, hogy a tanácsi elnökséget vezető Szlovákia fővárosában rendezték meg a szeptember 16-i informális uniós csúcstalálkozót: az Európai Unió jövőjéről kezdődő vita egy 2004-ben csatlakozott kelet-közép európai tagállamban vette kezdetét, ahol a cél az egység demonstrálása volt az elmúlt időszakban egyre intenzívebbé váló, Kelet-Nyugat közötti feszültség enyhítésére. A menekültválság kiterjedése, majd a Brexit-népszavazás és ezzel összefüggésben az integráció jövőjéről szóló vita látszólag egységes platformra hozta a Visegrádi négyeket a vezető nyugati tagállamok politikájával szemben. Közös fellépésük jegyében a pozsonyi csúcsot követően Robert Fico szlovák kormányfő jelezte, hogy a V4-ek megvétózzák a brit kilépést, ha Nagy-Britannia korlátozza állampolgáraik munkavállalási jogait.

Beszédes ugyanakkor, mennyire eltérő szólamban értékelték a találkozó végeredményét: míg a lengyel és a szlovák vezetés, kifejezetten elégedett volt a határok külső védelmére összpontosító pozsonyi stratégiával, Orbán Viktor szerint az EU kitart „önsorsrontó bevándorláspolitikája” mellett. Alig két héttel a magyar kvótaellenes népszavazás előtt a rövidtávú kampányérdekek látványosan felülírták a pozsonyi realitást a miniszterelnök esetében, aki Angela Merkel elmondása szerint egyébként egyetértett a „pozsonyi útitervvel”.

A közös hadsereg csak blöff

Jóllehet az elvek mentén továbbra is szakadék húzódik a német kancellár és a befogadást teljes mértékben elutasító V4-ek között, a visegrádiak örömmel konstatálhatják, hogy

nem sok politikai realitása maradt bármilyen tartós, kötelező kvótamechanizmus jövőbeni bevezetésének.

Ilyen középtávú elképzelésről legalábbis még az utalás szintjén sem tettek említést a közös zárónyilatkozatban.

A pozsonyi informális csúcson kijelölt irányokból az is látszik, hogy rövid- és középtávon föderális elrugaszkodástól sem kell tartaniuk a V4-eknek, hiszen erre pillanatnyilag még az alapító tagállamok körében sincsen politikai akarat. Beazonosították viszont azokat a területeket, ahol a tagállamok hajlandók szorosabban együttműködni, az egyik legfontosabb a közös védelempolitika kialakítása; a következő hónapokban válik majd el, hogyan élnek majd az állandó, strukturált együttműködési lehetőségekkel a katonai képességek terén.

Némiképp ironikus, hogy nemrég a nemzetállami szuverenitást mindenek fölé helyező Visegrádi blokk két tagja, Magyarország és Csehország tett javaslatot minden idők egyik legföderálisabb politikai elképzelésére, az uniós hadsereg létrehozása. Ám a politikai realitások tükrében a meglepetésszerűen bedobott ötlet inkább taktikai húzásnak minősül, egyelőre mindenki gondosan kerüli ugyanis a közös uniós hadsereg kiépítésének gondolatát.

A védelem és biztonságpolitika felértékelése korántsem áll távol a terrorveszélyt a migrációval egy kalap alatt kezelő magyar kormánytól - arról nem is szólva, hogy a tavalyi párizsi terrortámadások után épp a Visegrádi országok ellenezték, hogy a Lisszaboni Szerződés kölcsönös védelmére vonatkozó cikkelyét életbe léptessék. Tekintve, hogy a tagállamok most mindössze a védelmi együttműködés javítására koncentrálnak, Orbánék javaslata gyakorlatilag nem került semmibe. Feltűnő az is, hogy a magyar kormányfő nem sokkal azt követően kezdett el érvelni az uniós hadsereg felállítása mellett, hogy nyíltani kiállt a republikánus elnökjelölt, a NATO szerepének teljes újra gondolását szorgalmazó Donald Trump külpolitikája mellett.

Makacs barázdák 25 éves együttműködésen

Habár a menekültek szétosztásán alapuló kvótamechanizmus elutasítása és az európai határok külső védelme a V4-együttműködés egyik legfőbb kötőereje, ez azonban nem szüntette meg az országcsoportot szétfeszítő politikai érdekellentéteket, legfeljebb a pillanatnyi érdekeknek megfelelően elfedte azokat. Ilyen

  • a Kreml-höz fűződő viszony,
  • a Németországgal ápolt kapcsolat,
  • és Szlovákia eurozóna-tagsága

Túl a menekültügyben tanúsított egységen, a hosszú távon is hatékony együttműködés, illetve érdekérvényesítés érdekében a V4-eknek olyan területeken is összehangoltabb álláspontot kellene képviselniük, mint például Oroszország szerepének megítélése. Még annak ellenére is, hogy a migrációs válságban tanúsított együttállás olyasféle identitásképző erővel bírhat a V4-ek számára, amely látszólag a Kreml-lel kapcsolatos belső ellentéteket is felülírhatja az oroszbarát Budapest és a Kreml-lel szemben hagyományosan kritikus Varsó között. Hasonlóképpen élezheti a belső ellentéteket a magyar vezetés egyre intenzívebb elit-, és Nyugat-ellenes antiliberális külpolitikai retorikája, amely időről-időre Berlin ellen irányul. Orbán Viktor kötcsei beszédéből újfent kirajzolódott, hogy a fősodratú európai elit bukását prognosztizálva egy szélsőjobboldali fordulatra számít, legalábbis abban látja a siker zálogát, hogy

Franciaország, Olaszország majd végül Németország is rátaláljon a közép-európaiak igazságára.

Tény, hogy a kulturális ellenforradalmat hirdető Orbán-Kaczynski tengely a V4-eken belül önmagában is erős szövetségnek számít; szuverén nemzetállamok keresztény, fehér Európájában gondolkoznak, melyben nem feltétlenül tartják tiszteletben a liberális demokrácia alapértékeit. Ám a Németországhoz alapvetően másként viszonyuló Csehország, vagy a soros uniós elnökséget betöltő Szlovákia - most legalábbis - jóval visszafogottabb stílust képviselnek.

Orbán is keményen dolgozott az Unió egységén

A V4-ek politikai súlyukat tekintve uniós szinten egyébként is szövetségesekre szorulnak, ami a 2014-től uralkodóvá vált kettős többségi döntéssel még fokozottabban érvényesül majd (a tagállamok 55 százaléka és az uniós lakosság 65 százaléka szükségeltetik majd egy döntés elfogadtatásához).

A V4-ek eddig jellemzően klíma- és energiapolitikai kérdésekben szavaztak együtt a Tanácsban, mivel ezen a területen nagyon hasonlóak az adottságaik és céljaik. A Lisszaboni Szerződés lehetőséget biztosít ugyan a blokkoló kisebbség kialakításához négy tagállam összefogása esetén, amennyiben azok megjelenítik a lakosság 35 százalékát, a visegrádiak azonban ennek a kritériumnak sem felelnek meg. Koordinált fellépésük egyik eklatáns példája volt a 2014-es, klímaváltozással összefüggő tagállami hozzájárulásával kapcsolatos közösségi döntés, amikor Románia és Bulgária bevonásával sikerült érvényre juttatni akaratukat.

Korábbi döntéseiket elnézve a menekültválság előtt a V4-ek  - a magyar szabadságharcos retorika ellenére - kifejezetten az integráció mélyítésén dolgoztak: a Tanácsban 2010 és 2014 között lezajlott 442 szavazáson a magyarok összesen háromszor, a lengyelek ötször, a csehek négyszer a szlovákok pedig csak kétszer szavaztak nemmel. Nettó haszonélvező tagállamokként némi helyzeti hátrányban vannak a nettó befizető országokkal szemben, vagyis az érdekérvényesítés fokmérője elsősorban továbbra is a gazdasági képességekben rejlik. 

Visegrád az új London?

A V4-ek 25 éves történetét tekintve megállapítható, hogy tagjai korábban hiába igyekeztek kiterjeszteni az együttműködés lehetséges köreit, a belpolitikai realitás és a tagállamok közti feszültségek miatt mindig is elsősorban a kultúra és az oktatás területén valósulhatott meg tartósabb kooperáció. Már az EU-csatlakozási tárgyalások során is szembetűnő volt, hogy a véghajrában

nyoma sem volt az előre egyeztetett egységes visegrádi fellépésnek, a felek a szolidaritást félretéve egyedül küzdöttek tagállami érdekeikért.

Jól leírja ugyanakkor az együttműködés folyamatosan változó természetét, hogy a V4-ek a tagállamok eredeti célkitűzése, a NATO-, és EU-csatlakozása után sem szűntek meg létezni; a 2004-ben aláírt nyilatkozatukat már korántsem valamiféle külső szereplőtől való félelemérzet generálta, hanem az együttműködést célzó belső felismerés. Az uniós csatlakozást követő periódus legjelentősebb előre lépésének tekinthető a V4-ek schengeni csatlakozása, a Keleti Partnerség, a Nyugat-Balkán integrációjával összefüggésben tanúsított törekvések és az energiabiztonság jelentőségének közös felismerése pedig mind pozitív előjellel rögzültek a tagállamok felfogásában.

A Brexit-népszavazás utáni unió lehetséges paradigmaváltása egyben történelmi lehetőség is a Visegrádi csoportnak; a London távolodásával keletkezett euroszkeptikus vákuumot ugyanis jó eséllyel a V4ek tölthetik be, nem mindegy azonban, hogy milyen előjellel. A Brüsszellel szemben felerősödött elégedetlenség mindenáron történő meglovaglása ugyanis elsősorban amiatt veszélyes, mert egeket veri az euroszkepticizmus, kontinens-szerte előre törtek a mindenért Brüsszelt okoló szélsőjobboldali, EU-ellenes populista erők és példátlan nyomás nehezedik a tagállamokra a Brexithez hasonló referendumok napirendre vételével. Sajnálatos módon a magyar kormány október 2-i népszavazása is ide illeszthető. 

Öncélú, EU-ellenes uszítás és xenofób megnyilvánulások helyett felelősségteljes bírálatokra, építő javaslatokra van szükség, a visegrádi négyek csakis így válhatnának– ahogy nyáron a lengyel miniszterelnök-helyettes, Mateusz Morawiecki fogalmazott - az ésszerűség hangjává.

A szerző a Political Capital külpolitikai elemzője

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?