Putyin előhúzta az atomkártyát

Szíriában szeptember közepén összeomlott a tűzszünet, október elejére pedig összeomlott az amerikai diplomácia. A külügyminisztérium hétfőn bejelentette:

Mindenkinek elfogyott a türelme Moszkvával kapcsolatban. Az Egyesült Államoknak és Oroszországnak nincs miről beszélnie.

Pedig az amerikai külügy szerint alig egy hónapja John Kerry és Szergej Lavrov nagyon-nagyon kevésre volt csak egy hosszú távú szíriai együttműködési megállapodástól. Ez a megállapodás egy tartós tűzszünetről és a humanitárius segélyek előtti akadályok elhárításáról szólt volna – és persze a Szíriában aktív terrorszervezetek elleni közös csapásokról.

Az Iszlám Állam és az al-Kaidától rugalmasan elszakadó an-Núszra Front (ma már Fatah as-Sam) elleni légi háborúval nem is volt semmi probléma – amerikai gépek legutóbb hétfőn végeztek egy veterán dzsihadistával. A probléma azzal volt, hogy az oroszok és a szír kormányerők a terroristáknál is nagyobb elánnal bombázták a szír ellenzéki milíciákat, nem kímélve a civil infrastruktúrát. Sőt, valószínűleg ők semmisítették meg az ENSZ régóta várt segélykonvoját is. Ezért szükségszerű volt, hogy az Egyesült Államok egyszer csak azt mondja: nem könyörög tovább, mert ennek nincs értelme.

Nyugodjon meg: nem lesz atomháború

Putyin válaszlépése hangulatában a nyolcvanas évek elejét idézi: benyújtott a dumának egy törvénytervezetet, ami az USA „barátságtalan lépéseire” hivatkozva felfüggesztené a bombafinomságú plutónium polgári felhasználásáról szóló orosz–amerikai megállapodást. Ennek a 2000-ben megkötött egyezménynek egyébként semmilyen jelentősége nincs Szíria szempontjából, mert arról szól, hogy a két fél 34-34 tonna harci felhasználásra is alkalmas plutóniumot alakít át atomerőművi fűtőelemmé (a szemléltetés végett: ez 17 ezer atomtöltetnyi hasadóanyag).

Ráadásul az orosz rezsim Szíriánál globálisabb indoklást fűzött a javaslathoz: azt sérelmezik, hogy miközben a megállapodást egy általános leszerelési folyamat részeként fogadták el, ezt a megállapodást az Egyesült Államok a NATO keleti bővítésével, az új tagok területén új katonai bázisok létesítésével és az embargós intézkedéseivel megszegte.

A 2010-ben megújított és ténylegesen 2018-ban életbe lépő egyezmény felfüggesztése azonban akkor tűnik igazán fenyegetőnek, ha csak a Putyin és az atom hívószavakat olvassuk el. A lépésnek ugyanis igen csekély a gyakorlati jelentősége. Mihail Uljanov, a külügyi tárca leszerelési ügyekért felelős osztályvezetője gyorsan leszögezte, hogy egyáltalán nem jelenti a nukleáris fegyverkorlátozásból való kihátrálást; az eredeti plutóniummegállapodást amerikai részről felügyelő Gary Samore a New York Timesnak pedig így vont vállat:

Mindkét fél simán meg tud szabadulni 34 tonna plutóniumtól anélkül, hogy saját, katonai célokra felhasználható készletei komolyan csökkennének.

Sőt, a Times emlékeztet arra, hogy paradox módon Obama elnök volt az, aki ki akarta venni a plutónium-újrahasznosítást a 2017-es költségvetésből, annyira nem tartotta központi jelentőségűnek a lépést.

Szíriával zsarolja Európát

A terroristabérencezésig fajuló szópárbaj mégiscsak szomorú fejlemény. Hiszen a világ két, katonai szempontból legcselekvőképesebb hatalma pont a világ legkellemetlenebb konfliktuszónájában kapott össze, miközben a régióban sokan várták tőlük a helyzet konszolidálását. Ráadásul Putyin érvelésében a szíriai ambícióit most először kötötte össze kelet-európai sérelmeivel, azaz könnyen lehet, hogy

De ami a legaggasztóbb, hogy a tömeggyilkos rezsimet feltétel nélkül, tettleg is támogató Putyin tényleg abszolút nyeregben érezheti magát Szíriában; John Kerry nemcsak az oroszokkal való diplomáciai kapcsolatokra, de az amerikai alkupozícióra is simán mondhatta volna, hogy „hát ez tragikus!”.

Ennek legfontosabb oka az, hogy az Obama-kormányzat már szinte csak ügyvivő szerepet tölt be Hillary Clinton/Donald Trump januári eskütételéig. Hiába deklarálta Obama, hogy új forgatókönyvön kell elgondolkozni Szíriában, az erről szóló döntést már az utódja fogja meghozni (nyilván ha ez az utód Hillary Clinton, akkor lehet némi folytonosság). A Szíriában leginkább a menekültválság miatt érdekelt Nagy-Britannia és Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsában próbálná nagyobb nyomás alá akarja helyezni Aszadot, de Oroszország 2011 óta csuklóból megvétóz minden ilyen próbálkozást (néha a szír polgárháború egyik fő fegyverszállítójának számító Kína támogatásával).

Az Obama-ciklus történetére mindig is árnyékot vet majd a szíriai polgárháború kezelése: az Egyesült Államoknak többször is megvolt a lehetősége a beavatkozásra, de Obama még a 2013-as gáztámadás idején sem merte átlépni a saját maga által húzott vörös vonalat. Azóta pedig a vörös vonalon túl egyre ijesztőbb a helyzet; Szíriában 2016-ra egy sor ördögi kör záródott be:

• A mérsékelt ellenzék csak korlátozottan juthat hozzá fegyverekhez (az amerikai gyakorlattal itt ismerkedhet meg), ezért nem képes az iszlamista vagy dzsihadista frakciók alternatívájaként fellépni, és kénytelen alárendelni magát a bőkezű szaúdi, katari és török patrónusok által szponzorált ütőképesebb erőknek.
• És mivel a konfliktus szereplői az évek során egyre jobban felaprózódtak – és nem csak ellenzéki oldalon; ami a hírekben egységesen „kormányerők”-ként szerepel, az valójában szíriai regulárisokból, iráni forradalmi gárdistákból, libanoni Hezbollah-terroristákból, iraki síita milicistákból és palesztin önkéntesekből álló koalíció –, ezért még azt is nehéz megállapítani, kik azok, akiknek valódi hatalmuk van.
• Az öt éve folyó állami terror eredményeképp a terror áldozatai úgy érzik, hogy a nemzetközi közösség elárulta őket, ezért sokan csatlakoznak a radikális bosszút hirdető terrorszervezetekhez. A Nyugat összes országával ellentétben Szíria lakónak jelentős hányada úgy gondolja (bár erről a nyilvánvaló módszertani nehézségek miatt nem készült reprezentatív felmérés), hogy a saría uralma Aszadhoz képest csak a kisebbik rossz.

Kórház ellen vetették be a bunkerrombolót

Aszadék és az oroszok a komplex helyzetet leegyszerűsítve ezért némi joggal tudnak leterroristázni mindenkit, aki ellenáll nekik. Vitalij Csurkin ENSZ-nagykövet hétfőn például ilyen ékes szavakkal ecsetelte a helyzetet:

Az an-Núszra Front túszul ejtette Kelet-Aleppót.

Mondjuk ha tényleg ez a helyzet, akkor nagyon megijednék, ha oroszok vagy a szír kormányerők akarnának kiszabadítani. A WHO jelentése szerint csak a múlt héten száz gyereket öltek meg hordóbombákkal, gyújtólövedékekkel, Hama városában pedig egy föld alá települt kórházra hétfőn ledobtak egy nagy átütőerejű, bunkerek ellen kifejlesztett bombát, ami a sebészi pontosságú túszszabadításra korlátozottan alkalmas.

Kedden Aleppóban a súlyos bombázások utáni rohamot a város keleti negyedeit tartó ellenzékiek abban reménykednek, minél jobban magukra húzzák az ostromlókat, annál kevésbé lesznek kitéve a bombázásoknak. Ahogy az egyik milícia vezetője a Reutersnek elmondta:

Ahogy a rezsim egyre nagyobb nyomást gyakorol a város belső kerületeire, úgy válnak egyre jobban védhetővé ezek a területek.