Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Rejtélyesen akadozik az eltűnt magyar turista azonosítása

2017.02.21. 17:11

Fél éve úgy tűnt, pont kerül a Dagesztánban eltűnt fiatal magyar biológus tragikus történetének végére.

Török Péternek tavaly márciusban veszett nyoma a dél-oroszországi köztársaságban, amikor egyedül indult útnak Mahacskalából a Szulakszkij-kanyonba. Az adatok szerint itt még telefonon is kapcsolatba lépett ismerőseivel, és közölte, eredeti tervét megváltoztatva valamivel tovább folytatja a túrát. Ez volt az utolsó kapcsolata a külvilággal. 

Eleinte voltak ígéretes jelek, a lábnyomaira is rábukkantak, újabb nyomok azonban nem jöttek, végül szeptemberig tartott, mire előkerült az akkor már gyaníthatóan régen halott fiatalember holtteste, csomagjával, irataival együtt.

Török Péter
Török Péter

A gyanú szerint Török Péter megcsúszott egy szikláról és halálos fejsérülést szenvedett. A térség egyébként nemcsak a természet viszontagságai miatt, de az ott meghúzódó kisebb fegyveres csoportok is veszélyt jelenthetnek az arra járó idegenekre. (A biológus felkutatása ezért a belügy speciális egysége fegyvereseinek kíséretében zajlott.)

Az akkor formaságnak vélt azonosítási folyamat azonban váratlanul elhúzódott, édesanyja azóta sem tudja hazahozatni a csontokat.

A Moszkvában egyetemen végzett, majd Debrecenben PhD-zett fiatalember édesanyjától és kislányától kértek mintát a DNS-vizsgálathoz, amelyet egy dagesztáni laboratóriumban végeztek el.

Ezután a rendőrség tudatta: az eredmény elkészült, és megadták a hazaszállítás költségeit is. 

„Azt is elmondtam, hogy nem hamvasztás után, hanem koporsóban kérem a hazaszállítást” – mondta az egészségügyben dolgozó édesanya.

Untitled-3

A folyamat ezután különösen lelassult, bár addig is szokatlan volt, hogy a kapcsolattartás, az ügyintézés kizárólag szóban, telefonon folyt. Az édesanya szerint a magyar konzulátuson mindenben segítőkészek voltak, de sem hozzájuk, sem hozzá nem jutottak el iratok az orosz hatóságoktól. 

„Amikor igyekeztünk megtudni a késés okát, csak csak akkor derült ki, hogy újabb DNS-vizsgálatra van szükség, mert az elsőnél valójában nem találtak egyezést. Annyira, hogy ekkor már azt is megkérdezték, nem örökbe fogadtam-e Petit, bár gondolhatták volna, hogy erről a vérmintám elküldése előtt nyilván szóltam volna” – mondta az egészségügyi munkájánál fogva a laborok működését is ismerő édesanya. De nem találtak egyezést Török Péter és a kislánya között sem.

Ezután az orosz hatóságok az újabb vizsgálatokhoz Török Péter ruháit kérték be, és egy másik dagesztáni laborban újabb vizsgálatokat végeztek el. Az eredmények állítólag megvannak, de a család erről hivatalos értesítést ismét nem kapott, így most már az sem kézenfekvő, hogy a kész eredmények azt jelentik, hogy egybeestek a minták és a szeptemberben megtalált holttestet hivatalosan is azonosították. 

Az orosz Nyomozati Hatóság dagesztáni igazgatóságán elismerték, hogy a genetikai vizsgálat rossz minőségű lett – bár ez sem magyarázza meg a több hónapos késést és azt, hogy hivatalos iratok helyett kizárólag szóbeli tájékoztatást kapnak a hozzátartozók.

A hazahozatal addig meg sem történhet, amíg az orosz hatóságok ki nem adják az azonosítás megerősítéséről szóló iratokat.

Azt azonban a család már az eredménytől függetlenül eldöntötte, hogy Magyarországon is megcsináltatja a vizsgálatokat, hogy egyértelmű legyen, valóban Török Pétert találták meg Dagesztánban vagy az ő sorsa továbbra is ismeretlen.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!