Öngyilkos merénylők robbantottak egy kabuli temetésen

2017.06.03. 18:15

Legalább 19 meghalt egy kabuli temetésen elkövetett robbantássorozatban, írja az MTI. A szombati merényletnek több mint száz sebesültje van a BBC szerint. Abdullah Abdullah kormányfő, aki szintén jelen volt a temetésen, túlélte a támadást.

A szerdai merénylet után – amely során egy tartálykocsiba rejtett pokolgép robbant fel a kabuli német követségnél – tüntetések kezdődtek a városban, a rendőrség és a tüntetők közti összecsapásokban pedig több ember életét vesztette, köztük az egyik afgán szenátor fia is. Az ő temetésén történt a robbantássorozat.

A kormányfő szerint három öngyilkos merénylő csatlakozott a gyászolókhoz, ők követték el a robbantássorozatot. Az egyik szemtanú szerint az első bomba rögtön a ceremónia elején robbant, majd ezt néhány perccel később egy másik követte, ezután pedig rengeteg vérző test feküdt a földön. Az AFP-nek egy másik szemtanú azt mesélte, hogy az áldozatok darabokra szakadtak a robbantásokban.

Az olasz orvosok által működtetett kabuli mentőkórház 19 halálesetet jelentett, míg a belügyminisztérium hat halálos áldozatról tud, a BBC pedig legalább hétről ír.

A robbantásokat annak ellenére követték el, hogy a hatóságok több utcát lezártak, hogy megakadályozzák a tüntetők és a rendőrség közötti újabb véres összecsapásokat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport