Hatvan kisgyerek halálát is okozhatta a texasi csodaápolónő

2017.06.04. 22:17
Több mint harminc év után ismét óriási tétje lett annak, rá lehet-e bizonyítani a halál angyalaként elhíresült texasi ápolónőre, Genene Jones-ra, hogy valójában nem csak egy, hanem akár több tucat kisgyerek halálát okozta a nyolcvanas évek elején Texasban. A beképzelt, basáskodó, de különlegesen ügyes Jones műszakja alatt félelmetesen sok volt a megmagyarázhatatlan orvosi vészhelyzet. A gyanú szerint gyógyszerinjekciókkal maga idézte ezeket elő, csak hogy átélhesse az életmentés izgalmát és az ezzel járó dicsőséget – de sok gyerek belehalt a mutatványba. Börtönben töltött évtizedek után 2018 márciusában automatikusan kiszabadult volna, de az ügyészség közbeszólt.

"Hitem szerint a gyerekek Isten ajándékai. Genene Jones nem így látta őket. Színtiszta gonosz. Az igazságszolgáltatás garantálja, hogy felelősségre vonják a bűnökért, amelyeket elkövetett. Irodánk megkísérli elszámoltatni minden egyes gyerekért, akit megfosztott az életétől. Csak az igazság lebeg a szemünk előtt" – fogadkozott a texasi, Bexar megyei ügyész, Nico LaHood május 25-én.

Élete ügye, a karrierje csúcsa lehet, ha sikerül véghezvinnie, amit eltervezett: rábizonyítani a bűneit egy sokszoros gyerekgyilkosra, és elérni, hogy a halál angyala ragadványnévvel élő egykori texasi nővér, Genene Jones soha az életben ne szabaduljon ki a börtönből, ahol több mint harminc éve raboskodik.

A tét egyáltalán nem csak elméleti volt, amikor LaHood 2015-ben hivatalba lépett, és felállított egy külön egységet arra, hogy ássák bele magukat a '80-as évek elejének egyik legmegrázóbb bűnügyébe. Tudták: ha nem jutnak semmire, ha nem találnak elég bizonyítékot, Genene Jones-t 2018 márciusában kötelező lesz kiengedni a börtönből, mert az elítélése idején hatályos törvény nem hagy mérlegelési lehetőséget.

1 millió dollár az óvadék

LaHoodék a közleményük szerint azzal a gyanúval élnek, hogy

a ma 66 éves asszony akár hatvan kisgyerek haláláért is felelős lehet. Elítélni azonban 1984-ben csak egyetlen gyilkosságért tudták.

Azért 99 évet kapott, és hiába jött be nem sokkal később emellé még egy 60 évről szóló ítélet is egy másik – szerencsésen megmenekült – kisgyerek begyógyszerezéséért, a sajátos jogi helyzet (a börtöntúlzsúfoltság ellen hozott régi törvény, a párhuzamosan végrehajtott ítéletek és Jones jó magaviseletének összjátéka) miatt bő három évtizedre olvadt volna a ténylegesen leült idő, függetlenül attól, hogy a hagyományos kegyelemre például nem sok esélye lett volna Jonesnak, akinek az eddigi kérvényeit mind elutasították.

Részsikert máris elért az ügyészség: ahogy megírtuk, sikerült vádat emelniük Jones ellen az egyik olyan gyerekgyilkosságért, amely eddig nem került bíróság elé. Ez azt jelenti, hogy a nőt, aki jelenleg Gatesville-ben raboskodik, kiadják Bexar megyének, és mindenképpen rács mögött fogja kivárni az újabb tárgyalást. Az óvadékot 1 millió dollárban állapították meg.

Az ügyész abban reménykedik, hogy nem állnak meg itt, és még több vádemelés jöhet a következő időszakban. Egy San Antonió-i lapnak azt mondta: keményen dolgoznak továbbra is, mert nem akarja, hogy ez a nő valaha szabadon sétáljon az utcákon.

Rászolgált, hogy börtönben haljon meg, ez a célunk

– jelentette ki.

Álomnővérként kezdett

Genene Jones és a rejtélyes gyerekhalál-sorozat történetét a maga idejében legalaposabban Peter Elkind dolgozta fel, aki előbb a Texas Monthy magazinba írt feltáró cikket 1983-ban, aztán később könyvet is megjelentetett Halálműszak címmel. Ez a cikk jelentős részben Elkind írásán alapul.

A kétgyerekes anya, Genene Jones ápolónői pályája fényesen kezdődött. 1977. október 18-án szerzett képesítést, nagyon magas pontszámmal, messze túlteljesítve a küszöböt. Pár rövidebb ideig tartó, felnőttek ellátásával kapcsolatos munka után 1978. október 30-án kezdett dolgozni a Bexar megyei kórház gyermekintenzív osztályán. 41 hónapot töltött itt végül. Az első baba, akit el kellett látnia, egy koraszülött volt. Cherlyn Pendergraft, a nővér, aki betanította Genene-t, nem úgy látta, hogy neki való lenne ez a munka. Amikor a baba meghalt, Genene teljesen összetört Pendergraft szerint, zokogni kezdett, hosszú időn át csak meredten nézte a holttestet.

Bár a tragédiákat később sem kezelte máshogy, Jones-ról hamarosan kiderült, hogy sok szempontból kiváló ápolónő. Kivívta sokak elismerését a lelkesedésével, a tudásával, a technikai ügyességével. Különösen nagy tehetsége volt az infúzió bekötéséhez, ami csecsemőknél egyáltalán nem egyszerű feladat. A Bexar megyei kórház gyermekintenzív osztályán elvileg akár 16 éves páciensek is megfordulhattak, de a gyakorlatban messze a kisbabák voltak többségben. 8 ágy volt itt, és azok a súlyosan beteg gyerekek kerültek ide, akiknek a szülei nem engedhettek meg maguknak magánkórházat.

Az intenzíven dolgozó nővérek sajátos helyzetben vannak a többi nővérhez képest: több múlik rajtuk, a helyzetfelismerő képességükön, a gyorsaságukon, képesek lehetnek megakadályozni katasztrófákat. Genene Jones hamar beilleszkedett közéjük, és büszke volt a szerepére.

Megsiratott minden gyereket

Nehéz személyisége viszont hamar sok ellenséget szerzett neki. Harsány volt, trágár, durva vicceket mesélt, szeretett másoknak parancsolgatni, megvolt a véleménye mindenkiről, és ennek hangot is adott. Az orvosok, rezidensek azért nem kedvelték, mert állandóan farkast kiáltott, kirángatta őket a pihenőjükről, utólag kiderült, hogy eltúlzott semmiségekért. Rengeteg figyelmet követelt, és közben sötét jóslatokat hangoztatott, hogy ha nem hallgatnak rá, nem teszik ezt és ezt, akkor a páciens meg fog halni, nem éri meg a reggelt. Mindeközben a betegek szülei egy egészen más emberrel találkoztak: szerették Jones-t, mert vigasztalta őket, hosszan elbeszélgetett velük, türelmes volt és megértő.

Idővel talált egy fontos szövetségest Jones a kórházon belül is. Az új orvosigazgató sokat követelt a nővérektől, és kiakadt, amikor rájött, hogy nem mindig figyelnek oda a munkájukra eléggé. Neki a túlbuzgó Jones a kedvence, a bezzegembere lett. A nővér ott termett minden krízishelyzetnél, akkor is, ha nem az ő betegéről volt szó, mintha kimondottan élvezte volna az izgalmat, az adrenalinlöketet. De továbbra is sírva fakadt, amikor meghalt valaki.

„Egy felnőtt halálát majdhogynem meg lehet magyarázni. Amikor egy felnőtt halálát nézed végig, legalább annyit mondhatsz, hogy teljes élete volt. De amikor egy kisbaba hal meg, az igazságtalan, pokoli igazságtalan” – mondta Jones az újságíró Elkindnak '83-ban, amikor már a nyomozás megkezdődése után fogadta őt a San Angeló-i, kétszobás mobilházban, amelyet 3 másik felnőttel, 3 gyerekkel, 2 macskával és egy spániellel osztott meg.

3 és 11 között jött mindig a baj

1981-ben mégis elkezdte a legsúlyosabb beteg gyerekek mellé kérni magát. Nem kellett hozzá sok idő, hogy egyre több embernek feltűnjön: megszaporodtak a furcsa, megmagyarázhatatlan rohamok, légzés- vagy szívleállások, vészhelyzetek az osztályon, és mindig abban a délután 3-tól este 11-ig tartó idősávban, amikor Genene Jones szolgálatban van.

Egy Suzanne Maldonado nevű 25 éves nővér 1981 októberében fogta magát, és bement a nővérek főnökéhez, Pat Belkóhoz a megfigyelésével: túl sok gyerek hal meg Genene Jones műszakja alatt. Belko akkor már hetek óta tudta, hogy erről suttognak a nővérek az osztályon, de azzal intézte el magában, hogy mindez csak rosszindulatú pletyka a nem túl népszerű kollégáról. Maldonado nem hagyta ennyiben, és továbbment az egység  orvosigazgatójához, James L. Robothamhez, akinek akkorra már megváltozott a véleménye Jones-ról, nem volt többé a kedvence.

letöltés
Fotó: murderpedia.org

Jones egyelőre a helyén maradt, de elkezdődött egy belső vizsgálat. Ez összesen 10 gyanús esetet talált az 1981 márciusa és decembere közti időszakban: mindegyikben gyerekek haltak meg az osztályon megmagyarázhatatlan szövődményektől, és Genene Jones mindig ott volt mellettük az utolsó pillanatokban. Az első a sorban a 15 hónapos Christopher James Hogeda esete volt. 1981. május 21-én halt meg, hat kórházban töltött hónap után. Leállt a szíve. Jones őt is megsiratta.

A kórházi vizsgálat messze nem terjedt ki valamennyire gyanús esetre, csak azokra, ahol írott nyoma maradt valami furcsaságnak. A nővérek, orvosok emlékeiben ennél a tíznél sokkal több gyanús vészhelyzet maradt meg, melyek közül sok nem volt végzetes. A szerencsések közé tartozott a 4 hetes Rolando Santos, aki miatt később Jones a 60 éves börtönbüntetést kapta.

Furcsa vérzés

1981. december 27-én került be a kórházba tüdőgyulladással és légzési nehézségekkel, lélegeztetőgépen volt. December 30-án váratlanul rohamokat produkált, amelyeknek nem találták az okát. Leállt a szíve, újraélesztették. Január 1-jén vérezni kezdtek a régi tűszúrások nyomai a testén. Január 6-án ez megismétlődött. Az illetékes orvos gyanút fogott, és kivizsgáltatta egy bizonyos véralvadásgátló gyógyszer jelenlétét a szervezetében. Pozitív lett az eredmény. Amikor január 10-én újra vérzés kezdődött, az orvos készen állt, és beadott a gyereknek egy olyan szert, ami semlegesíti a gyanított véralvadásgátló hatását. A vérzés abbamaradt.

A doktor két nappal később megparancsolta, hogy vigyék át Rolandót az általános gyerekosztályra, és dühöngött, amikor megtudta, hogy a rendelkezését nem hajtották végre azonnal. Miután a gyerek tényleg elkerült az intenzívről, négy nappal később már elég jól volt ahhoz, hogy hazaengedjék. Ez volt az első eset, amikor bizonyítani lehetett a véralvadásgátló túladagolását a gyermekintenzív osztályon.

Jó ajánlólevelet kapott

A kórház belső vizsgálata azzal a felemás végkövetkeztetéssel zárult, hogy Jones nővér jelenléte és a tíz vizsgált haláleset között lehet csupán véletlen az egybeesés, de a hanyagságot vagy a szándékos veszélyeztetést sem lehet kizárni. A kórház félt a perektől és a negatív hírveréstől, ezért nem merték csak úgy kirúgni Jones nővért, és a hatóságokat se értesítették. De annyiban sem akarták  hagyni a dolgot. Azt is fontolgatták, hogy bezárják a gyermekintenzív osztályt úgy, ahogy van, de végül másik megoldást találtak.

Fogták magukat, és azzal a címszóval, hogy fejlesztik az ápolónői állományt, a réginél magasabb képzettséghez kötötték az intenzíven végzett munkát, elküldtek az osztályról mindenkit, akinek nem volt meg a papírja, köztük magát Jones-t is. Jó ajánlólevéllel bocsátották útjukra őket, és munkát is ajánlottak nekik a kórház más részein. Jones-nak is. Ő azonban visszautasította az ajánlatot. 1982. március 17-én távozott a Bexar megyei kórházból, és ezzel ott a megmagyarázatlan események sorozatának vége szakadt.

Genene Jones Kerrville-be tette át a székhelyét. Egy Kathleen Holland nevű fiatal gyerekorvos éppen akkoriban indított ott saját praxist, emlékezett rezidens korából Jones ügyességére, és hívta, hogy dolgozzon vele. Volt, aki megpróbálta lebeszélni Hollandot a választásáról, de ő megbízott a saját jó tapasztalatában és megnyugtatta a kórház ajánlólevele valamint az a tény, hogy Jones-nak munkát ajánlottak egy másik osztályon. Ilyet biztos nem tettek volna, ha veszélyesnek tartják, gondolta. Utólag, miután tönkrement az élete és egymás után indultak ellene is a perek, naivnak és hülyének nevezte magát, amiért megbízott Jones-ban.

Halálos roham a semmiből

Holland második betege volt Chelsea McClellan, az a 15 hónapos kislány, akinek a halála miatt 1984-ben 99 évre ítélték Jones-t. A szülei kétszer jártak vele Hollandéknál. A kislány mindkét alkalommal furcsa rohamot kapott a kezelés alatt. Chelsea a második látogatásnál nem is volt beteg. Az anyja, Petti eredetileg a bátyját akarta orvoshoz vinni influenza miatt. Holland viszont kérte, hogy hozza be a kislányt is. Chelsea-nak látszólag két hétköznapi oltást adott be Jones, ezután a gyerek rohamot kapott, elkékült, leállt a légzése. Kórházba vitték, de már nem tudtak segíteni rajta.  A Washington Post szerint az anya később azt vallotta a bíróságon: Jones oltásai után Chelsea "elernyedt, akár egy rongybaba", nyöszörgött, "próbálta mondani, hogy mama, de már nem tudta kibökni" .

Csak néhány óra telt el Chelsea halála után, és máris újabb vészhelyzet alakult ki a rendelőben, Genene Jones jelenlétében. Egy aggódó, első gyerekes anya vitte be a kisfiát ellenőrzésre, mert az utóbbi időben nagyon sokat sírt. Jones rögtön infúziót akart bekötni, mondván hátha rohamot kap a gyerek, miközben lefuttat néhány tesztet. Az anyát kiküldte azzal, hogy egy szülőnek nem jó látni, ahogy sír a gyereke a szúrás miatt. Mikor már a kórházba száguldottak a kritikus állapotban lévő gyerekkel, az anyának úgy tűnt, mintha az ápolónő elemében lenne. A kisfiú végül hat napot töltött bent, de semmi magyarázatot nem találtak a rendelőben történtekre. Az anya hálás volt Jonesnak, úgy mutatta be a férjének, mint a fiuk életének megmentőjét.

Valami van a levegőben

A hasonló esetek sorozata a kerrville-i gyerekorvosnál nem maradt észrevétlen. A közeli kórház orvosai azon viccelődtek, hogy Hollandnak talán ki kéne cserélnie a légkondit. De a gyanú komoly volt. Egy fiatal sebész, Joe Vinas, akinek voltak kapcsolatai a Bexar megyei kórházzal, megeresztett pár telefont. Tudomást szerzett az ottani különös sorozatról, és hogy akkor egy bizonyos nővérre gyanakodtak. Rákérdezett, hogy nem Genene Jonesnak hívták-e az illetőt. Az ismerőse megígérte, hogy utánakérdez, és visszahívást ígért. Elkind leírása szerint öt perc múlva csöngött a telefon: “egy gyerekgyilkos került a kezetekre” – mondta az ismerős.

Amikor az ügy kirobbant, Jonesnak volt egy öngyilkossági kísérlete, de nem vett be olyan sok gyógyszert, hogy komolyabb veszélybe sodorja magát. A búcsúlevelében tagadta, hogy gyilkos lenne. Kezdetben nyolc bűncselekmény miatt nyomoztak ellene, de a hatóságoknak az esetek többségében nem ment a bizonyítás. Elkindddel, az újságíróval a kirendelt védője tanácsa ellenére találkozott ebben az időszakban. 

"Elegem van abból, hogy élve keresztre feszítenek, és az emberek azt hiszik, gyerekgyilkos vagyok. Nem öltem meg egy átkozott lelket sem" – bizonygatta. Szerinte a halálesetek a tehetségtelen orvosok lelkén száradnak, nem az övén. Az újságíró jellemzése szerint intelligens volt, pergő nyelvű, mindenre volt kész válasza, visszatámadt, és magán kívül mindenkit hazugsággal vádolt.

Az indíték nagy kérdőjel

A nyomozás, majd a per legnagyobb kérdése az indíték volt. Sok irányban tapogatóztak. A nyolcvanas években dolgozó Bexar megyei ügyész, Sam Millsap mérlegelte a kegyes halál lehetőségét, vizsgált majd gyorsan ejtett egy teóriát egy leszbikus gyilkos bűnszövetségről.

A kerrville-i gyerekek ügyében illetékes ügyész, Ronn Sutton arra gondolt, hogy Jones és Holland igényt akart teremteni egy ottani gyemekintenzív osztályra, amit aztán ők működtethettek volna. Jones lenézte az orvosokat, és rettenetesen vágyott az izgalomra, a figyelemre, az elismertségre. A vádbeszédben, az esküdtek előtt a Washington Post szerint ez hangzott el: Jones "egójának szüksége volt súlyosan beteg gyerekekre, hogy Kerville-ben lehessen egy gyermekintenzív osztály, amit ő irányít".

Az új vád, amelyet a Bexar megyei ügyészség a minap bejelentett, még a kórházi időszakhoz kötődik. Eszerint Genene Jones 1981 decemberében mérgező mennyiségű, epilepsziás rohamokra való gyógyszert injekciózott a 11 hónapos Joshua Sawyerbe, és ezzel megölte őt. LaHood, az ügyész az indítékról most nem mondott semmit.

Pszichiáterek korábban felvetették a Münchausen by proxy szindróma lehetőségét Jones esetében. Ez egy bizarr pszichiátriai kórkép és gyermekbántalmazási forma egyszerre, legtöbbször anyák az érintettek. A lényege: változatos módszerekkel (például méreggel, éheztetéssel, néha fojtogatással) elérik, tűnjön súlyos betegnek a gyerekük, hogy ők megkapják a mindennél jobban vágyott figyelmet, és tündökölhessenek az emberfeletti erőfeszítésekkel helytálló szuperanya szerepében. A Münchausen by proxyról itt olvashat részletesen.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport