Izrael katonai erősítéssel válaszol a zavargásokra

2017.07.22. 15:09

További katonákat vezényelt Izrael szombaton Ciszjordániába, egy nappal azt követően, hogy egy palesztin merénylő halálra késelt három izraelit egy Rámalláh melletti telepen, három palesztin pedig a jeruzsálemi al-Aksza mecsetnél bevezetett új biztonsági előírások miatt kitört zavargások során vesztette életét. Azt nem tudni, pontosan hány új katona érkezik, de már pénteken is több száz fővel megerősítették az izraeli csapatokat Ciszjordániában, írja az MTI.

Kapcsolódó
Meghalt egy 17 éves fiú is a jeruzsálemi tüntetésekben

Meghalt egy 17 éves fiú is a jeruzsálemi tüntetésekben

3 halottja és 200 sérültje van az izraeli biztonsági szigorítások bevezetése miatti tiltakozó akciónak.

Reggel izraeli katonák átkutatták a Halamis telepen történt késes támadás elkövetőjének, Omar al-Abednek a házát Kobar faluban, és őrizetbe vették az egyik fivérét. A húszéves elkövető apja azt mondta: a fiát felbőszítette a jeruzsálemi al-Aksza mecset körüli feszültség, és azért támadt késsel az izraeli telepesekre, mert meg akarta védeni a muszlim szent hely becsületét.

Michael Oren izraeli kommunikációs miniszterhelyettes azt állította szombaton, hogy a Hamász és a Mahmúd Abbász vezette palesztin kormány az erőszak szítására akarja felhasználni a Mecsetek tere körüli konflkitust. Abbász ezt a vádat visszautasította, és azt hangoztatta, hogy a palesztinokban lángoló düh mögött az izraeli megszállás áll, és ez fokozza az erőszakot.

A palesztin elnök péntek este bejelentette, hogy a palesztinok minden szinten megszakítják a kapcsolatokat Izraellel az al-Aksza mecsetnél bevezetett új biztonsági előírások miatt. Oren erre reagálva arról beszélt, hogy Abbász hatalma nem fog sokáig tartani, ha a ciszjordániai palesztin biztonsági erők nem egyeztetnek továbbra is az izraeli hatóságokkal.

Kapcsolódó
A palesztinok megszakítják kapcsolataikat Izraellel

A palesztinok megszakítják kapcsolataikat Izraellel

Közben egy palesztin három izraelit halálra késelt egy Rámalláh melleti telepen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.

február 8., 18:30

  • Külföld
Megalakult a libanoni kormány

Megalakult a libanoni kormány

Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.

február 8., 19:28

  • Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.

február 8., 17:42

  • Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.

február 8., 18:32

  • Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.

február 8., 17:01

  • Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.

február 8., 16:15

  • Külföld
Kína is ott akar ülni az asztalnál, amikor Ukrajna sorsáról döntenek

Kína is ott akar ülni az asztalnál, amikor Ukrajna sorsáról döntenek

Peking már csak egy csésze teát kér.

4 perce

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Külföld
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

A fiatal demonstráló felsőtestét csak antifasiszta, filccel írt jelmondatok borították.

február 8., 21:54

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

4 órája

  • Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.

február 8., 20:11

  • Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.

február 8., 06:15

  • Külföld
Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert

Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert

Egy WhatsApp-beszélgetésben tett antiszemita megjegyzéseket.

február 8., 21:25

  • Külföld
Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Tiltakozás ide vagy oda, az AfD a második helyen áll a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.

február 8., 20:56

  • Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

47 perce

  • Külföld
Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.

február 8., 12:21

  • Külföld
Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében

Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében

Egyelőre nem világos, miért került ilyen közel a felszínhez.

február 8., 13:00

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

33 perce

  • Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

1 órája

Neked ajánlott