Vendel
4 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Az elnök, aki hirtelen hontalanná vált

000 PAR2003112231715
2017.08.04. 20:02
Tömegmegmozdulást ígér Ukrajnában Miheil Szaakasvili. Grúzia volt elnöke hazai veresége után Ukrajnában kezdett új politikai karrierbe, de csakhamar szembekerült az ukrán vezetéssel. Petro Porosenko elnök először állampolgárságot és magas pozíciót adott neki, majd mindezt elvette, hontalanná téve Szaakasvilit, aki reményei szerint inkább külföldön marad és nem tér vissza Kijevbe.

Kevés volt államfő mondhatja el magáról, hogy két országban is politikai tényező lett, aztán mindkét országban megfosztották az állampolgárságától.

Miheil Szaakasvili bejárta ezt az utat, de szerinte ezzel nem ért véget pályafutása. Lényegében forradalmat ígér Ukrajnában,  és azt, hogy kirántja az országot az oligarchák karmai közül. Bármi is lesz az akcióból, bizonyos, hogy az ukrán elnök szövetségest akart, végül politikai ellenfelet importált magának, amikor állampolgárságot adott a grúziai rózsák forradalma emblematikus figurájának.

Kétharmadtól az egyhuszonötödig

Szaakasvilit 2003 őszén ismerte meg a világ, a grúziai parlamenti választás után megkezdődött tiltakozáshullám egyik vezetőjeként. A rózsák forradalma végül elsodorta a gorbacsovi peresztrojka nehézsúlyú reformerét, Eduard Sevardnadzét, aki a Szovjetunió utolsó külügyminisztereként köszönt le, majd néhány évvel később nyugatosodást ígérve került hazája, Grúzia élére, 1995-ben.

Nagyjából ezt ígérte Szaakasvili is, aki nem a semmiből, hanem Sevardnadze kormányából vált az ellenzék vezetőjévé: alig 33 évesen, 2000-től egy évig igazságügyminiszter volt, majd, miután nyíltan szakított az elnökkel, 2002-től a fővárosi közgyűlés elnökeként kritizálta a kormányt.

A 2003 novemberi parlamenti választások elcsalása miatt indult, vértelen rózsák forradalma tiltakozási hulláma nyomán 2004 januárjában Sevardnadze lemondott. Az ország új elnöke ezután lett az akkor 36 éves Szaakasvili – aki egyúttal a történelmi hivatkozású, György-keresztes, de addig csak pártja használt zászlót tette az ország hivatalos zászlajává.

Sevardnadze 86 évesen, 2014-ben halt meg. A lemondása utáni évtizedben adott ugyan interjút és kritizálta Szaakasvilit, de lényegében visszavonultan, nyugalomban élhetett Tbilisziben. Annak ellenére is, hogy több nyilatkozatában elég világosan utalt rá, hogy szerinte Szaakasvili ölette meg 2005-ben a kormányfőt, saját szövetségesét, Zurab Zsvaniját. A népszerű, 42 éves politikus halálát hivatalosan az otthonában elromlott gázkonvektorból szivárgott gáz okozta.

Szaakasvili nemzetközi elismertsége azonban töretlen volt, 2005-ben találkozott George W. Bush amerikai elnökkel,

John McCain republikánus és Hillary Clinton demokrata szenátor Nobel-békedíjra jelölte őt. 

Szaakasvili a korrupció letörését ígérte, alaposan átformálta a belügyi szerveket, a rendőrség egész állományát leváltotta, megnövelte fizetésüket, amivel általános meggyőződés szerint elérte, hogy a rendőrségben felszámolta a korrupciót.

2007 őszén azonban már nagy több tízezres tüntetések indultak meg Tbilisziben Szaakasvili hatalmi koncentrációja ellen. Ekkor az elnökkel szembekerült korábbi belügyminiszter, Irakli Okruasvili is megpendítette, hogy Szaakasvili érintett lehet Zsvanija két évvel korábbi halálában. A rendőrségi fellépéssel felszámolt tüntetések után azonban Szaakasvili a 2008 januári elnökválasztást is könnyedén megnyerte, pártja pedig besöpörte a szavazatok 63 százalékát.

Az országot valóban egyértelműen nyugati irányba, a NATO és az EU felé vitte, 2009-re tagságot ígérve. Végül azonban, ahogy Ukrajna, úgy Grúzia sem érte el, hogy meghívót kapjon a katonai szövetségbe és az EU-ba.

Ez végképp lehetetlenné vált a 2008 augusztusi dél-oszétiai grúz-orosz konfliktussal. Tbiliszi megpróbálta erővel visszaszerezni az akkor már bő 15 éve elszigetelten élő térséget, ahol nemzetközi felhatalmazással orosz békefenntartók voltak. Moszkva láthatóan a konfliktus befagyasztásán és az elszigeteltség erősítésén, semmint a helyzet rendezésén dolgozott, például orosz állampolgárságot adott a dél-oszétiaiaknak. Sejthető volt, hogy a területi konfliktus rendezése nélkül nincs esélye Grúziának arra, hogy felvegyék a NATO-ba.

Szaakasvili váratlan katonai akciója azonban nem ért célt, az orosz erők gyorsan bevonultak – Tbiliszi szerint ez is mutatta, hogy a Kreml valójában eleve tervezte a bevonulást –, majd Moszkva elismerte Dél-Oszétia és a hasonló helyzetben lévő – fekete-tengeri partvidéke révén azonban stratégiailag sokkal fontosabb – Abházia függetlenségét.

Orbán is kampányolt neki

A főbb gazdasági mutatók ugyan javultak – bár a munkanélküliség és a külső adósság is nőtt –,

2012-ben egy héthónapos formáció győzte le a 2008-ban még kétharmadig jutó kormánypártot.

Nem segített ezen Orbán Viktor sem, aki személyesen kampányolt Kutaisziben egy stadionban Miheil Szaakasvili pártja mellett.

Az Egységes Nemzeti Mozgalom végül csak 40 százalékot szerzett, szemben a Grúziai Álom 56 százalékával. (2017-ben már kevésbé volt felhőtlen Orbán fogadtatása az országban, ahol Soros György tevékenysége Miheil Szaakasvili alatt és után is népszerű maradt.) Nem növelte Szaakasvili népszerűségét 2013 folyamán az sem, hogy egyszerűsített eljárásban osztogatta a grúz állampolgárságot is, és ehhez grúz gyökerekre sem volt szükség.

A vereséggel lehetetlenné vált Szaakasvili terve, hogy alkotmánymódosítással átmentse hatalmát a kormányfői székbe, ahová 2013 őszén ült volna át az elnökválasztás után, miután két ciklus leteltével nem indulhatott volna újra az elnöki posztért.

De 2013 novemberében már utódját sem sikerült elnökké választatnia, pártjának embere mindössze 21 százalékot kapott, míg a Grúziai Álom színeiben indult Georgi Margvelasvili 62 százalékot szerzett.

Hogy mennyire Szaakasviliről szólt pártja, azt jelzi, hogy a tavalyi parlamenti választáson már csak 27 helyet szerzett a 150 fős parlamentben az Egységes Nemzeti Mozgalom, amelynek frakciója az idén szétesett: a pártban hatan maradtak a képviselők közül, a többiek átmentek egy hosszú nevű, EU-párti formációba.

Elnökségtől a bíróságig

Szaakasvili hatalma elvesztésének elismerése azonban valamennyire felülírta a vele kapcsolatos vádakat, bár igazolta, miért is érdemesebb ragaszkodni a hatalomhoz. Öt hónappal később eljárás indult a volt elnök ellen:

  • a 2007-es tüntetések szétzavarásáért;
  • költségvetési pénzek szabálytalan felhasználásáért;
  • hatáskörének túllépéséért, miután elnöki kegyelemben részesített több embert, akik egy bankár korábbi meggyilkolásáért ültek;
  • a család vagyonát zárolták;

Szaakasvili azonban ekkor már Ukrajnában volt, ahol az újabb narancsos forradalom elűzte Viktor Janukovics oroszbarátnak mondott elnököt és hatalomra segítette a nacionalistáktól az EU-pártiakig húzódó koalíciót. (Oroszországban a Kreml-párti vádak szerint Szaakasvili emberei voltak, akik lövöldöztek a Majdan tüntetőire, kiprovokálva ezzel Janukovics végleges elűzését.)

Barátságtól a csokiseggig

Grúzia ezután kérte ugyan Ukrajnától Szaakasvili kiadatását, ezt Kijev elutasította. Sőt, helyette új ukrán elnök, Petro Porosenko felkérte Szaakasvilit Odessza kormányzójának – miután a kormányfő-helyettesi posztot a volt grúziai politikus visszautasította. A kinevezéshez – amely előtt már hónapok óta Porosenko tanácsadójaként dolgozott – megkapta az ukrán állampolgárságot, is aminek következtében Grúziában, a kettős állampolgárságot tiltó törvényre hivatkozva megfosztották grúz állampolgárságától.

Szaakasvili 2015 májusában lett kormányzó a Fekete-tenger partján fekvő megyében, amely Kijev félelmei szerint közel volt ahhoz, hogy az akkor már fegyveres ellenállással elszakadt oroszbarát Donyeckhez és Luganszkhoz hasonlóan leváljon Ukrajnáról. A másik ok, ami miatt Porosenkónak saját emberre volt szüksége, az volt, hogy Dnyepropetrovszk mellett Odesszában vannak érdekeltségei Igor Kolomojszkij milliárdosnak aki befolyásánál fogva könnyen válhatott az elnök ellensúlyává. Porosenko bizalmatlansága nem volt alaptalan Kolomojszkijjal szemben, akit ennek ellenére kénytelen volt elnöksége első évében Dnyepropetrovszk megye kormányzójává tenni. Kolomojszkij 2015 tavaszán már nyílt konfliktusba került az elnökkel, aki ekkor már a kormányzói kinevezést is elvette tőle.

„Szaakasvili a barátom az egyetemről. Megvan az okom, hogy bízzam benne” – idézte Porosenko egy 2015-ös twitteres bejegyzését a Politico.

Szaakasvili elsődleges feladata Odesszában a korrupció felszámolása és a májusban elnökké megválasztott Petro Porosenko melletti támogatás biztosítása volt. Embere azonban elvesztette az odesszai polgármesterválasztást, így maradt a csaknem egymilliós város élén a még Janukovicshoz köthető polgármester. Úgy tűnik, a fontos kikötővárosban beletört Szaakasvili bicskája az oligarchák, így a Kolomojszkij elleni küzdelembe – még akkor is, ha az oligarcha érdekeltségébe tartozó kikötő vezetését sikerült is puccsszerűen leváltania. Szaakasvili harca azonban láthatóan olykor Porosenko számára is kellemetlenné vált.

A volt grúz elnök ugyanis egyre gyakrabban lépett ki kormányzói szerepéből, az országot járta a korrupcióellenes rendezvényeivel, ami arra utalt, hogy komolyabb tervei vannak Ukrajnában. (Szaakasvili Kijevben tanult a nyolcvanas években, innen ismerte Porosenkót is, így grúz anyanyelve és az orosz mellett ukránul is beszél. Amerikai tanulmányai révén jól tud angolul is.)

Rendszeresen kritizálta a kormányt, tehetetlenségről, oligarchák hálójáról beszélve, ami Porosenkóra sem vetett jó fényt. 2016 tavaszán már az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat tartott házkutatást egy Szaakasvili alá tartozó odesszai alapítványnál, novemberben pedig Porosenko felmentette Szaakasvilit a kormányzói megbízatás alól.

A politikát és a show-t előszeretettel vegyítő Szaakasvili nem nagyon finomkodott a válaszokban. Először is pártot alapított: ez a felmérések alapján két százalékon áll, de egyrészt nehéz ellenőrizni a közvélemény-kutatás valódiságát, másrészt, az ukrán politikában rendszeresen szerveződnek. egyetlen politikus köré a formációk, amelyek pillanatok alatt nőhetnek nagyra, majd tűnhetnek el. Aztán egy tévéműsort is indított, ahol a szintet elég alacsonyra belőve egy dalt is előadtak Porosenkóról, édesipari vállalkozásait és politikai teljesítményét egy szóba tömörítve csokiseggnek nevezve az ukrán elnököt. 

Grúziától a hontalanságig

Ezek után nem túl meglepő, hogy a kenyértörés után csaknem fél évvel, július végén Porosenko az állampolgárságtól is megfosztotta Szaakasvilit. Arra hivatkozott, hogy a grúz politikus a kérvényében azt állította, nincsen ellene eljárás egyetlen országban sem, miközben Grúziában ez már folyamatban volt. A kifogás abszurd, hiszen erről Kijevnek tudnia kellett, miután 2015-ben Ukrajna megtagadta a grúz kiadatási kérelemre Szaakasvili átadását.

Szaakasvili az állampolgársága megfosztása miatt hátba szúrásról beszélt. Leoligarcházta Porosenkót, azzal vádolva meg az elnököt, hogy lepaktált a grúz vezetéssel. Ez nem kizárt, de Porosenko láthatóan törekedett arra, hogy úgy szabaduljon meg Szaakasvilitől, hogy közben nyugaton se keveredjen konfliktusba: akkor döntött az állampolgárság megvonásáról, amikor Szaakasvili az Egyesült Államokban volt. Így nem hárul az ukrán elnökre a kiadatás kényszere, mert bízhat abban, hogy Szaakasvili inkább nem tér vissza Ukrajnába.

Szaakasvili szerint azonban alkotmányellenes volt az elnök döntése, hiszen az alkotmány szerint nem fosztható meg állampolgárságától az, akinek nincs más állampolgársága. Márpedig Szaakasvili hontalanná vált, de nyilatkozata szerint ez csak ideiglenes állapot.

„Visszatérek Ukrajnába, mozgósítjuk az embereket. Amikor elegen leszünk, nem maradok a partvonalon” – nyilatkozta a BBC orosz nyelvű szolgálatának Szaakasvili, aki előtt nem csak egy újabb forradalom megszervezésének lehetősége áll, hanem az is, hogy holland felesége révén végül EU-s állampolgárként vonul ki a kelet-európai politikából, és a távolból mondja meg, hogyan veszítette el a térség az esélyét a nyugathoz való felzárkózásra.